„Börtönbe!” – A félresikerült szlovák elszámoltatási kísérlet tanulságai
Az antiorbánista nyilvánosság az elszámoltatás lázában ég. Az esetleges elszámoltatással kapcsolatban színre lépésekor még óvatosan nyilatkozó Magyar Péter a kampányban már – a korábbi ellenzéki hagyományokat felelevenítve – „börtön, börtön, rács”-ot emlegetett és „Út a börtönbe program”-ot hirdetett. A független média is fegyencruhákkal poénkodik, a Medián és a HVG pedig abszurd közvéleménykutatásában arról érdeklődik, hogy a magyarok bíróság elé állítanák-e Orbán Viktort (65 százalék igen – a biztonság kedvéért még Orbánt is az eredményeket bemutató infografikára montírozták egy bilincs társaságában). Nem is meglepő, hogy a rendszerváltó választás után a közösségi médiában a börtönt emlegetik Magyar Péter hívei az Orbán-rendszer prominens szereplőivel összefüggésben.
A téma körül jelentkező nagyfokú buzgalom részben érthető, hiszen a NER prominensei a sajtó által feltárt számos ügyben megalapozottan gyanúsíthatóak súlyos bűncselekmények elkövetésével. A börtön emlegetése azonban érezhetően túlmutat az emberek független bűnüldözés és igazságszolgáltatás iránti igényén. Kitapintható mögötte az elmúlt másfél évtizedben a miniszterelnök által ignorált, lépten-nyomon megalázott, a nemzet ellenségeinek kikiáltott, elkötelezett ellenzéki választók indulata, akik minél előbb elégtételt szeretnének kapni az autokratikus rendszer gőgös, hivalkodóan élő vezetőitől elszenvedett sérelmekért és megaláztatásért.
Az utóbbi igény azonban nem elégíthető ki büntetőeljárásokkal, hiszen míg a bűncselekmények miatti felelősségre vonás egy demokráciában legitim cél, de jellemzően lassú folyamat,
egyéb sérelmek gyors megtorlása nemcsak hogy semmilyen körülmények között nem lehet a bűnüldöző szervek feladata, hanem a látszatát is el kell kerülniük annak, hogy ilyen motivációk egyáltalán megjelennek eljárásaikban.
Ellenzéki politikusok vád alá helyezése, pláne letartóztatása ugyanis mindig különösen érzékeny ügy. A súlyos bűncselekményekkel megvádolt politikusok ugyanis szinte minden esetben politikai boszorkányüldözést kiáltanak, narratívájuk sikeressége pedig nagy mértékben függ attól, hogy az mennyire hihető a nyilvánosság számára. Ha a letartóztatások megalapozottsága kérdéses, az a letartóztatott politikusok narratíváját erősíti, rombolva az eljárások pártatlanságába vetett hitet. Az emberek véleménye pedig egészen gyorsan tud változni, ahogyan azt az elmúlt két magyar választás eredménye is mutatja.
Szlovákia, 2020: az elit rács mögött
Egy ilyen, meglehetősen kudarcos kimenetelű elszámoltatásra jó példát szolgáltat Szlovákia, ahol 2020-ban széleskörű – a magyarországi médiában viszonylag kevéssé dokumentált – korrupcióellenes nyomozások indultak, melyek mára gyakorlatilag a visszájukra fordultak. A kudarc okai pedig – már amennyire azok bemutatása egy ilyen rövid cikkben lehetséges – az elszámoltatásra készülő Magyarország számára is tanulságosak lehetnek.
A 2010-es években Szlovákiában a politikával összefonódott szervezett bűnözés olyan méreteket öltött, hogy az 2018-ban Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya életébe került. A társadalmat megrázó eset nyomán kialakult elégedetlenségi hullám eredményeképpen a 2020-as választásokat a közélet megtisztítását zászlajára tűző Igor Matovič vezette kormánykoalíció nyerte meg alkotmányozó többséggel.
Matovič – aki populista politikai kommunikációja és kampánymódszerei miatt némileg hasonlít Magyar Péterre – teljes szabadságot ígért a bűnüldöző szerveknek az akár a politika legmagasabb szintjéig érő bűncselekmények felderítésében. Roman Mikulec belügyminiszter – korábbi honvédségi whistleblower – kezdetben tartózkodott a rendőrségi tisztogatásoktól: a Smer-kormány idején kinevezett rendőrkapitányt, valamint a további fő belügyi szervek vezetőit nem váltotta le, ám egyértelművé tette, hogy a rendőrök szabad kezet kapnak a bűncselekmények felderítésében politikai oldalaktól függetlenül.
