Egy jó kasszafúrást a zombiapokalipszis sem állíthat meg

2021. április 13. – 19:19

frissítve

Egy jó kasszafúrást a zombiapokalipszis sem állíthat meg
Fotó: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

A február végi rövidke videó után most rendes előzetest kapott Zack Snyder zombiapokalipszises kasszafúró filmje, az Army of the Dead, ami a Netflixre érkezik majd.

Snyder nem ismeretlen terepre tévedt a zombifilmmel, hiszen korábban ő készítette a Holtak hajnala-remake-et, annyiban viszont történelmi lesz a film Snyder szempontjából, hogy ez lesz a rendező első, direkt streamingplatformra készített mozija – végül a Snyder-féle Igazság Ligája is a tévénken, nem pedig a mozivásznon kötött ki, de ez ugye nem előre eltervezett manőver volt.

A múlton merengés helyett nézzük inkább, hogy mit is tudunk az Army of the Deadről!

  • Május 21-én landol majd a Netflixen.
  • A galaxis őrzőiből is ismert korábbi pankrátor, Dave Bautista lesz az egyik főszereplő.
  • Egy csapat, állig felfegyverzett zsoldos 200 millió dollárt próbál megkaparintani egy Las Vegas-i kaszinó széfjéből, miközben úgy hemzsegnek a zombik, mint a Z világháborúban.
  • És ráadásul egy zombitigris is felbukkan egyebek mellett.

Reméljük persze, hogy a végső verzióban kevesebb lesz a lassított felvétel, mert normál sebességgel a háromperces előzetes hamarabb lemenne, mint egy Szputnyik-szúrás a bal vállba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!