„Kérdésekkel provokálta” a Fidesz EP-képviselőit egy osztrák újságíró, rögtön forgattak is róla egy lejárató anyagot az M1-en

2021. április 7. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A maga kategóriájában fantasztikus riporttal jelentkezett az évi 120 milliárd forintból fenntartott közmédia zászlóshajójának híradója szerdán: a 3,5 perces anyagot arról forgatták, hogy egy osztrák újságíró kérdéseket merészelt feltenni a Fidesz EP-delegációjának a budapesti Orbán-Salvini-Morawiecki találkozóval kapcsolatban.

A Bende Balázsi értelemben véve is erősre sikerült riport már a legelején lefegyverzi az embert, amikor feltűnik a felkonferálás közben az alábbi felirat:

Az M1 leleplezése szerint tehát valójában nem is kérdésekről van szó, hanem „provokatív, kérdésnek álcázott állítások” érkeztek az osztrák újságírótól. A kommentárból hamar kibontakozik, hogy a galád sajtómunkás érdeklődése valójában egy összehangolt hadjárat része lehet: a találkozó óta „még egy hét sem telt el, de az európai balliberális sajtó máris példátlan támadásba lendült”, hangzik el a bemondó szájából. Hogy ezen a néhány kérdésen túl hol tapintható ki a példátlan támadás, az mondjuk nem derül ki, de ezen nincs időnk fennakadni, hiszen már jön is egy értékelő blokk az inkriminált kérdésekről.

Ebben pedig ilyen mondatok hangzanak el: „csak amatőr újságírók kérdeznek olyat, hogy miért nincs ott valaki, akinek a jelenlétéről soha nem is volt szó.” Ezt egyébként arra reagálja a közmédia szerkesztője, hogy az osztrák újságíró rákérdezett, az említett találkozóra hogyhogy nem kapott meghívást senki a francia Nemzeti Tömörülés és az osztrák Szabadságpárt tagjai közül.

A rövid, de velős anyag végén a biztonság kedvéért beolvassák az újságíró nevét és megmutatják a fényképét is, illetve közlik, hogy minden bizonnyal lejárató cikket tervez írni a témában, hiszen gyakran ír „az úgynevezett európai jobboldali veszélyről, a nemzeti érzelmű politikusok jelentette fenyegetésről”.

A 60-70 éves időutazással felérő anyag itt tekinthető meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!