A home office előnye, hogy egészen átfogó budapesti időjárás-jelentést lehet összehozni szerkesztőségileg egy pillanat alatt, ugyanis, Észak-Pesttől Dél-Budáig, a Vártól Kispestig tudunk kitekinteni az ablakon egyszerre. Sőt, még annál is messzebb!
Így aztán gyorsan ki is derült a szerkesztőségi csetben, hogy
ma igazán, nagyon hülye idő van, nemcsak áprilishoz képest, hanem önmagában is.
Nálunk, a XXII. kerületben (Rovó) például reggel sűrű pelyhekben hullott a hó. Aztán kora délelőtt percekig játszottam azt, hogy a semmiből hirtelen a szemembe kezdett tűzni a nap, de úgy, hogy majdnem megvakultam, ám mire a redőnyért nyúltam, már jött egy felhő, és szinte sötét lett a szobában. Aztán újra megvakultam a tizedmásodperc alatt előbújó naptól. És ezt sokszor egymás után. Aztán kora délután megint egy kis hóesés, majd rövid napsütés után olyan fekete lett az ég, hogy villanyt kellett volna gyújtani. Ha tovább tartott volna az egész 3 percnél.
Solymáron (SzBF) is karácsonyi hangulatban indult a reggel, már szinte indultam volna fáért, amikor hirtelen kisütött a nap, és a +3, +4 fokos hőségben gyorsan eltűnt a hólepel. Kaptunk cserébe olyan szelet, ami csontig hatolt. Később borsószem nagyságú jég esett, majd megint hó. Több ismerősöm is jelezte, hogy hóviharban indult gumicserére (téli –> nyári), annyit már most elárulhatok, hogy nekik volt igazuk, mert pénteken melegedés kezdődik, és nemsokára visszatérnek a 20 fok körüli hőmérsékletek.
Reggel a XIII. kerületben (Csatári) is öklömnyi pelyhekben esett a hó, azt természetesen le is videóztam. Aztán délelőtt a Keleti mellett voltam egy riporton és azt hittem, nagyjából helyre is állt a világ rendje, mikor láttam az ablakon beszűrődő napsütést. Hazafelé viszont mintha különböző időzónák vagy égövek között utaztam volna: szikrázó napsütésből hóesésbe, onnan szürke szélviharba, majd ismét napsütésen keresztül vitt a troli. Akkor még azt hittem, hogy csak kifogtam egy ilyen szürreális időpontot és útvonalat. De amióta az elmúlt másfél órában ugyanezt a műsort egy helyben ülve is végignézhetem a szobám ablakából, legalább négyszer megismételve, kezdem gyanítani, hogy ez a nap kb. mindenhol ilyen lehet.
Reggel, amikor a Margit hídon (TSZA) a szakadó hóesésben dacoltam a széllel, akárcsak a Kudlik Júlia-féle Delta főcímének hótaposó sarkvidéki felfedezője, egy szembejövő férfi rám kiáltott: „Mi a fasz van? Áprilisban esik a hó?” Igazat kellett neki adnom, még ha véleményét nem is a legárnyaltabban hozta a tudomásomra. És egyben meg kellett követnem pályatársamat, Szalma Baksi Ferencet is, akit hétfőn még azzal gyanúsítottam meg, hogy olcsó olvasottságot akar generálni szeretett lapunknak, a Telexnek, amikor azt írja: Késő este 70-90 km/órás széllökésekkel berobban a hidegfront, reggelre többfelé kifehéredhet a táj.
Arra ébredtem Gödön (Janecskó), hogy a kisfiam télapós dalt énekelget az ablak előtt ülve, aztán néztem csak ki, és láttam meg, hogy teljesen jogosan teszi ezt. A macskák fázósan egy napfényfoltba gyűltek mind a kanapén. Többnyire csukva van a szemük, így nem látják a fenyőt, amit az ablak túloldalán cibál a szél, ezért ők nem, csak én izgulok, hogy nehogy rájuk törje a kidőlő fa az üveget a következő szélrohamban.
Hét ládában balkonparasztkodom a Krisztinavárosban (ThB). Hétládányi friss zöldség, saláta, retek, répa, petrezselyem, négyféle fűszernövény – reggel hó alatt, délelőtt szélviharban, délután jég által elverve. Áznak, fáznak, mennek pocsékba. Ki fog engem kárpótolni, hülye április, he?! Április hülyéje, én, hogy az este lustaságból mégsem hoztam őket be.
Azt még el lehetett viselni, hogy abban az erzsébetvárosi teremben, ahol forgattunk, tartósan öt fok volt, mintha még a második hullám utáni békeidőkben járnánk. A vastag falak megőrizték a hónapok óta nem fűtött helyiség hidegét. De ki számított arra, hogy úgy kellett állítgatni a kamerát, mintha időgépben lettünk volna? Negyedóránként kellett leállnunk, hogy a téli hóesésre beállított értékeket először átkalibráljuk a szikrázó tavaszra, majd vissza a szürke novemberre. Egyedül a távozás idejét sikerült jól kiszámolnom: a biciklim két elázás után éppen a tavaszban állt, átmenetileg száraz üléssel. Olyan gyorsan tekertem, hogy a márciusból épp csak októberbe fordult az idő, és otthon voltam. (Földes)
Nem értem ezt a sok sipákolást, én gyönyörű tavaszi reggelre ébredtem, a teraszon kék cinkék bandáztak a madáretetőnél, szélcsendes, felhőtlen ég és napsütés üzente egy nagyszerű nap ígéretét. Meleg ugyan nem volt, de attól még tökéletes alkalom volt sétálni a városban, ahol mintha mindenki jókedvű lett volna attól, hogy végre végérvényesen eltakarodott a tél. Elővettem a biciklit is, és mentem egy kört, mielőtt az iskola felé kanyarodtam volna, hogy felszedjem a gyereket. Az erdőben a mohalepte sziklák mellett már kibújtak a kikericsek, a kis tó már tele van élettel, csak a tengerpart hűvös kicsit. Délutánra jött egy kis szél, de attól még soha rosszabb napot itt, Dél-Norvégiában! (Stöki)
(Szerzőink, sorrendben: Rovó Attila, Szalma Baksi Ferenc, Csatári Flóra Dóra, Tóth-Szenesi Attila, Janecskó Kata, Thüringer Barbara, Földes András, Stöckert Gábor)