Mire nem képes az ember, ha unalmas az élete

2021. április 23. – 11:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Van az a közhelyszerű közhely, hogy az élet utánozza a művészetet. Meg persze az is, hogy a művészet az életet. A közhelyek már csak ilyenek, felfegyverzik magukat minden helyzetre, akármi akármit is utánoz bennük.

Mindez egyébként csak azért jutott eszembe, mert a múlt héten volt az a hír, hogy mégsem akarták kirabolni az Árkádban a fegyveres pénzszállítót, a sztorit csak ő találta ki, mert „unalmas az élete”. Ma pedig a kezembe került egy frissen megjelent könyv, Rényi Ádám írta, egy novelláskötet, ami azt mutatja meg, milyen történeteket írt volna Örkény István, ha az ezredforduló utáni évtizedek Budapestjéről akart volna abszurd és groteszk, mondjuk nem egy-, hanem inkább tízperces novellákat írni.

Az Osztálytalálkozó című Rényi-könyvben visszatérő elem a jelentéktelenség. Van egy férfi, akinek négy hónap volt a leghosszabb kapcsolata és egy post-iten szakítottak vele, majd az egyetlen álma, hogy megöljön egy disznót. Aztán van egy másik – neki a nevét is tudjuk, Zsigmond –, akinek annyira unalmas, üres és jelentéktelen az élete, hogy azt találja ki, az öngyilkosságával kerül majd be a hírekbe (van olyan átgondolt és bölcs terv, mint egy térfigyelő kamerákkal telepakolt helyen kitalálni, hogy megtámadtak). De bár először sokkal különösebb dolog történik vele, végül azzal sem sikerül kitörnie a jelentéktelenség szürkeségéből, amiben pedig egyedülálló tud lenni az egész világon.

A novelláskötet egyébként abban is örkényi hangulatot teremt, hogy történetei és szereplői legtöbbször olyanok, amik és akik újsághírekből léphetnénk elénk. Azzal, ahogy még életükben vértanúk lesznek, hogy a nagy nyomás alatt félreértik, amit félreérthetnek, és ennek véres vége lesz, hogy méltatlan helyzetben újralátják volt tanárukat, vagy hogy a közösségi médiában polírozott életük darabjaira hullik. Bár lehet rajta nevetni is, bár szórakoztató is, egyáltalán nem vidám látkép ez napjaink Budapestjéről. Csak annyira az, mint annak a pénzszállító biztonsági őrnek az élete, aki a kitalált támadással „be akart vágódni a kollégáknál”, és rendőrségre került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!