Elmerészkedni a társadalom perifériájára

Mi adhat reményt 2024 karácsonyán háborúval, megélhetési nehézségekkel, társadalmi megosztottsággal terhes világunkban? Hogyan váljunk a szegények, hajléktalanok, menekültek barátjává, és mivel ajándékozzuk meg őket Jézus születésének ünnepén? A katolikus Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség magyarországi vezetője, Szőke Péter írása.

„A pesszimizmus olyan luxus, amelyet nem engedhetünk meg magunknak” – írja Az erény nyomában című könyve bevezetőjében Alasdair MacIntyre. Mégis: korunk konvertibilis valutái a borúlátás, a beletörődés, és ezek gyermeke, a cinizmus. Ha körbepillantunk a világban, a „végzet prófétáinak” – akiktől már XXIII. János pápa is óvott – látszólag könnyű igazat adni. A genfi székhelyű Humanitárius Jogok Akadémiája 45 nyílt vagy befagyott fegyveres konfliktust tart számon világszerte. Afrikában 44 millióan élnek hazátlanul, ugyancsak háborúk miatt, amelyeket általában nem államok és nem reguláris hadseregekkel vívnak egymás ellen.

Több mint négy magyarországnyi embertömeg, akiknek többsége a kontinensen bolyong. Rengeteg köztük a gyerek, akiket nyugodtan nevezhetünk a világ árváinak: afrikai nagyvárosok perifériáin próbálnak életben maradni, elkerülni az emberkereskedők és más bűnbandák hálóját. A hazátlanok kis hányada Európa felé veszi az irányt, és aki túléli a Földközi-tengeri átkelést, azt nem éppen tárt kapuk fogadják.

Advent előtt Ferenc pápa elismerte egy kongói fiatalember vértanúságát, megnyitva ezzel a boldoggá avatáshoz vezető utat. Floribert Bwana Chui az utcagyerekek barátja volt. A Sant’Egidio közösség által fenntartott „béke iskoláiban” kínált alternatívát a gyerekeknek az erőszakhoz képest. Egyébként vámtisztként dolgozott Kongó és Ruanda határán. Egy csempészbanda pénzt kínált Floribert-nek, ha átenged egy romlott élelmiszer-szállítmányt. Majd életveszélyesen megfenyegették. Floribert ezt a kérdést tette föl magában: mi lesz a gyerekekkel? Majd ezt mondta: „Jobb meghalni, mint elfogadni azt a pénzt”. A környezete figyelmeztette: „Nem te fogod megváltoztatni a dolgok menetét: ha te nem fogadod el, majd elfogadja más, de neked bajod lehet belőle”. Ő azonban kitartott. Végül elrabolták, megkínozták és megölték – ahogy a vatikáni dekrétum mondja, in odium fidei, a hit iránti gyűlöletből. Milyen ez a hit? Nem hajol meg a pénz bálványa előtt egy olyan világban sem, amelyben a korrupció a szuverén uralkodó. Floribert nem törődött bele. Ellenkultúrát képviselt.

A jelek szerint egyeduralkodó lett a beletörődés kultúrája, amelyből hiányoznak a nagyobb eszmék. Az Európát – vagy legalábbis annak szabad felét – újjáépítő nemzedék a II. világháború és a soá után ezt a jelszót választotta: „Soha többé!”. Örökségük a béke, a demokrácia és az emberi jogok voltak, ennek garanciája az egyesülő Európa. 1989 Európa keleti felének, épp az én nemzedékemnek az öröksége. Akkor úgy tűnt, hogy mi is csatlakozhatunk a nemcsak a jólétről, hanem az igazságosságról, a szabadságról és a szolidaritásról szőtt európai álomhoz. Azután jöttek a balkáni háborúk, a ruandai népirtás, majd 2001. szeptember 11., rá válaszként Afganisztán, majd Irak lerohanása.

Az idős, beteg II. János Pál pápa, aki korábban jószerivel puszta kézzel szállt szembe a szovjet birodalommal, és győzött, hiába figyelmeztetett: a terrorizmusra nem lehet háborúval válaszolni. A háborút rehabilitálták mint a nemzetközi problémák megoldásának, és különösen a – sokszor csak vélt – nemzeti érdekek érvényesítésének eszközét. A világ hatalmasai gyakran az erő pozíciójából alázzák meg az ENSZ-t és annak intézményeit, pedig ezek, bár nem tökéletesek, valamiképpen mégiscsak az emberiség, a népek sorközösségét hivatottak kifejezni.

A hangulat azokban az országokban is borús, amelyek még mindig viszonylagos jólétben élnek. Gazdasági válság, recesszió, infláció itt és ott. Statisztikai adatok mutatják, hogy egyre csak terjed a szegénység és a magány. Magyarországon minden harmadik háztartás egyszemélyes. Kivel tölti egy idős ember a karácsonyt, ha nincs körülötte család? Idősek otthonában, vagy magában, otthon. (Nemhiába buzdított Ferenc pápa a karácsony előtti Úr angyala imádságban: „Nagyon kérlek, ne hagyjátok magukra a nagyszülőket…!”). Kivel töltik a szentestét, akik ki vagy be vannak zárva? Kivel karácsonyozik a hajléktalan, kivel a börtönlakó? (A napokban katolikus és más szervezetek kérték Joe Biden amerikai elnököt, hogy hivatali idejének lejárta előtt változtassa életfogytig tartó szabadságvesztésre a szövetségi siralomházakban kivégzésre várók halálos ítéleteit.)

