A Fidesz már 2005-ben megcsinálta a maga előválasztását

2021. szeptember 23. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ne felejtsük el, hogy az első előválasztást a Fidesz tartotta 2005-ben, amikor az államfőválasztás előtt szimpátiaszavazást tartott, az »emberek jelöltje«️ megtalálása érdekében – nyilatkozta Török Gábor a Válasz Online-nak. – Akár azt is mondhatjuk, hogy ez az innováció is a Fidesztől érkezett.”

Hogy őszinte legyek, én ezt teljesen elfelejtettem.

Akkori lapomnak pedig én tudósítottam a szimpátiaszavazás Ferenciek téri kezdetéről, ahol nem más volt a Fidesz hoppmestere, mint Schmitt Pál, akiről akkor még senki sem gondolta, hogy valaha köztársasági elnök lesz belőle. (Vagy van, aki már ezt is elfelejtette?)

Az akkori szimpátiaszavazást nem sátrakban, hanem pultok mögött tartották: fel kellett jegyezni a lakcímet (Kubatov-lista, hej), és bejelölni egytől ötig annyi politikust, amennyit jónak tartottunk.

Ekkoriban ért véget a Fidesz által támogatott Mádl Ferenc ötéves köztársasági elnöki ciklusa, tudni lehetett, hogy az MSZP–SZDSZ többségű parlament miatt esélytelen a hosszabbításra.

A két MSZP-s jelöltről, Szili Katalin házelnökről és Glatz Ferenc volt MTA-elnökről kongresszusnak kellett döntenie. Az SZDSZ Gombár Csaba volt rádióelnököt jelölte, a Védegylet pedig a pártok fölött álló Sólyom Lászlót.

A szavazólapokon Mádl mellett a fenti négy jelölt szerepelt.

Schmitt Pál a Ferenciek téri rendezvényen mindenki szeme láttára Mádlt és Sólyomot ikszelte be, jelezve ezzel a Fidesz hivatalos irányvonalát: ha Mádl nem lehet elnök – márpedig a baloldali parlamenti többség miatt nem lehetett –, akkor a Fidesz alighanem Sólyom Lászlót fogja jelölni.

Ezek után nem volt meglepetés a szimpátiaszavazás végeredménye:

  • Mádl Ferenc – 38 százalék
  • Sólyom László – 34 százalék
  • Szili Katalin – 15 százalék
  • Glatz Ferenc – 11 százalék
  • Gombár Csaba – 1,7 százalék

Az MSZP jelöltségét végül Szili nyerte el, a parlamenti szavazáson viszont nagy meglepetésre Sólyom László lett a befutó.

A vesztes Szili Katalin 2010-ben lépett ki az MSZP-ből, majd több sikertelen saját pártformáció után 2015-től Orbán miniszterelnöki megbízottjaként dolgozik. Lapunknak éppen a napokban nyilatkozta, hogy félti az ellenzéktől a nemzetpolitika értékeit.

A Fidesz szimpátiaszavazásának első két helyezettje, Sólyom László és Mádl Ferenc – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
A Fidesz szimpátiaszavazásának első két helyezettje, Sólyom László és Mádl Ferenc – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!