Szuverenitásvédelem? Nincs, de igény, az lenne rá

2023. november 29. – 10:26

Szuverenitásvédelem? Nincs, de igény, az lenne rá
Orbán Viktor Moszkvában 2022. február 1-jén – Fotó: Kremlin Press Office / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2014. október 16-án egy kis dél-csehországi faluban, Vrběticében hatalmas robbanással semmisült meg egy fegyverraktár. A falu közel 400 lakóját ki kellett telepíteni, két helyi férfi pedig életét vesztette a robbanásban. Hosszas nyomozást követően, hét évvel később a cseh belügyminiszter és az akkori miniszterelnök – az Orbán Viktorral baráti viszonyt ápoló Andrej Babiš – közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az orosz titkosszolgálatok ügynökei robbantották fel a raktárat. A szálak részben ugyanahhoz a két ügynökhöz vezettek, akik később Szergej Szkripal meggyilkolásával is megpróbálkoztak – sikertelenül, ám az akcióval „járulékos veszteségként” további emberéletet oltva ki.

A sokáig a legnagyobb létszámú orosz nagykövetségnek otthont adó Prága az esetet követően tizennyolc orosz diplomatát utasított ki az országból, és szolidaritásképpen nemcsak az Oroszországgal szemben hagyományosan távolságtartó balti országok és Lengyelország, de a jóval oroszbarátabb Szlovákia és Bulgária is orosz diplomatákat küldött el az országból. Magyarország nem követte ezt a példát, annak ellenére sem, hogy a fegyverraktár felrobbantásáért felelős ügynökök közül néhányan, mint utóbb a Bellingcat oknyomozásából kiderült, Magyarországon keresztül érkeztek Csehországba, diplomáciai missziónak álcázva tevékenységüket.

Az orosz aktív intézkedések a magyar ajkú lakosságot sem kímélték. 2021-ben a lengyel bíróságok ítéltek el jogerősen három férfit a kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodájának felgyújtása miatt – egy olyan szélsőjobboldali szervezet tagjait, akik az oroszbarát szakadárok oldalán harcoltak, és tanúvallomásaik alapján egy olyan német újságírótól kapták a pénzt és a megbízást, aki a szeparatisták mellett Kreml-közeli orosz oligarchákkal is együtt dolgozott. A magyar kormány az egyértelmű orosz szál ellenére az ukrán hatóságokat bírálta a történtek miatt – az orosz diplomaták jelenléte pedig ezt követően nőtt meg jelentősen az országban. A magyar külügy amiatt sem emelt szót, hogy – a Direkt 36 azóta sem cáfolt oknyomozása szerint – orosz hekkerek feltörték a külügyminisztérium szervereit. Sőt, az azt követő években inkább tágra nyitotta kapuit az orosz diplomaták és bankárok előtt.

Ezek a kiragadott példák is jól mutatják, hogy Magyarországnak valóban szüksége lenne szuverenitásvédelmi intézkedésekre. Az Ukrajna elleni orosz invázió, illetve az egyre feszültebbé váló viszony Kína és a NATO, illetve az EU között ezt a célt még inkább indokolttá tennék. Az elmúlt években azonban Magyarország a külső autoriter befolyás belépőkapuja lett az EU-ba és a NATO-ba. Az euroatlanti szövetség egyik legsebezhetőbb országává váltunk, és nem kizárólag az orosz titkosszolgálati műveletekkel szemben.

A Fidesz-frakció által a múlt héten benyújtott tervezet és az annak alkalmazását előrevetítő sajtókampány ugyanakkor mintha éppen azon szervezetek működését akarná ellehetetleníteni, amelyek az utóbbi években rámutattak azokra a nemzetbiztonsági, információs, korrupciós kockázatokra és visszaélésekre, melyekről joggal lehet feltételezni, hogy erősítik Magyarország függőségét és veszélyeztetik önrendelkezését. A paksi atomerőmű, a Budapest–Belgrád-vasútvonal, a Nemzetközi Beruházási Bank vagy éppen a fent említett ellenséges intézkedések veszélyeire ugyanis jellemzően nem állami szereplők hívták fel a figyelmet, hanem független sajtóorgánumok, hazai civil szervezetek és kutatóintézetek.

