Ez nem sci-fi, hanem a brit tengerészgyalogosok gyakorlata

2021. május 03. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak az amerikai hadsereg kísérletezik háti hordozórakétákkal, azaz jetpackkel, hanem a brit haditengerészet is. A sugárhajtású ruhákat fejlesztő Gravity Industries nevű cég a Királyi Tengerészgyalogsággal együttműködve teszteli, hogy a jetpack hogyan segíthet a tengeri és partraszállási műveletekben – írja a Telegarph.

Az igazi Vasemberként is emlegetett Richard Browning feltaláló-üzletember 2017 márciusában alapította a repüléstechnikai innovációkkal foglalkozó vállalkozását, a Gravity Industries Ltd-t. A cég azóta folyamatosan fejleszti a jetpackruhát, ami öt mini gázturbina segítségével képes a levegőbe emelni a viselőjét. Browning 2017-ben már 50 km/h-val repült a ruhában, amivel Guinness-rekordot ért el.

A május elején közzétett videó egy olyan gyakorlatot mutat be, amin a brit tengerészgyalogosok egy hajó elfoglalását szimulálták az Egyesült Királyság déli partjainál. Browning egy jetpackkel leszállt az HMS Tamar tengeri járőrhajó fedélzetén, majd kötéllétrát eresztett le a csónakban várakozó tengerészgyalogosoknak, akik így már könnyedén feljuthattak a hajóra. A jetpackruha nélkül az egyetlen alternatíva erre a műveletre egy helikopter használata lehet, ám ez a módszer lassabb és kockázatosabb is.

A ruhát tavaly ősszel a brit mentősök is kipróbálták az észak-angliai Lake District Nemzeti Parkban. Az elképzelések szerint a jetpacket remekül lehetne bajba jutott emberek mentéséhez is használni. A nehezen járható terepen sokkal gyorsabban célba lehet így jutni, mint más járművel. A ruhát legfeljebb 12 ezer láb magasan, vagyis 3658 méterig lehet használni – írta a Reuters.