Késő este 70-90 km/órás széllökésekkel berobban a hidegfront, reggelre többfelé kifehéredhet a táj

2021. április 5. – 11:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Késő este északnyugat felől markáns hidegfront érkezik. Előbb a Kisalföldön, az Alpokalján, a Bakonyban, majd az éjszaka második felében a Dunántúl más részein és a középső országrészben, a reggeli órákban a Bodrogköz térségében is viharossá fokozódik az északnyugati, északi irányú szél, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb, hétfő délelőtti figyelmeztető előrejelzésében.

A legerősebb lökések általában 70-90 km/h körül várhatók, de a hegyvidéki tájakon és a Balatonnál 90 km/h-t meghaladó széllökésekre is számítani lehet.

Kedden délelőtt fokozatosan mindenütt veszít erejéből a szél.

Hajnalra a Dunántúli-középhegységben, Alpokalján, délnyugaton, reggelre Borsodban és a Zemplén térségében legfeljebb 5 centiméternyi nedves, tapadó hóra lehet számítani, de egyes hegyvidéki részeken (Bükk, Aggteleki-hegység, Zempléni-hegység) ennél valamivel nagyobb mennyiségű porhó is lehet.

Kedden napközben a magasabb hegycsúcsok kivételével mindenütt gyorsan elolvad a hóréteg. A Bakonyban átmenetileg kisebb hófúvás is előfordulhat.

A nappali hőmérséklet a hétfői 14–20 fok után kedden csak 3–8 fok között valószínű, de a következő napokban lassú melegedés kezdődik.

Aki érzékenyebb a frontokra, annak ezt az oldalt ajánljuk>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!