Hogy mi a probléma a tervezettel, és hogyan lehet azt felhasználni a civil szervezetek, illetve a média megfélemlítésére, ellenőrzésére, hatalmi vegzálására, azt ebben az írásban részleteiben nem tárgyaljuk, mivel azt sok cikk, illetve ez a közlemény is megfogalmazza: „Ha a Fidesz szándéka valóban Magyarország szuverenitásának védelme lenne, akkor nem a demokratikus értékek talaján álló hazai szereplők ellen kellene fellépnie, hanem a szövetségi rendszerünkön kívüli, autoriter országok államilag szervezett politikai, gazdasági és (dez)információs befolyásolási törekvései ellen.”

A „szuverenitásvédelmi” jelző a Fidesz törvényjavaslatára a legjobb indulattal sem alkalmazható. A törvényjavaslat által is hivatkozott, a Nemzeti Információs Központ által készített jelentés, illetve az azt megelőző politikai kampány is kizárólag a NATO-n és EU-n belüli szövetségesek (főképp Amerika és Brüsszel) irányából érkező „fenyegetésekről” beszélnek. Bár a szöveg elvben lehetővé tenné, hogy a felállítandó Szuverenitásvédelmi Hivatal orosz, iráni vagy éppen kínai támogatásoknak is a nyomába szegődjön, a hangosan deklarált politikai szándék nem ez. Míg a törvény szövege, meglehetősen álságos módon, nyugati példákat, köztük uniós gyakorlatokat (így az ING2 bizottság munkáját és ajánlásait) említ a szuverenitásvédelem nemzetközi mintájaként, ezen párhuzamokat nehéz komolyan venni. Az említett szakbizottság egy évvel ezelőtt ugyanis éppen a Magyarországon tapasztalható orosz befolyással kapcsolatban tartott meghallgatást. (A rendezvényen a cikk szerzője mint hozzászóló szakértő volt jelen.) A képviselők közül szélsőbaloldali ír EP-képviselőn, Clare Dalyn kívül más nem szólalt fel az Orbán-kormány védelmében.

Nemzetközi szervezetek „béklyójában”?

A kormányoldal érvelésében gyakran kerül elő mind az EU, mind a NATO mint a szuverenitás kényszereken alapuló korlátja. Ez már csak azért is téves érvelés, mert a szövetségi rendszer kínálta politikai, gazdasági, társadalmi és biztonsági előnyökért cserébe Magyarország népszavazást követően, elsöprő (84, illetve 85 százalékos) támogatottsággal döntött mindkét szervezethez való csatlakozásáról. Az, hogy Magyarország a világ legerősebb katonai szövetségének (NATO) és egyik legerősebb politikai-gazdasági szövetségének (EU) lett teljes jogú tagja, nem csökkentette, hanem éppen erősítette Magyarország szuverenitását és befolyásolási képességét. Nem nehéz belátni, hogy egy ország szuverenitását javítja, ha területét nem támadják meg ellenséges erők az észak-atlanti szövetség kollektív válaszcsapásától tartva – ahogy azt tette Oroszország Ukrajnával, Grúziával, Moldovával. Az EU közössége által jelentett gazdasági kiszámíthatóság és jogi biztonság is erősíti ugyanakkor az önrendelkezést – érdemes ebből a szempontból az EU-t összevetni a gyakran önkényes és egyoldalú orosz döntéseken alapuló és ebből fakadóan valódi hatékony gazdasági övezetként nem is funkcionáló Eurázsiai Gazdasági Unióval.

