
Nem csak a vasárnap egy őrületes ska-bulival lezárt tokiói olimpia volt az egyetlen nagyszabású sportesemény a napokban: a Nemzetközi Űrállomás legénysége megrendezte az első zérógravitációs Űrolimpiát, amiről az Európai Űrügynökség francia űrhajósa, Thomas Pesquet több videót is kirakott a Twitterre. Hét versenyző összesen négy versenyszámban indult, és Pasquet mindegyikről külön posztolt.
Az első versenyszám a leírás alapján az lehetett, hogy a talaj érintése nélkül kellett bemutatni valamilyen mozdulatsort. Ez a videó alapján csak az orosz Pjotr Dubrovnak sikerült, bár a többiek is lelkesen próbálkoztak. Valószínűleg a falakon látható eszközök és kábelek nem dísznek vannak ott, úgyhogy már az is lenyűgöző, hogy az egyik, súlytalanságban tripla szaltózó űrhajós sem szakított le semmit.
A második versenyszám sokaknak ismerős lehet: két csapat (Szojuz vs. Dragon) játszott egymás ellen, és az volt a dolguk, hogy az ellenfél kapujába juttassanak egy pingponglabdát úgy, hogy csak fújással mozgathatják. Ezt a Földön általában egy asztalon játszák, de az űrben nem csak jobbra, balra, előre és hátra cikázik a labda, hanem föl, le, mindenhogy.
Lévén, hogy egy viszonylag fiatal – néhány napos – sportágról van szó, a szabályokat menet közben is alakítgatni kellett. A bírák menet közben például arról döntöttek, hogy semmit sem szabad két kézzel megfogni, és könyök és térd alatti testrésszel tilos hozzáérni a labdához. A versenyszámot a Szojuz csapata nyerte 1-0-ra.
A fujkálós pingpongot az úr-szinkronúszás követte. Először a Dragon legénysége mutatta be, hogy milyen remekül dolgoznak együtt, amit a szojuzosok követtek. A videó magáért beszél, az előző kettőhöz hasonlóan ezt is érdemes hanggal megnézni.
Az utolsó versenyszám a súlytalan sportlövészet volt, a versenyzők gumiszalagokkal lőttek célba. Nem derült ki, hogy ki nyert, de mindenki látványosan jól érzi magát, és tulajdonképpen csak ez számít.
Az első űrolimpiát a földi játékokhoz hasonlóan ünnepséggel zárták: a japán Hoside Akihiko átadott egy ötkarikás zászlót a francia Pesquet-nek, a 2024-es olimpia rendező országából származó űrhajósnak.