Az MTI ingerküszöbét nem ütötte át se az előválasztás elindulása, se a leállása

2021. szeptember 18. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az évi 117 milliárd forintnyi közpénzből működő magyar közszolgálati médiának két kiemelten fontos hírközlő felülete van. Az egyik a nemzeti hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda, amit gyakorlatilag az egész magyar sajtó használ forrásként. A másik a köztévé híradója.

Ma Magyarországon elindult az ellenzéki előválasztás, a 2021-es országgyűlési választások nulladik, előkészítő fordulójaként. Ilyesmi még sosem volt az országban, helyi szinten is csak egyszer, a 2019-es budapesti főpolgármester-választás előtt. Ennek a vége lett az, hogy a Fidesz 9 év után elvesztette a főváros vezetését.

Az előválasztás reggel elindult, majd néhány óra után félbeszakadt, informatikai problémák miatt. Délután az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban vádolták meg a kormányt, hogy túlterheléses támadással szabotálta az előválasztást.

Ez eddig egészen úgy tűnik, mint a „fontos belpolitikai hír” tankönyvi definíciója.

A Magyar Távirati Iroda este 9-ig egyetlen hírben sem foglalkozott sem az előválasztás elindulásával, sem a félbeszakadásával, sem az ellenzék vádjaival. (Az Országos Sajtószolgálat lehozta ugyan három ellenzéki párt közleményét is, de az nem az MTI saját tartalma, pénzért bárki megjelentethet itt közleményt.) Az MTI „Összes mai hír” menüpontjában jelenleg 488-nál áll a hírek számlálója, a legfrissebbek:

  • egy pozsonyi tudósítás arról, hogy jóváhagyta a Most-Híd kongresszusa a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártszövetségbe
  • beszámoló a Magyar Református Szeretetszolgálat Orvoscsoport és a Kutató-Mentő csoport gyakorlatáról
  • a férfi röplabda Eb friss eredménye, miszerint elsőként a szlovén csapat jutott döntőbe

A közmédia híradójának online híroldala, a hirado.hu szintén egyáltalán nem foglalkozott ma az előválasztással. Itt egyébként tegnap és ma összesen 21 cikk jelent meg az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulója alkalmából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!