A birodalmi logikát képviselő autoriter nagyhatalmak, mint Oroszország vagy Kína, egyre sikeresebben törekednek a magyar politikai szereplők és a közvélemény rosszindulatú befolyásolására, egyszersmind Magyarország külső szuverenitásának megsértésére. A mindenkori magyar kormány feladata lenne, hogy a maga által vállalt kötelezettségek alapján fellépjen az ilyen befolyásolási kísérletekkel szemben. Alább a Political Capital hosszabb javaslatcsomagjából válogatva kiemelünk néhány ilyen szempontot a nemzetbiztonság, a gazdaság, az energiapolitika és az információs politika területéről.

Szuverenitásvédelem: kezdő lépések

Fájdalmasan triviális még leírni is, de a nemzetbiztonsági szuverenitás helyreállításához alapvető lenne, hogy a kormány rendezze viszonyát Magyarország szövetségeseivel. A nyugati szövetségesek bizalma az Oroszországgal szembeni harsányan „különutas” politikának köszönhetően egyértelműen megrendült Magyarország iránt – ennek pedig egyre nyíltabban adnak hangot mind az EU-n, mind a NATO-n belül. A NATO-n belüli bizalom minimumának helyreállításához – Ankara gyorsan változó álláspontjának szolgai követése helyett – az Országgyűlésnek mielőbb ratifikálnia kellene Svédország csatlakozását a védelmi szövetséghez. Egy erősebb NATO-n keresztül ugyanis Magyarország biztonsága is erősödik.

Szemben azzal, amit a kormányzati retorika és a törvénytervezet sugall, a kormánytól független szervezetek és intézmények nem akadályai, hanem forrásai a szuverenitásnak. A jogállam, az egyenlő versenyfeltételeken alapuló intézményi és politikai pluralizmus a legjobb ellenszer az autoriter befolyással szemben, hiszen komplexebb, dinamikusabb, tagoltabb intézményi környezetben nehezebb mély és tartós külső befolyást gyakorolni. Demokratikusan változékony környezetben a vezetők jönnek-mennek, így csak korlátozott ideig tudnak hatást gyakorolni a döntésekre. Vlagyimir Putyin sok más nyugat-európai politikus mellett Gerhard Schröder volt német kancellárt is „bűvkörébe vonta” – hét év hatalomban töltött év után viszont már csak orosz energiavállalatok felügyelőbizottságában és nem Németország vezetőjeként hozhatott döntéseket.

Fontos lenne az is, hogy a titkosszolgálatok ne a pártpolitika szolgálóleányai legyenek. Plurális demokratikus kontroll alatt, szakmai alapon működő szolgálatokkal hatékonyabban lehet védekezni az autoriter befolyás ellen, mint egy olyan rendszerben, ahol a nemzetbiztonsági szolgálatok egy része jelenleg a kormányzati kommunikációért felelős miniszter felügyelete alá tartozik.

A civil szféra szereplői alaphelyzetben nem ellenségei, hanem partnerei az önrendelkezésért vívott küzdelemnek. Számos (többek között a korábbi szlovák, a cseh, az ukrán, a tajvani vagy éppen a német) példa igazolja, hogy éppen az erősíti egy ország szuverenitását, ha az állam ki tudja aknázni a civil társadalom szereplőiben rejlő erőforrásokat, és együtt tud működni velük.

Az elmúlt két évtizedben az energia vált az orosz befolyás legfontosabb eszközévé Magyarországgal szemben. Az Oroszországtól való energiafüggetlenedéshez javítani kell az energiahatékonyságot, diverzifikálni kell az ország energiamixét. A 2011-es Nemzeti Energiastratégiában lefektetett alapelvek ehhez elvben jó alapot szolgáltatnának, nem látni ugyanakkor az orosz energiahordozóktól való függetlenedést célzó, egy irányba mutató lépéseket. Bár a miniszterelnök még 2018-ban is arról beszélt, hogy 2022-re jelentősen visszaszorítja Magyarországon az orosz energiának való kitettséget, ez 2021-ig nem történt meg, sőt, az Orbán-kormány az invázió után is az orosz gázszállítások legfőbb védelmezője és (kedvezőnek igazán nem mondható vételi áron) „kedvezményezettje” maradt.