A korábban a klasszikus – a találó szlovák kifejezés tükörfordításával élve „vastagnyakú” – maffia rács mögé juttatásával érdemeket szerzett, szervezett bűnözés elleni harcra szakosodott rendőri elit nyomozói egység, a NAKA (Národná kriminálna agentúra, Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség) látványosan kezdett hozzá az állam korrupciótól való megtisztításának.
A „Tisztítótűz”, „Júdás” és hasonló bibliai fantázianevű eljárásokban a NAKA már az új kormány első hónapjaiban a bűnüldözési és igazságszolgáltatási szervek korrupt, gyakran politikai és alvilági megrendeléseket teljesítő tisztviselőinek tucatjait helyezte előzetes letartóztatásba, nem kis örömöt és elégtételt okozva ezzel a kormánykoalíció híveinek körében. Rendőri vezetőket (többek között saját rendőrkapitányukat), ügyészeket (köztük a különleges ügyészség vezetőjét), bírákat, a titkosszolgálat vezetőit, az adóhatóság vezetőjét, ismert oligarchákat tartóztatott le a NAKA (sokszor a média által közvetítve) és vádolt meg a Különleges Ügyészség különböző korrupciós bűncselekményekkel. A vádak – ahogyan korábban a maffia elleni eljárások – nagy mértékben az alacsonyabb szinteken lévő vádlottak vádalku keretében tett vallomásaira épültek, a bűnüldöző szervek nyomozása pedig fokozatosan haladt az államigazgatásban egyre magasabb pozíciót betöltő tisztviselők felé.
Az elszámoltatás ezen első szakaszában politikusok elvétve lettek vád alá helyezve, pláne letartóztatva. A választások után pártszakadással is megküzdő, pártpreferenciáit tekintve karrierje mélypontján lévő, a napi politikából már régebb óta kifelé kacsintgató Robert Fico azonban ügyesen felismerte az eljárások várható kifutását, az ő és az általa vezetett Smer prominenseinek vád alá helyezését.
Főnixként megújulva, a kezdetektől konzekvensen kiállt egyes korrupcióval meggyanúsított ügyészségi és állami vezetők mellett, őket politikai koncepciós eljárások áldozatainak beállítva,
fáradhatatlanul ostorozva a Covid elleni védekezés során hamar népszerűtlenné váló, az embereket a nyilvánosság előtti, gyakran hisztérikus koalíciós vitáikkal fárasztó kormánykoalíciót.
Ficot segítette, hogy a korrupcióval megvádolt vezetők közül sokan az államigazgatásban évtizedeket eltöltő rokonszenves, köztiszteletnek örvendő öregurak voltak, akik cseppet sem keltették veszélyes bűnözők benyomását. Közülük többen ráadásul különösen rosszul viselték fogva tartásukat, mely erősíteni tudta Fico áldozatnarratíváját. A volt rendőrfőkapitány öngyilkos lett az eljárások során, amely kapcsán Fico és a Covid alatt kivirágzó dezinformációs média gyilkosságot sejtetett. A volt igazságügyi államtitkár látványosan összeomlott és kórházba került, miután szabadon engedésekor a börtön kapujában egy másik ügyben kamerák kereszttüzében újra letartóztatták.
Fico narratívájának erősödését segítette, hogy a korrupt kollégáik elől az akcióikkal kapcsolatos információkat a NAKA nyomozói olyannyira titokban tartották, hogy sokszor még a saját rendőrkapitányuk sem volt teljesen képben az aktuális cselekményekkel. Az akciókat ezért a rendőrség részéről sokszor nem kommunikálták megfelelően. A nagy érdeklődésre számot tartó ügyekkel kapcsolatos kommunikációban így Fico politikai boszorkányüldözésről szóló olvasata nagy teret nyert.