Háború és szegénység mindig volt, mindig lesz – halljuk. A beletörődés kultúrájának „evangéliuma” így szól: „Mentsd meg magad!” Menekülés lehet, ha – akik tehetjük – visszavonulunk még meglévő jólétünk, biztonságunk sáncai mögé. Kis köreinkbe, közösségeinkbe, elzárkózva a zavaros, romlott világtól, amin úgysem tudunk segíteni. A vallásos ember válasza is lehet ez, a Benedict Option: túlélni az új sötét kort. Ám – ahogyan a néhai Jonathan Sacks rabbi mondta – amikor túléltük, a kor még mindig sötét lesz. Világítsuk be inkább – javasolta a hívőknek.

Mi Isten válasza? Isten nem vonul vissza, hanem kilép.

Izajás próféta könyvében ezt mondja az Úr: „Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak…” (Iz 57,15). Majd így adja vissza a háborútól, száműzetéstől és elnyomástól szenvedő nép kiáltását: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Vajon nem ez a kiáltás száll-e föl ma is a meggyötört Ukrajna, Gáza, Szíria, a két Szudán és még megannyi föld lakóinak, a túszoknak, a betegeknek, a szegényeknek ajkáról és szívéből? Karácsonykor Isten leszáll, hogy ott legyen velük. A betlehemi Gyermek egy lesz azon gyermekek közül, akik előtt bezárulnak a kapuk, mint kétezer éve a betlehemi szállás ajtaja a Szent Család előtt.

Ferenc pápa a szentévet meghirdető, Spes non confundit kezdetű bullájában a reményt állítja a középpontba, amely „nem csal meg” (Róm 5,5). Az idei karácsony előestéjén ünnepélyesen megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amely általában 24 évig zárva van. Hagyomány, hogy ilyenkor Róma és a világ számos más bazilikájának szent kapuja is kitárul. Erős jelkép: sok kapunak kell még megnyílnia.

A karácsony alternatíva. Az angyal nagy örömöt hirdet a pásztoroknak és az egész népnek: megszületik Jézus, a világ megváltója! Ez a hír örömmel tölt el, hogy mozgásba jöjjünk, kilépjünk azokból a helyzetekből, amelyek nyomasztanak minket; a rossz hírek világából és a fásultságból átlépjünk a reménybe. Arra serkent, hogy induljunk el a betlehemi barlang felé. Arra hív, hogy megnyissuk szívünket azok előtt, akik ki lennének zárva az ünnepből.

Ha erre képesek leszünk, akkor minden megváltozhat. Együtt kell mennünk, az egész társadalomnak szüksége van erre a mozgásra, mert egyedül senki sem menekülhet meg. Kezdjük együtt, a karácsonyból kiindulva.

A Sant’Egidio közösség tagjai világszerte a szegényekkel ünneplik a karácsonyt. Megnyitjuk előttük templomaink, házaink kapuit. A világ mintegy 80 országának több ezer városában kétszázezernél is többen ülünk egy képzeletbeli, földet körülölelő nagy asztalhoz ezen a napon. (Vö. Martin Buber: A világot ha megérteni nem is, átölelni mindig lehet.) Magyarországon Budapesten, Pécsett és Monoron szervezünk ebédeket, amelyeken együtt eszünk több száz olyan szegénnyel, akiket nagyrészt személyesen ismerünk és év közben segítünk: hajléktalanok, lakhatási szegénységben élők, magányos idősek, menekültek, akiknek családját szétszakította a háború. Nem ételosztásról van szó: szép helyeken finom ételeket eszünk együtt, jó zene mellett, beszélgetve, mint egy nagy család. Itt eggyé válik az, aki szolgál azzal, akit szolgál.

Budapesten a jezsuita Párbeszéd Háza, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola átriuma, a Szent Kolumbán skót presbiteriánus templom, Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium aulája, Monoron a Fürge Páva bisztró nyitja meg ajtaját a szegények előtt. Minden egyes karácsonyi ebéd sok-sok ember fantáziáját és idejét mozgatja meg. Van, aki ajándékot hoz, mások a terítésben, felszolgálásban, szállításban segítenek. Van, aki számára ez csak évi egyszeri alkalom, másokat talán elindít a szegényekkel való barátság útján. Jézus azt tanácsolja, hogy olyan embereket hívjunk vendégségbe, akik nem tudják viszonozni, hogy nagyobb örömben legyen részünk (vö. Lk 14,13-14). A haszonelvűség, a verseny, a materializmus diktatúrájának korában így lesz a karácsony alternatíva, ellenkultúra, és nyitja meg a remény kapuját annak, aki kap, és annak is, aki ad.

Kívánok minden kedves Olvasónak boldog, békés karácsonyi ünnepeket és új esztendőt!