A paksi atomerőművel kapcsolatos szerződések átláthatatlansága szintén a politikai befolyásolás kockázatait hordozza, így jogos az igény, hogy a közvélemény megismerhesse a harminc évre titkosított szerződések tartalmát. Nemzetbiztonsági szempontból is aggályos, hogy miközben Oroszország Magyarországot mint EU- és NATO-tagállamot hivatalosan is barátságtalan országként minősíti, többek között a Roszatom kap lehetőséget olyan kritikus infrastruktúra kiépítésére, amely nemzetbiztonsági fenyegetésre és zsarolásra ad lehetőséget. Nem véletlen, hogy minden más ország – köztük Finnország, Bulgária és Csehország – is felmondták az utóbbi években orosz építésű nukleáris projektjeiket.

Az energiadiverzifikáció egyik fő eszközei a megújuló energiák lehetnének. Éppen ezért egyszer és mindenkorra fel kell oldani a megújuló energiaforrásokat érintő és azok lakossági használatát ellehetetlenítő adminisztratív kormányzati korlátozásokat, és ösztönzőkkel biztosítani kell ezek terjedését.

A szuverenitásvédelem része lenne annak megakadályozása is, hogy ellenérdekelt országok és vállalataik domináns szerephez jussanak a magyarországi kritikus infrastruktúra (például telekommunikáció, energia, közművek) irányításában, kiépítésében, működtetésében vagy karbantartásában, tekintettel a szövetségeseink által megalapozottan és alátámasztottan kockázatosnak minősített szereplőkre és technológiákra. Ez a belátás részben elvben megszületett a hazai döntéshozói szinten is.

A 2020-ban elfogadott Nemzeti Biztonsági Stratégia például így fogalmaz: „tekintettel kell lenni azokra a kitettségből adódó tényezőkre is, amelyek a feltörekvő Kína a kritikus infrastruktúrába történő beruházásai, a legfejlettebb infokommunikációs technológia esetleges szállítójaként való megjelenése és általában a regionális befolyásának megerősödése révén keletkeznek”. Ennek ugyanakkor élesen ellentmond, hogy míg a legtöbb európai ország rendre más kivitelezőkre (pl. a svéd Ericssonra) cseréli a Huaweit az 5G-hálózatok kiépítésekor, Magyarország egyre szorosabbra fűzi a viszonyát a többször kémkedéssel vádolt kínai technológiai óriással.

Fontos lenne az is, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások kijelölése ne kizárólag a kormány önkényes döntésein múljon. A döntésekkel szemben lehetőséget kellene biztosítani az igazságos és pártatlan jogi eljárásra, független bíróságok előtt. Az önkormányzati jogok visszaállítása lehetővé tenné, hogy érvényesülhessenek a helyi közösségek érdekei a területükön végrehajtott (akár külföldi, akár állami) beruházásokkal kapcsolatosan. A gazdasági szuverenitást szolgálná fontosabb befektetések független hatóságok általi átvilágítása, előzetes engedélyeztetése és kockázatelemzése („investment screening”), mely egyre elterjedtebb gyakorlat több uniós országban is.

