Dokumentumfilmet készítettünk az újra összeállt Kispál és a Borzról

2022. november 25. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Elfogadom, hogy az emberek a múltunk miatt jönnek, de fontos, hogy nekem ne arról szóljon” – mondja Lovasi András a Telex dokumentumfilmjében, amelyet a 12 év után újra összeállt Kispál és a Borz zenekarról készítettünk.

A filmbe azután kezdtünk bele, miután 2022 legváratlanabb zenei híreként megjelent, a zenekar új lemezt készít, koncertezni is fog, sőt, már nyáron fellépnek Orfűn. A tavasz végétől a nyár végéig forgattunk velük: ott voltunk velük a koncerten, a backstage-ben és a próbafolyamat alatt is – elsőként szerettük volna bemutatni, miért is nem volt magától értetődő az összeállás, és hogy hogyan és miért oszlott fel a Kispál és a Borz.

A zenekar aranyfelállásának tagjai megkapó őszinteséggel beszélnek a feloszlásig vezető útról, a lehetséges okokról, folyamatosan alakuló kapcsolatukról és a feltámadás körülményeiről is. Szóba kerül az idő, a türelem, a szeretet és az is, hogy mi változott és mi maradt ugyanolyan, mint régen. Dióssy Ákos, Kispál András, Lovasi András és jó sok zene a Telex új dokumentumfilmjében!

A filmet a telexes megjelenés előtt december 16-án bemutatjuk egy zártkörű, exkluzív támogatói rendezvényen Budapesten, ahol a vetítést követően beszélgetés lesz az alkotókkal és a zenekar tagjaival. Az eseményre a novemberi rendszeres támogatóinknak küldünk majd meghívót december 2-án, a jelentkezők közül az első 150 kap páros belépőt a programra.

November 30-án éjfélig még van időd rendszeres támogatóvá válni, ha te is szeretnél meghívót kapni és ott lenni ezen a premieren!

Ha támogatási formának a rendszeres átutalást választod vagy választottad korábban, akkor kérjük, írd be e-mailcímed az utalás közleményébe, vagy küldj egy banki igazolást és egy emailcímet a novemberi átutalásodról a tamogatas@telex.hu címre, hogy bekerülhess a címlistába.

Reméljük, veled is találkozunk majd a vetítésen!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!