Közel ötvenéves plakát került elő a metrófelújításnál a Deák téren

2021. május 14. – 13:56

Közel ötvenéves plakát került elő a metrófelújításnál a Deák téren
Így néz ki most a metróalagút a Nyugati pályaudvarnál – Fotó: BKV

Másolás

Vágólapra másolva

Közel ötvenéves plakátot találtak a Deák Ferenc téren az M3-as metró felújítása közben, írja közleményében a BKV. Egyre látványosabb az átalakulás a kék metróvonal belvárosi szakaszán: „Előfordulnak még érintetlen területek, néhol hiányzik a sínpár, de esetenként már az új sínszálak leerősítése is megtörtént” – írja a közlekedési vállalat.

Három különböző ütemben korszerűsítenek: az Arany János utcánál és Ferenciek terénél már lassan befejeződik az új elektromos hálózat és vezetékrendszer kiépítése. A Corvin-negyedre és a Klinikákhoz is folyamatosan szállítják az új berendezéseket. Fél éve pedig elkezdték a munkálatokat a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér és a Kálvin tér állomásain is, itt még most is bontják a mozgólépcsőket, és szállítják a felszínre a több tonnás elemeket.

A Nyugati pályaudvarnál kiemelt fogaskerék – Fotó: BKV
A Nyugati pályaudvarnál kiemelt fogaskerék – Fotó: BKV

A Nyugatinál például nemrég egy közel tíztonnás, a mozgólépcsőket forgató fogaskereket emeltek ki a felszín alól, a Deák téren pedig a falak bontásánál egy 1972-es plakátot fedeztek fel. Tamássy Zoltán grafikus „Dohányzás vagy egészség: válasszon” feliratú munkája meglepően jó állapotban maradt meg – ugyanis valamikor egy plusz falazatot építettek a plakát elé.

„Dohányzás vagy egészség: válasszon” – Tamássy Zoltán grafikus 1972-es plakátja – Fotó: BKV
„Dohányzás vagy egészség: válasszon” – Tamássy Zoltán grafikus 1972-es plakátja – Fotó: BKV

Az M3-as metró felújításáról itt talál egy képgalériát, sőt, a munkálatokról egy videót is készített a BKV:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!