Rég volt ennyire aktív az ellenzék az utcákon

2021. szeptember 19. – 06:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben minden ellenzéki miniszterelnök-jelölt kampányát megmutattuk testközelből, amihez sok száz kilométert tettünk meg és több órányi anyagot forgattunk. Kollégáink mesélnek a kimaradó pillanatokról, a cikk végén pedig lehet szavazni, hogy melyik politikus volt a legmeggyőzőbb a Telex videói alapján.

Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is kezdetét vette az első országos előválasztás, amelyen az ellenzéki pártok és politikusok a választók bevonásával döntik el, kik legyenek Orbán Viktor és a fideszes jelöltek közös ellenzéki kihívói 2022-ben.

Szeptemberben az ellenzéki politikus kampányüzemmódba kapcsoltak, és rég nem látott országjárásba kezdtek, hogy mozgósítsák szavazóikat és aktivistáikat. Az országos sajtóból egyedüliként, a Telexen minden ellenzéki miniszterelnök-jelölt kampányát megmutattuk, hogy az olvasóik és nézőink szinte testközelből lássák, hogyan viselkednek az ellenzék vezetői a válaszóik között, illetve a szavazók mit gondolnak az előválasztásról.

Sok száz kilométert tettünk meg az elmúlt hetekben, és több órányi anyagot rögzítettünk. A forgatások, utazások közben voltak izgalmas/necces/tanulságos pillanatok, ezeket elevenítik fel kollégáink. A videókat abácésorrendben közöljük:

Dobrev Klára

Dobrev Klárát mindenképp olyan napon szerettünk volna követni, amikor hosszabb, több vidéki helyszínt érintő kampánynapot tart, ám ez végül a reggeli csúszás és az M3-ason kialakult dugó miatt kicsit megnehezedett. A jelölt siettsége miatt Gyöngyösön nem is tudtunk vele beszélni, de Ózdon is csak a legvégén, sötétedéskor. Mindenesetre így is tanulságos volt a nap, például, hogy szinte minden megkérdezett DK-kitűzős szimpatizánt Jakab Pétert nevezte meg második kedvencének – írta Német Tamás. Ezt a videót eddig 52 ezren látták.

Fekete-Győr András

Simor Dánielék forgatásra kalandosra sikerült Fekete-Győr Andrással, át is adom a szót Daninak: A Tanulságos Történet Arról, hogy Jól Nézd Meg, Mit Írsz a GPS-be. Meg úgy általában használd a józan paraszti eszedet ahelyett, hogy egy telefonra bízod az életedet. Gödöllőről Budapestre mentünk egy roma civil szervezet beszélgetésére. Szerencsétlenségünkre elég sok Király utca van az országban, én pedig lendületesen és magabiztosan az újpesti Király utcába navigáltam. A malőrt 20 perc alatt sikerült korrigálni, a beszélgetés legérdekesebb részéről persze lekéstünk. Ezúton is köszi a Mércének, hogy az élő közvetítésükből használhattuk Fekete-Győr András szövegét a romák és nem romák közti kulturális különbségekről. Ez a videó jelent meg utoljára, még csak két napja van fent Youtube-on, most 45 ezres nézettségnél tart.

Jakab Péter

A Jobbik miniszterelnök-jelöltjét azon a napon kísértük el, amikor Lébény után Mosonmagyaróvárra, majd Pápára látogatott. Az egész nap örült feszes volt, egyszer volt időnk megállni pisilni, egy Coopban venni pár pogácsát és mignont, de így is több helyszínre késve értünk csak oda, akkora tempót diktált Jakab sofőrje. A nagy sietségben Mosonmagyaróváról közel voltunk ahhoz, hogy kikanyarodjunk egy kamion elé, de inkább nem kockáztattunk, hanem lemaradtunk, ami a Szilli Tamás – Fábián Tamás duó között is okozott pár forró másodpercet. A nap legviccesebb része az volt, hogy Pápán egy kb. 12 éves srác 20 percig azzal nyomasztotta Jakabot, hogy a homlokán írja alá, de végül csak a jakabos labdájára kapott egy dedikálást. A videót eddig 108 ezren látták.

Karácsony Gergely

A Karácsony Gergelyről szóló videónk legjobb jelenetsorának sajnos ki kellett maradnia az anyagból: az egyik állomáson a beszélgetések, a szelfizések közben odalépett egy férfi a miniszterelnök-jelölthöz egy kisbabával. Azt mondta, hogy szeretne egy közös fotót készíteni a babáról és Karácsonyról „az Orbán-fanatikus nagyszülőknek”, de amint odaadta a kisbabát, elkezdett sírni Karácsony kezében, aki a fotózkodás helyett vissza is adta a síró csecsemőt. Az egész szuperül, közelről megvolt kamerán, de hiába volt az jelenet egész egy nyilvános esemény része, közben egy elég bensőséges helyzet volt, amiben egy miniszterelnök-jelölt kezében síró kisbabát több tíz- vagy százezer embernek mutogatnánk: ezért utána jeleztük az apukának, hogy ezt beletennénk az anyagba, ő pedig megköszönte nekünk, de megkért minket, hogy ne kerüljön be ez a jelenet. Szerencsére így is volt pár jó pillanat, amiből lehetett válogatni. A videót eddig 84 ezren látták.

Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjével kezdtük a sorozatot, és mivel vidéki politikusról van szó, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy működik Budapesten a kampánya. Meglepően sokan mentek oda hozzá, és érdekes volt az is, hogy egy rövid beszéddel beszállt a támogatói közé Kőszeg Ferenc is. Az már csak bónusz volt, hogy Ferenciek terén Márki-Zaytól két méterre nyitotta meg a Stop Soros, Stop Gyurcsány kampányt a Fidesz kommunikációs igazgatója. A videót már több mint 158 ezren nézték meg.

És akkor a videók végén jöjjön a szavazás!

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!