A legfontosabb idézetek Oltai Kata telexes interjújából

2023. december 5. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

71 perces videós interjút készítettünk Oltai Kata művészettörténésszel, kulturális szakemberrel. Ebben a cikkben a beszélgetés fontosabb megállapításait szedtünk össze.

A Fidesz szürke zónája

Oltai Kata szakmáját tekintve művészettörténész, szinte havonta ad kisebb-nagyobb interjút, sokat szerepel a nyilvánosságban, pedig mint említette, sok dologra így is nemet mond. Arra a kérdésre, hova nem megy, a következőt mondta:

„Vannak bizonyos platformok, amelyeknek a genezise, a működése vagy a fenntartója kizárja, hogy részt vegyek benne. Szerintem az szintet lépett, hogy a nagyon erősen kormánypárti, vagy jobboldali-konzervatív diskurzust generáló platformok mellett lett egy tök jól kiépített, látszólagosan kritikus, sokfajta nézőpontot és nem egy oldalt képviselő, nagyon rafinált szürke zóna, amit egész meglepő módon nagyon sokan használnak, és általában az a mellett szóló érv, hogy ha még ott sem, akkor hol van a láthatóság.

De szerintem nem szabad egyszerűen kreditet adni azoknak a platformoknak, amik aztán melléd vagy utánad tesznek egy MCC-s vagy mandineres vagy hasonló figurát, és látszólag az jön ki, hogy itt tulajdonképpen mindenki megszólalhat, létezik ez is, az is, egy olyan országban élünk, ahol virágozhat minden virág, és mindenkinek lehet hangja. Szerintem most az egyik legfontosabb kulturális feladat lehet, hogy tök egyértelműen állítsuk azt, hogy mi mellett tesszük le a voksunkat.”

L. Simon László megtapsolásáról

„Az számomra egy olyan fekete, mély gyászpontja annak, hogy mégis mit értünk meg ebből a rendszerből, hogy bár az elmúlt tíz évből sok lehetne, azért ez tényleg ott van a top 3-ban.”

Az értelmiség részvételéről

Arról beszélgettünk, hogy állami kulturális intézményi szereplőknél, mint ahogyan a modellváltó egyetemeknél maradt oktatóknál is ott a dilemma, hogy szálljanak ki, vagy próbáljanak szakmaiságot képviselni a szűkülő keretek között:

„Bár azt gondolom, hogy nagyon sok ebben az egyéni ambíció is, ami egyébként nem egy pejoratív kategória, mert csomó szerepkör arra épül, hogy valaki kötődjön egy gyűjteményhez vagy egy kutatómunkához, amihez keretek kellenek. Ezt a részét teljesen értem.

Abban változott nagyot az egész, hogy hova nyúlt ki mindez abban a társadalmi térben, amiben felelősségünk lenne, ahol számomra már felülírja az egyéni ambíciót, a kutatói, tanári pályaképeknek a felelősségi szintjét. Ahol fóliáznak könyveket, vagy van egy ilyen nagyon vastag, buta, soviniszta diskurzus, ott azért nehezen áll fel nekem az, hogy egyébként te valami zárványban, egyetemen, kutatóműhelyben, valamilyen releváns kritikát adsz át.”

EKF 2023 Veszprém

„Az is nagyon érdekes, hogy itt van egy ilyen projekt, amit az a figura vezet, aki a helyi nagyura ennek a régiónak, ráadásul nagyon régóta komoly befolyása van a kulturális területre formálisan és informálisan. Lehet-e azt mondani, hogy beállsz egy ilyen ernyőbe, abban a helyzetben, amikor politikailag ez a figura tárgyal az uniós pénzekért.”

Arra a felvetésre, hogy sokan vállaltak ebben szerepet, és a Telex is forgatott a projekt keretén belül megvalósuló Inota fesztiválról, ahol egyébként több résztvevő is azt mondta, hogy végre van itt egy olyan projekt, amiben olyan dologra költik a pénzüket, amiben ők is részt tudnak venni.

„Ezt értem, de szerintem ebből a képletből kivonódik, hogy ez a kulturális diskurzus nem egy ilyen helyes, jópofa dolog (...), hanem tök jó patikamérlegen belövik azt, hogy egyébként aki mást gondol, annak semmilyen lehetősége ne legyen, még nemzetközi pénzeket se lehessen pályázni. (...)

Ha nem ez lenne az egész diskurzus lényege, hogy vannak ilyen nem egyértelmű szerepvállalásra késztető gesztusai, amikbe viszont soha nem férnek be azok, akik lényegileg máshogy akarnak beszélni, vagy lényegileg kritizálják. Akik extrém módra viszik, azok totál meg vannak szégyenítve.”

Az idősekről

„Visszatérő témám, hogyan gondolunk az idős generációra, hogy látjuk őket, mennyire az egészségügyi problémákba és egy megalázó nyugdíj-százalékozásba szorulnak be. Ez nagyjából a diskurzus terepe, hogy akkor most 13. havi nyugdíj, meg inflációkövető nyugdíjemelés. És azért ez elég szegény. A baloldali pártok részéről is. Ennyit gondolnak láthatóan, mint program egy idős generációról.”

„Nagyon szemét módon bánunk az idős emberekkel, mert vagy politikai karikatúrák célpontjai, vagy tényleg mindig útban vannak.”

A politikai elit gondolattalansága a nőkről

Persze kicsúcsosodik abban, hogy a Fidesz rafináltan, vagy éppen nagyon explicit módon hogyan fogalmazza meg, hogy számára milyen a hasznos nő, életkorilag, adózástechnikailag, gyerekszámban stb., de azért egyrészt a másik oldal sem bővelkedik abban, hogy olyan konzekvens állításokat, lehetőségeket, árnyalást, komolyabb akár önkritikát gyakoroljon, hogy számára mondjuk mit jelent máshogy a nő.

Oltai szerint az underground, a rendszerváltó ellenzék, a későbbi politikai elit, „ezek mind nagyon erősen férfiak által dominált projektek voltak, ahol nagyon szűk, nagyon leosztott, és szám szerint is nagyon minimális hely jutott a nőknek, szóval nagyon sok történelmi dolgot kellene behozni, ezért tartom fontosnak, hogy ezt nem csak a Fideszre kéne kihegyezni”.

„Ha arra gondolunk, hogy most választási év van, és elvileg az ellenzékben nagyon sokfajta módon, a piacitól a magát baloldalinak nevező középmérsékeltig nagyon különböző hangok vannak, az nem látszik, hogy mi az az egyértelmű alternatíva, vagy akár bármilyen alternatíva, amit konzekvensen az elmúlt négy és fél évben felépítettek volna a nők viszonylatában. Hogy mit gondolnak most egy fiatal, egy középkorú, vagy egy idős nőről. És nem a Fideszre adott reakciók szintjén, mert azt értem, az egy egyszerű dolog, hanem hogy mi a saját agenda. Szóval ilyen szempontból a politikai elittől nem nagyon látszik, hogy mit gondol a nőkről.”

Kéthetente keddenként jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify-, Apple- és Google Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!