Én is kinevettem Rákay Philip filmjét – erős idézetek Pataki Ági telexes interjújából

„Nem definiálom magamat a korom szerint, és nagyon dühös vagyok, ha a kora szerint definiálnak bárkit is” – mondta a 70-es, 80-as évek egyik legismertebb hazai modellje, aki a 2000-es évek óta filmproducerként tevékenykedik. Az öregedésről általában azt gondolja, hogy nem attól változik a személyisége, hogy öregszik fizikailag, hanem legfeljebb azért, mert változik a véleménye bizonyos kérdésekben, „de nem a korom, hanem a megtapasztalt élet miatt”.

A Helia-D nevű márkának reklámarca is lett néhány éve, szerinte ezek a termékek és az ő jelenléte is arról szól, hogy megmutassák, nemcsak a fiatalságnak van létjogosultsága. Bár elfogadja a korát, azt is mondja, hogy nem akar átlagos lenni:

„Az átlag hetvenen túli nők elfogadják, hogy nyugdíjazták őket, vagy ők maguk vonulnak háttérbe. Az átlag 73 éves nő megpróbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak,ami azt jelenti, hogy annak megfelelően kell megjelenni, öltözködni, viselkedni, amit a társadalom elvár. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet.”

Az időseknek is jár, hogy úgy éljenek, ahogy jól esik nekik, ahogy jól érzik magukat. „Ha én nem szeretem magam otthonkában, akkor felvehessek bármit, amiben szeretem és elfogadom magam”. A megjelenésével szándéka is, hogy inspiráljon másokat, mint ahogyan őt is inspirálták külföldi sztárok, akik bevállalták a korukat, ráncaikat, fehér hajukat, de közben nem adták fel a nőiességüket, az álmaikat, a karrierjüket.

Az élete és a karrierje során megtanulta viselni az idő múlását, és azt mondja, minden csak viszonyítás kérdése, ő pedig magához képest nem szeretne öreg lenni. „Ez nem azt jelenti, hogy ácsingóznék a fiatalkori külsőmre vagy énemre, azért viszont nagyon is ácsingózom, hogy jól éljem meg azt a kort, amiben éppen vagyok.”

„Az idősödés és az öregedés nyilván egzisztenciális kérdés is, hogy mit engedhetünk meg magunknak öregebb korunkban. Minél szegényebb országban élünk, annál inkább igaz ez, és nyilván Magyarország nem Németország vagy Amerika, ahol hetven éves korunkban fellélegeznek az emberek, hogy felszabadult egy csomó idejük és tudnak ezzel mit kezdeni. De Magyarországon sokszor tapasztaljuk, hogy akik megengedhetnék maguknak, azok sem élnek ezekkel a lehetőségekkel” – jelentette ki.

A szépség és a kor kapcsolatáról megjegyezte még, hogy „ha bármilyen korú nőnél a szépségről beszélünk, nekem nagyon fontos szempont, hogy legyen értelem a szemében. Akármilyen centiméterben mérhető adottságokkal rendelkezik valaki, ha ostoba a tekintete, nekem az nem szép”

Nem marginalizálódhat egy teljes szakma

Pataki az egyik producere az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar független filmjének, a Fekete pontnak. Szimler Bálint filmje arról szól, hogy egy Németországból hazaköltöző tízéves fiú bekerül a magyar oktatási rendszerbe, a történetén keresztül betekintést kapunk a hazai iskolák problémás világába.

A filmet Pataki példaértékűnek tartja, mert tíz produceri iroda összefogásából valósult meg, állami támogatás nélkül. „Szól valami olyanról, ami hozzátartozik a mindennapjainkról, és nagyon mély kérdéseket problémákat vet fel, egészen az alapoktól” – mondta a filmről, amely három díjat nyert a Locarnoi Filmfesztiválon.

Arra a kérdésre, hogy a film nagyon más lenne-e, ha sokkal több pénzből készülhetett volna – például mert kapott volna állami támogatást –, Pataki azt mondta, hogy nem lenne más, viszont ki lettek volna fizetve a dolgozók. „Egyáltalán nem normális, hogy mindenki éhbérért dolgozzon. Az lenne normális, ha tehetséges emberek, vagy jó szakmunkások, akik a filmiparban vannak, azok normális gázsit kaphatnánk a munkájukért. De ezek a filmek gyakorlatilag baráti szívességekből épülnek fel, illetve produceri összefogásból”.

„Nagy pénzekből is látunk nagyon kis filmeket elkészülni, de nagyon piciket, és látunk nagyon fontos filmeket elkészülni kevés pénzből”.

– jelentette ki a producer.

Szerinte az utóbbi néhány év megtanította a filmeseket, hogy felesleges állami forrásokra pályázni, mert nem az számít, hogy milyen a projekt, hanem attól függ, hogy ki adta be a pályázatot.

„A jelenben van létjogosultsága a low budget, független filmeknek, de remélem, hogy a jövő nem ez. Abban nagyon reménykedem, hogy ez változni fog. Lehet, hogy ehhez egy rendszerváltás kell, de én abban is reménykedem. Az nem tartható, hogy egy teljes szakma marginalizálódjon”. Pataki szerint azért kellenek most független filmek, hogy látszódjon, levegőt vesz a szakma és gondolatokat közöl.

A férjéhez, Kovács Gábor filmproducerhez képest ő csendesebb volt mindig is, „de ha a filmes szakmáról van szó, akkor árulásnak tartanám, ha teljesen csendben maradnék.” – mondta a producer, aki nem is saját magukat sajnálja, amiért nem tudnak állami forrásokból filmeket készíteni, hanem azokat a rendezőket, akiknek a szakmájuk gyakorlása helyett el kell menniük például kőművesnek.

Arra a kérdésre, hogy megnézte-e Rákay Philip filmjét, azt mondta, hogy „hát persze, hogy elmentem”, mivel majdnem minden magyar filmet megnéznek. A Most vagy sohát szerinte a célközönség széles csoportja kinevette, majd hozzátette: „mondjuk én is”.

„Filmes szempontból abszolút partvonalon vagyunk” – mondta, ugyanakkor a független filmekben való részvétellel „azt szeretnénk demonstrálni, elsősorban magunk felé, hogy létezünk, hogy vagyunk, hogy érdekel minket és szívesen csináljuk”. Bízik benne, hogy fognak még önállóan is nagy filmet csinálni. A partvonalra szorulásról nem tudja megmondani, hogy politikai okai vannak, vagy egyszerűen arról van szó, hogy szűkösek az erőforrások, és kevés ember fér hozzá a húsosfazékhoz.