Ferenc pápa korrupcióellenes, szeretetről szóló idézeteivel üdvözli Budapest az egyházfőt

2021. szeptember 10. – 11:22

frissítve

Ferenc pápa korrupcióellenes, szeretetről szóló idézeteivel üdvözli Budapest az egyházfőt
Fotó: Fővárosi Önkormányzat

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa érkezését ünnepli Budapest a pápa gondolataival.

A vasárnapi pápalátogatás alkalmából „Ferenc pápa gondolataival nyomtatásban és hangban is találkozhatnak a városban. A Városháza parkba és a város több pontján kihelyezett plakátokon olvasható, a BKK járatain pedig hallható idézetek többek között a hatalomgyakorlásról, a szolidaritásról, illetve a járvány utáni újjáépítésről szólnak”– írja a főváros.

A buszokon hallható, városban látható plakátokat akár úgy is értelmezheti a politikában tájékozott járókelő, hogy azok – persze nem lehet tudni, de hát ne zárjuk ki a lehetőséget – akár esetleg a pápát vendégül látó kormánynak is szólnak. Az utcán lévő idézetek között ugyanis szerepel például olyan, mint hogy:

„A hatalommal való visszaélés az emberi méltóság durva megsértése, amelyet nem engedhetünk meg, és ami ellen folytatnunk kell a küzdelmet.”

Vagy éppen ilyen:

„Ha egy ember meleg, keresi Istent, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?”

De az idézetek között akad olyan is, amely a megélhetésre vagy a korrupció elleni küzdelemre, a jó politikus ismérvére vonatkozik. A pápa gondolatait egyébként nem először lehet itt-ott könnyen a magyar helyzetre értelmezni, könyvében tavaly hosszasan írt az egyházfő a járvány utáni helyzet kezeléséről, illetve arról is, hogy szerinte álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, azon belül pedig a pápa és a Fidesz viszonyáról korábban itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!