Fico harcában ráadásul nem maradt sokáig egyedül, ugyanis az állam különböző intézményeire kiterjedő vizsgálatok idővel nem csak a Smer holdudvarának okoztak sérelmet. Miután a titkosszolgálat nagy politikai befolyással rendelkező, már az új kormánykoalíció által kinevezett vezetőjét is letartóztatta a rendőrség korrupciós vádakkal, az őt kinevező, az elszámoltatás iránt egyébként is a legkevésbé elkötelezett egyik kisebb koalíciós partner is nyíltan politikai koncepciós eljárások folytatásával kezdte vádolni a rendőrséget. A kormánykoalíció által megválasztott legfőbb ügyész – akinek kapcsolatai szintén a rendőrség vizsgálódásainak tárgyát képezték – szintén eredményesen gátolni kezdte az antikorrupciós eljárásokat a vádemelések leállításával.
Tisztítótűzből rendőrháború
A fordulatot azonban egyértelműen az ún. „rendőrháború” hozta el. A rendőrség ellenőrzését ellátó – hatáskörében a magyar Nemzeti Védelmi Szolgálathoz hasonlatos – szervezetben, az ÚIS-ban (Úrad inšpekčnej služby, Belső Ellenőrzés) vizsgálat indult azzal kapcsolatban, hogy a NAKA legsúlyosabb ügyeket feltáró nyomozói a vádalkut kötő elkövetőket hamis vallomás megtételére vették rá.
A csoport ügyében ugyanakkor a NAKA is vizsgálódott annak a gyanújával, hogy az ÚIS vizsgálatát körözés alatt lévő, jó politikai kapcsolatokkal rendelkező, rendőrség által korrupciós vádakkal körözött személyek irányítják a háttérből a titkosszolgálat segítségével annak érdekében, hogy a korrupciós ügyekben folyó nyomozásokat leállítsák. A NAKA nyomozói az ÚIS csapatának letartóztastására tettek javaslatot. Az érintett csoport azonban a legsúlyosabb korrupciós ügyeken dolgozó rendőrök irodáját – vélhetően a korrupcióellenes rendőri akciók ellen fellépő koalíciós párthoz tartozó titkosszolgálat segítségével – már hónapok óta lehallgatta, így tudomást szerzett a rendőrök szándékairól, egyúttal ellenük felhasználható hanganyagokat gyűjtött.
Az események elébe menve az ÚIS csapata egyszerűen letartóztatta az őket letartóztatni készülő NAKA rendőreit a korrupciós ügyek koronatanúinak hamis tanúzásra való kényszerítésének vádjával.
Bár a bíróság három hét előzetes letartóztatás után szabadlábra helyezte, a nyomozók pedig folytathatták a munkájukat, ügyükben az ügyészség húzza az időt és azóta sem emelt vádat. Noha lehallgatásuk teljes hanganyagához a gyanúsítottak nem fértek hozzá, az a Smerhez mégis eljutott, Fico pedig előszeretettel játszott le belőle manipulatívan összeválogatott rövid részleteket a sajtótájékoztatóin.
Bár a hanganyagból megjelent részletek nem bizonyították konkrét bűncselekmények elkövetését, a rendőrök Smer-es politikusokkal szembeni ellenszenvét és letartóztatásukkal kapcsolatos erős motivációjukat, az ÚIS nyomozóival kapcsolatos egymás közötti, keménykedő fenyegetőzéseit igen. Ezek nyilvánosság előtti ismételgetése pedig alkalmas volt arra, hogy a korrupcióellenes rendőrségi eljárások tisztaságába vetett hitet rombolja. Az egyre bonyolultabbá váló, a médiában rendre „rendőrháborúként” emlegetett történetben az átlagember elvesztette a fonalat és sokakban az a vélekedés alakult ki, hogy Ficohoz hasonlóan az új kormány is politikai célokra használja fel az erőszakszervezeteket.
Bár a korrupciós ügyekben a rendőrségi eljárások folytatódtak, és újabb letartóztatásokra is sor került, a NAKA rendőreinek munkája egyre nehezebbé vált az ellenük induló eljárások, a vádemelések gyakori, legfőbb ügyész általi önhatalmú leállítása, valamint a már zajló bírósági büntetőeljárások elhúzódása miatt. A korábban széles körben alkalmazott előzetes letartóztatások indokoltságának ellent mondott, hogy a vádemelés és a bírósági perek lassan zajlottak,
a legismertebb korrupciós ügyek nagy csinnadrattával letartóztatott vádlottjait pedig a bíróság szabadlábra helyezte, és jellemzően a mai napig szabadlábon várják jogerős ítéletüket.
