Az UEFA Budapest helyett Bukarestbe tette a magyar-portugált közösségi felületein

2021. június 15. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Legutóbb az FC Barcelona akart a Ferencvárossal játszani Bukarestben, és most az UEFA-nak is sikerült összekeverni a magyar fővárost a románnal.

Az Európai Futballszövetség közösségi felületein (Twitter, Facebook) azzal a felütéssel élt, hogy a az első Eb-meccs a Magyarország-Portugália lesz Bukarestben, vette észre a 24.hu. Bár a román főváros is 11 Eb-rendező város egyike, értelemszerűen nem ott játszik a magyar csapat.

A 24.hu azt írta, hogy az UEFA tévedésére lecsaptak a szurkolók, a magyarok elég dühösen kérték számon a két város összekeverését. A románok egy része viszont poénkodott, hogy megrendezik a magyar-portugált is. Bukarestben egyébként már szombaton játszottak Eb-mérkőzést.

A kínos bejegyzés körülbelül húsz percig volt kint Twitteren, mire leszedték, de a Facebookon csak később javították a tévedést. A módosítást el is csípte valaki.