20 éve Medgyessyék megetettek 100 embert 730 ezer forintból, a Fidesz pedig eldobta az agyát

2023. december 23. – 09:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Kitaláltam neked egy tökéletes témát. Nincs még meg, hogyan lenne jó feldolgozni, de októberben lesz 20 éves a söjtöri lakoma” – vetette fel Német Tamás főszerkesztő még 2023 nyarán. Elkezdtünk dolgozni, egyre jobban belemélyedtünk, és végül a pontos évfordulón meg is jelent az A mandulával töltött angolna, amin megcsúszott a magyar demokrácia című videó.

A rendszerváltás utáni magyar belpolitika iránt érdeklődők körében – így a legtöbb magyar politikai újságíró fejében is – a 2003-as söjtöri lakoma tulajdonképpen egy meme, ami a leggyakrabban baráti sörözések idején merül fel, mint valamiféle vicc. „És arra emlékeztek amikor…?”

2023-ból nézve tényleg egészen röhejes, mekkora botrányt csapott az akkor ellenzékben lévő Fidesz abból, hogy a Medgyessy-kormány a Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára emlékező söjtöri kihelyezett kormányülésen kb. 730 ezer forintból megvendégelt 100 embert.

Az ételeket a budai luxus akkori fellegvárának számító rózsadombi Mágnáskert étteremből szállították Deák Ferenc Zala megyei szülőfalujába, volt a menün mandulával töltött angolna, borjúsült, gesztenyekupola és „diós holdacska” is, ami igazából Kossuth kifli volt, de hogy nézett volna ki, ha Kossuth kiflit eszik a kormány Deák születésnapján, ugye.

A Fideszesek akkoriban találták ki és kezdték felépíteni az urizáló baloldal mítoszát, és ebben annyira sikeresek voltak, hogy a szavazóiknak még most is 2010 előtti MSZP-sek jutnak eszébe, ha nagy lábon élő, az egyszerű emberektől eltávolodott politikusokra gondolnak. Elképesztő kognitív disszonancia ez, hiszen az elmúlt 13 évben pont a fideszesek emelték új szintre az urizálást, volt itt helikopter, magánrepülő, drága éttermek, külföldi magániskolák, milliós ruhák, táskák, tízmilliós órák, sportautók, paloták, uradalmak, ami csak kell. Ahogy az ötletgazda is megjegyezte a témafelvetésében:

„Onnan is meg lehetne fogni, hogy Mészáros feleségének már egy nyári felsője többe kerül, mint amennyi pénzről akkor az egész botrány szólt.”

Először mi is arra gondoltunk, hogy a videó kizárólag az ebédmenüről fog szólni, de aztán, ahogy egyre mélyebbre ástuk magunkat a témába, és elkezdtünk MSZP-s politikusokkal interjúzni, rájöttünk, hogy a söjtöri kormányülés története bőven túlmutat a mandulával töltött angolnán vagy a fokhagymás parajjal tekert harcsán.

Ahogy Antal Attila politológus mondta a videóhoz készített interjúban, a 2000-es éveket a populizmus előretörése időszakának szokás tartani az európai politikatörténetben. Nem volt ez másként Magyarországon sem, viszont a 2002-es választáson még úgy tűnt, a populizmus az MSZP-nek megy jobban. Medgyessyék valóban egy alapvetően populista ajánlattal, a jóléti rendszerváltás ígéretével nyerték meg a 2002-es választást – na meg azzal, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon addig ritkán látott félelemkampányt indítottak a választás első fordulója előtt. Persze nem volt nehéz dolguk, Kövér László megtette nekik azt a szívességet, hogy egy fórumon arról beszélt, akik nem tudnak örülni a Fidesz-kormány intézkedéseinek, kössék fel magukat.

A választási vereség után a Fidesznek újra ki kellett találnia önmagát. Orbán Viktor elmondta: „a haza nem lehet ellenzékben”, és polgári körök szervezésébe kezdett. A rendszerváltás utáni Magyarország legfiatalabb miniszterelnöke az ellenzék vezéreként imázst is váltott, levette a nyakkendőt, a politikai elit tagjából farmeres népvezér lett, olyan politikus, aki az emberek között él, az embereket képviseli a hatalommal szemben. De rövidtávon nem látszott, milyen eredményekkel kecsegtethet ez a stratégia.

Aztán jött Söjtör, ami két dolgot mutatott meg:

  1. hogy az MSZP-SZDSZ koalíció nem tudja igazán magáévá tenni a populista korszellemet, és
  2. hogy a Fidesz viszont igen.