Nem segítette az elszámoltatást, hogy a kormánykoalíció Matovič egykori párttársát, az ügyészi tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező Daniel Lipšic volt bel- és igazságügy-minisztert választotta meg legfőbb különleges ügyésznek, muníciót szolgáltatva a politikai boszorkányüldözés narratíváját terjesztőknek. Matovič kommunikációja sem volt túlzottan mérsékelt. „Loptak mintha nem lenne holnap. Le lesznek szedve sorban.” – írta például az egyik letartóztatás kapcsán. A keveset kommunikáló korábbi rendőrfőkapitány helyére később kinevezett (ma már politikus) Hamran István intenzív, kevésbé tárgyilagos, ellenzéki politikusoknak történő visszaszólásokban gazdag kommunikációja sem erősítette azt a képet, hogy az eljárások pártatlanok.
Mire a vizsgálatok elértek Ficóig és az ügyészség szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolta meg és kérte előzetes letartóztatását, a parlament nem szavazta meg mentelmi joga felfüggesztését. Ekkorra már egyes ismert, Ficóval szemben egyébként kritikus értelmiségiek is rendőrségi túlkapásról beszéltek, jelezve, hogy a „megtisztulás” néven elindult folyamat mögül eltűnt a társadalmi támogatás.
Az időközben kisebbségivé zsugorodott 2020-as kormánykoalíciót az ellenzék 2023 elején megbuktatta, az előrehozott választásokon pedig Robert Fico szerzett szűk többséget, és hozzálátott a 2020-as korrupcióellenes eljárásokat lehetővé tevő intézményrendszer lebontásához. Az új Fico-kormány megszüntette a korábban a korrupciós ügyeken dolgozó NAKA-t és a különleges ügyészséget, az intézményekben maradó, korábbi korrupciós ügyeken dolgozó rendőröket áthelyezésekkel, lefokozásokkal igyekeztek távozásra kényszeríteni. Az új belügyminiszter már hivatalba lépésének napján szolgálaton kívül helyezte az ismert korrupciós ügyeken dolgozó elit nyomozókat.
Az ÚIS jelenleg is új vádakkal próbálkozik a rendőrök ellen. Két hónapja pont újra őrizetbe vették őket és bár a bíróság nem helyezte őket előzetes letartóztatásba, az ellenük folyó eljárások tartanak. A kormány a vagyon elleni bűncselekmények büntetési tételeit olyan mértékben enyhítette, hogy a korábbi ügyek jelentős részében a vádlottak vélhetően megússzák feltételes szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel. Több egykori és jelenlegi fogva tartott vádlott jelenleg a miniszterelnök főtanácsadója, a korábban egy évet előzetes letartóztatásban töltő Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány jelenleg a parlament alelnöke.
A bűnüldöző szervek politikai célokra való használata sem szűnt meg. Az elmúlt években az adóhatóság áfacsalásokra szakosodott szervezeti egysége annak ellenére vizsgálja nagy erőbedobással az ellenzék vezetője édesanyjának civil szervezete könyvelési visszásságait, hogy egyébként hatáskörük nem terjed ki civil szervezetek vizsgálatára. A vizsgálatok aktuális eredményeiről Fico rendszeresen sajtótájékoztatókon tájékoztatja a nyilvánosságot.
A viszkető tenyerű politikamentes intézmények ellentmondása
A gyors megtisztulást előrevetítő előzetes letartóztatásokból Szlovákiában fiaskó lett, amelyet a különböző szereplők eltérően interpretálnak. A választások után Magyar Péternek is üzenő Matovič és a meghurcolt korrupcióellenes rendőrnyomozók szerint a koalíciós alkuk következtében a megtisztulás nem volt elég gyors és alapos, a régi rendszer igazságszolgáltatási szervekben maradt emberei sikeresen gátolni tudták az eljárásokat. Az elterjedtebb – az előbbinek nem feltétlenül ellentmondó – nézet szerint a rendőrök letartóztatásaikkal és gyanúsításaikkal túllőttek a célon, ezzel pedig rombolták az elszámoltatásba vetett hitet. Akármekkora mértékben is igaz a két narratíva, tény, hogy a NAKA által őrizetbe vett vádlottak jelentős részét a bíróság később szabadlábra helyezte.
