Magdi anyus dedikált papírgalacsinjára is lehet licitálni a Barátok közt ereklyéinek árverésén

2021. július 1. – 12:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

23 év után, július 17-én este nyolckor véget ér a Barátok közt. Hogy a rajongók ne maradjanak kézzelfogható emlékek nélkül, az RTL Klub búcsúkampányt indít, melynek részeként a 4-es és 6-os villamos vonalán plakátokon idézik fel a sorozat meghatározó pillanatait.

A Barátok közt kellékeire, jelmezeire és díszleteire pedig csütörtöktől lehet licitálni a Vaterán, a befolyó összeget a SOS Gyermekfalvak kapja meg. Az árverezésre váró relikviák között igazi csemegék is vannak.

Magdi anyus dedikált papírgalacsinja talán a legnagyobb szám, ez volt az a galacsin, amelyen a pletykás hölgy a sorozat egyik ikonikus pillanatában megcsúszott, és lebucskázott a lépcsőn, amelynek alján aztán holtan terült el. Erről a jelenetről van szó:

Ez pedig az a bizonyos fránya galacsin:

Fotó: Vatera
Fotó: Vatera

Magdi anyus ruhája is megvásárolható, és mindenki megnyugodhat, arról az otthonkáról van szó, amit a balesetkor is viselt. A vadabbak lecsaphatnak Bartha Zsolt pisztolyára vagy akár Berényi Miki pizsamájára is, a személyes kedvencem azonban valamiért mégis a Mátyás király téri gang korlátja, aminek 11 ezerről indul a licitje. Mennyi intrika, mennyi cselszövés, szakítás, tűzforró csók vagy akár halálos fenyegetés történt húsz év alatt a korlát fölé hajolva, meg sem lehet számolni…

Itt lehet végigböngészni az aukcióra kínált tárgyakat.

Az utolsó részeket még tavasszal forgatták le a sorozat készítői, az egyik ilyen forgatási napon beszélgettünk a színészekkel arról, mit jelentett a szerepük számukra, és milyen is a búcsú.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!