A söjtöri kormányülésen MIÉP-esek dobálták meg a kormány tagjait, legalább egy tojás eltalálta a felújított Deák-kúriát is. A közhangulat MIÉP-esek ellen fordult. Ahogy Hiller István akkori kulturális miniszter a videónkban mondta: „Egy olyan dolog történt, amiben az emberek döntő többsége, úgy gondolom, nekünk adott igazat. Már hogy felújítjuk a kúriát, és megemlékezünk Deákról. Hát ki az a hülye, aki azt gondolja, hogy ez nem jó dolog?”

A MIÉP-pel szembeni ellenérzés könnyen átterjedhetett volna a Fideszre is, a szocialisták azt várták, hogy Orbánék elhatárolódnak a MIÉP-től, a Fidesz viszont ezt vonakodott megtenni, hiszen egyrészt hosszabb távon hajtott a MIÉP szavazóira, másrészt pedig az elhatárolódással a kormány által felállított kommunikációs térbe lépett volna, ráadásul Kuncze Gábor, az SZDSZ akkori elnöke a MIÉP-es akció miatti felelősséget is igyekezett legalább részben a Fideszre tolni.

Aztán nyilvánosságra került az ebédmenü, és teljesen átalakult a pálya. A Medgyessy-kormány védekezésre kényszerült, a Fidesz pedig akkora botrányt kerekített az ügyből, hogy még ma is érezzük a hatását. Az MSZP-SZDSZ-koalíció már akkor sem tudott érdemben reagálni a fideszesek vádjaira. A botrányt csak névleg zárta le Kovács László, az MSZP akkori elnöke, amikor a Napkeltében elnézést kért, és azt mondta, a söjtöri menü helyett elég lett volna mindenkinek egy pár virsli barnakenyérrel és mustárral. Falsul jött ki Kovács kijelentése, érezhető volt, hogy az emberek jelentős része nem fogadja el, inkább csak olaj volt a tűzre.

Amikor a videó készítésekor Lamperth Mónika akkori belügyminiszterrel interjúztunk, ő is elmondta, jelezte akkor Kovácsnak, hogy szerinte ez sok volt. Bebizonyosodott: ez a fajta populizmus valahogy sokkal jobban áll a Fidesznek, mint az MSZP-nek, a szociálliberális oldal egyszerűen nem tud egy ponton túllépni a populizmusban. Antal Attila politológus ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

„A populista korszellemet összességében nem tudja magába fogadni a szocialista párt, és szerintem a koalíció liberális oldalának, az SZDSZ-nek ebben kulcsfontosságú szerepe van. Én itt látok egy nagyon erős nyomást, hogy nem lehet az orbáni utat, vagy a kibontakozó orbáni utat követni. Nem lehet ezt választani. Itt szerintem van egy ütemtévesztés, van egy kommunikációs melléfogás. Nagyon nagy, a kétezres évekre és egyébként mára is lerakódó hatása van annak, hogy a szociálliberális oldal igen sokáig irtózott a populizmustól.”

Lamperth Mónika is azt mondta, ma sem tudja, hogyan kellett volna akkor viselkedniük:

„Ha például elkezdtünk volna ugyanolyan eszközökkel működni, mint a Fidesz, hát a saját értelmiségünk lett volna az, amelyik szétszed bennünket.”

Számunkra azért volt fontos ez a videó, mert reméltük, hogy mindezt megmutathatjuk azzal, ha részletesen bemutatjuk és elemezzük a söjtöri kormányülésen és azután történteket. Talán ezáltal többet tudhatunk meg a mai Fideszről és az ellenzék mostani helyzetéről is. Ehhez képest sokan kategorikusan elzárkóztak attól, hogy szerepeljenek a videóban, több politikust és szakértőt is megkerestünk, akik úgy viselkedtek, mintha a 20 évvel ezelőtti botrány a mai napig forró krumpli lenne, mások pedig egyszerűen azt hitték, csak viccelődni akarunk az egésszel. Talán ezt gondolta Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök is, aki – mikor felhívtuk, nem lenne-e kedve interjút adni a videóhoz – azt mondta, még ha valami érdekes ügyben keresnénk, megfontolná a dolgot, de egy „ilyen hülyeségről”, mint a söjtöri ebéd, ő nem akar nyilatkozni.

Nézzék meg a videót, aztán döntsék el, neki volt-e igaza.

2023-at a videóinkról való személyes sztorikkal, kulisszatitkokkal, vagy akár a következmények bemutatásával zárjuk: ezeket a visszaemlékezéseket itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!