Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat kaptak a Telex videósai

2024. június 4. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd délután az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó, az Erste Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével – nyolcadik alkalommal is kiosztotta a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat.

A Print/Online kategória különdíját kollégáink, Fábián Tamás, Halász Júlia és Szilli Tamás nyerte. Ózdi riportjukban a Van Helyed Alapítvány komplex fejlesztési programját mutatták be. A zsűri értékelése szerint a videó egy település példáján keresztül érzékletesen ragadja meg az oktatási rendszer strukturális problémáit, felvetve azt is, hogy egy civil szervezet hogyan próbálja meg ellensúlyozni ezeket a hatásokat nap mint nap.

A Van Helyed Alapítvány szakmai vezetője, Bódis Kriszta a kilencvenes években kezdte el munkáját Ózd legreménytelenebb roma telepén, a Hétesen.

Magyarországon jelenleg 1200 nyomortelep van, ahol gyerekek tömegei nem férnek hozzá a minőségi oktatáshoz, neveléshez. A szegénység újratermelődik, és ezt az ördögi kört csak rendszer szemlélettel és minőségi oktatással lehet megszakítani, mondta Bódis Kriszta. Ezért a Van Helyed egy oktatásközpontú rendszer modelljét építette ki Ózdon, ahol 16 szegregátumban vannak jelen. A Van Helyed Rendszer a családok és a közösség bevonásával, magzati kortól az egyetemig biztosít egyenlő hozzáférést a tudáshoz és javakhoz. A VHR-ben patronáltak 100 százaléka befejezi az általános iskolát (szemben az országos 70 százalékkal) 100 százalékos a továbbtanulás, (szemben a 2 százalékos régiós mutatóval), a VHR-ben 95 százalék el is végzi a középiskolát (szemben a 30 százalékos régiós mutatóval). 50 százalék felsőoktatásban tanul tovább (szemben az országos 1,4 százalékkal).

A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj díjazottjai: Báthory Róbert (Szabad Európa), Iliás-Nagy Katalin (WMN.hu), Serdült Viktória (HVG) és kollegánk, Fábián Tamás – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex
A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj díjazottjai: Báthory Róbert (Szabad Európa), Iliás-Nagy Katalin (WMN.hu), Serdült Viktória (HVG) és kollegánk, Fábián Tamás – Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex

Print/Online kategóriában az első díjat Iliás-Nagy Katalin, a WMN.hu munkatársának a „A felnőtt lét szabadsága nem más, mint a kaja kurva sok sajttal” – Interjú Lakatos István képregényrajzoló-íróval című anyaga nyerte. A TV/Video kategória első díját a Szabad Európa munkatársai (Báthory Róbert, Gold Attila, Németh Balázs) nyerték A borsodi falu, ahol a gyerekek ellógott óráiért szüleik a szabadságukkal fizetnek című videóért. A zsűri különdíjjal jutalmazta még a HVG-s Serdült Viktoria és Fazekas István Pokolinak hívta mindenki, de itt az ideje, hogy ezt elfelejtsük – a veszprémi Torony átalakulása című anyagát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!