Hogy Magyarországon a Tisza által beharangozott és törzsszavazói által türelmetlenül várt elszámoltatás sikeresebb lesz-e, nem tudni. A jelenlegi magyar és a 2020-as szlovák helyzet sokban különbözik. Szlovákiában az állam és a korrupció is sokkal decentralizáltabban működött. A sokszínű koalíciós kormányok miatt a közpénzek oligarchákhoz való kicsatornázása kevésbé nyíltan zajlott, miniszterelnökök állammal üzletelő családtagjai, közeli barátai nem halmoztak fel a magyarországihoz fogható mértékű vagyont, cserébe viszont a kormányváltás után az elszámoltatást is koalíciós alkuk hátráltatták. A végletekig centralizált Magyarországon Orbán Viktor környezetének gazdagodása az állam foglyul ejtése útján, nyíltabban és vélhetően törvényesebben zajlott, a Tisza-kormányt viszont nem kényszerítik majd koalíciós politikai alkuk az elszámoltatás során, még ha sokszínű frakciójukon belül okozhat is törésvonalakat a téma.
A Fidesz korábban már megcsillantott mocskos módszereit és már teljhatalmú kormányzásuk idején is sikerrel kultivált áldozat-szerepét figyelembe véve borítékolható, hogy az esetleges eljárásokban részt vevő rendőrök, ügyészek és bírák óriási nyomásnak lesznek kitéve és nehéz elképzelni, hogy a NER prominensei nem fogják bevetni a teljes Szlovákiában alkalmazott eszköztár kétszeresét az eljárások hiteltelenítésére, lassítására, akadályozására, ideális esetben pedig leállítására. (Jelzésértékű, hogy bár még Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt, Huth Gergely máris tiszás államcsínyről beszél Balásy Gyula kapcsán.)
A szlovákiai – és az annál sikeresebb romániai – elszámoltatás mindenesetre sok tanulsággal bír azzal kapcsolatban, hogyan lehet fair és társadalmilag elfogadott egy elszámoltatás. Ennek részletes ismertetése túlnyúlna a cikk keretein és saját kompetenciáimon, két általános következtetés azonban laikusként is levonható.
A legfontosabb talán, hogy egy elszámoltatást tervező kormány ne engedjen a csábításnak, hogy szavazói keménymagjának megfelelve, hangulati hullámokat meglovagolva nyomás alá helyezze a büntetőeljárásokban részt vevő szervezeteket a minél gyorsabb és látványosabb eredmények érdekében. Ehelyett igyekezzen gátat szabni az ezen intézményekben már eleve meglévő megfelelési kényszernek, amely a politikailag érzékeny ügyekben évekig tétlen, a választások után viszont varázsütésre vizsgálatok tömegét indító magyar rendőrségnél jelentős problémaként mutatkozik. Ezt leginkább az intézmények függetlenségének megerősítésével lehet garantálni, melynek része, hogy a bűnüldöző szervek vezetésével a kormány nem egykori politikusokat és közismert, politikailag elkötelezett (mégoly rátermett és tisztességes) szakembereket bíz meg, még a látszatát is elkerülve annak, hogy az eljárások a pártpolitikai küzdelem részei.
A másik tanulság az intézmények kapacitásnövelésének fontossága annak érdekében, hogy ne évtizedekig tartsanak a komplexebb eljárások; a szervezetek képesek legyenek hatékonyan, de szakmaian kommunikálni az eljárásaikról a nyilvánosság felé; és képesek legyenek kivédeni a magántitkosszolgálatok akcióit és kiszűrni az intézményekből a gyanúsítottaknak dolgozókat.
A TISZA programjában mindkét fenti cél szerepel. Kérdés, hogy a gyors elégtételt bilincscsörgés formájában váró törzsszavazóknak való megfelelés nem írja-e felül a politikamentesen működő intézményekre vonatkozó elképzeléseket. A közérdekű szivárogtatásaikkal kétségkívül érdemeket szerzett, ám a választási kampányban később szerepet vállaló, újabban „viszkető tenyerű” századosok Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban való foglalkoztatásának ígérete arra utal, hogy a programban lefektetett célok teljesülését meglehetősen lazán kívánja értelmezni az új kormány, ha a rövidtávú népszerűségszerzés azt kívánja. Ha így lesz, az elszámoltatás hosszú távon visszafelé elsülő fegyverré válhat.
