El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Hangfelvételek mutatják, mennyit változott Völner, miután Rogánék berendelték a Karmelitába

Legfontosabb

2024. március 25. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

630

A Telex értesülései szerint 2021. november 3-án, két nappal Schadl György elfogása előtt Rogán Antal berendelte Völner Pált a Karmelitába. A találkozón figyelmeztethették a miniszterhelyettest, hogy szakítsa meg a kapcsolatot Schadl Györggyel, mert nyomoznak ellene, és megfigyelik. Erre utalnak az ügy nyomozati iratai is, Völner ugyanis rögtön ezután megpróbálta lepattintani a végrehajtói kar elnökét. Rogánék nem tagadják, hogy november 3-án Völner a Karmelitában járt, de szerintük ez csak egy munkamegbeszélés volt. A lehallgatások hangfelvételei alapján azonban Völner és Schadl viszonya egy csapásra megváltozott a találkozó után.

A Schadl letartóztatása előtti három napot részletesen bemutattuk ebben a cikkben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!