És végül, de nem utolsósorban, fontos lenne az információs szuverenitás helyreállítása is. Egy demokratikus ország nyilvánossága persze nem zárkózhat be intellektuálisan, és újszerű vélemények, eszmei áramlatok számára is megjelenési lehetőséget kell biztosítania. Egy demokratikus, plurális társadalomban is veszélyezteti ugyanakkor az információs szuverenitást, ha – külső, szervezett tevékenység révén – ellenséges szövetségi rendszerek értelmezései próbálnak uralkodóvá válni a nyilvánosságban, veszélyeztetve ezzel az ország saját jogrendjén és szövetségi rendszere érdekein alapuló szuverén politikai véleményalkotást és döntéshozatalt. Magyarországon a külföldi befolyás leglátványosabban az információs térben jelenik meg. Fő jellemzője, hogy a Kreml- vagy éppen Peking-párti narratívák beépülnek a társadalmi és politikai közbeszéd főáramába, ahol normalizálódnak (mainstreaming). Nálunk nem kellett a Russia Todaynek szerkesztőséget nyitnia, hiszen a magyar kormányzati média hatékonyan terjesztette a Kreml álláspontját a háború kitörése után is – ezzel gyakorlatilag kijátszva a háborús dezinformáció terjesztőivel szemben az orosz inváziót követően hozott uniós szankciókat.

Az, hogy nálunk a kormányoldal uralja a nyilvánosság jelentős részét, elvben lehetőséget is biztosíthatna arra, hogy a kormány távol tartsa a dezinformációt a nyilvánosságtól. Ez részben meg is valósult a koronavírus során, az orosz invázió kezdete óta azonban az orosz típusú dezinformáció elöntötte a nyilvánosságot. A nemzetközi példák alapján a közvéleményre nyomasztó hatást gyakorló dezinformációval szembeni leghatékonyabb eszköz a sajtó sokszínűségének megőrzése, megtartása, az állami és magán-médiamonopóliumok kialakulásának megakadályozása. Ezekkel a fenyegetésekkel szemben a hazai intézményeknek (közülük is elsősorban a Gazdasági Versenyhivatalnak és az NMHH-nak) kellene érdemben fellépniük, ennek hiányában az európai médiaszabadság-törvény (European Media Freedom Act) magyarországi végrehajtása csökkentheti valamelyest az információs monopóliumokban rejlő kockázatokat.

A (dez)információs befolyás csökkentésére mára a legtöbb uniós tagországban létrejött olyan, a hibrid fenyegetések elemzésére és elhárítására szakosodott kormányzati struktúra, amely jellemzően a belügyminisztérium alá rendelve működik (például Csehországban, Finnországban, Szlovákiában), ugyanakkor tartozhat(na) a külügy- vagy a hadügyminisztérium alá is. És végül célzott oktatással és intenzív közbeszéddel fejleszthetőek az információs önrendelkezéshez és ellenálló képességhez szükséges készségek. A kritikus gondolkodás és a média (benne a közösségi médiával) manipulációs mechanizmusainak ismerete a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon a jelenlegi Nemzeti alaptantervben.

A „nemzeti érdek”

A kormány a szuverenitásvédelminek hazudott intézkedéseit rendszeresen azzal indokolja, hogy a kormány a „magyar érdekeket” képviseli. Ez a gondolat ugyanakkor azt sugallja, hogy a sajátlagos magyar érdek törvényszerűen szemben áll más uniós és a NATO-szövetségesünkével. És bár ilyen érdekellentétek természetesen mindig is léteztek, sokszor látjuk, hogy az Orbán-kormány olyan európai vagy NATO-intézkedéseket támad a „magyar érdek” jelszava mögé bújva, amelyek egyébként Magyarországnak is érdekében állnának.

Az Oroszországtól való függés csökkentését már tárgyaltuk, a Kínával való, de a kritikus infrastruktúrán kívül eső kereskedelemben rejlő kockázatok talán kevésbé egyértelműek. Feltűnő pedig, hogy olyan uniós vezetők, akik pár éve még aktívan építették az EU és Kína viszonyát, most rendre a kereskedelem új alapokra helyezésének és „kockázatmentesítésének” szükségességéről beszélnek. Ezt a hazai retorika (a Kreml üzeneteire rímelve) az EU önfeladásaként és Amerika háttér-manipulációjaként láttatja. Az EU tagállamainak is eminens érdeke pedig, hogy új alapokra helyezze kapcsolatát Kínával.

Az elmúlt tíz évben ugyanis annyit romlott a Kína és EU közötti kereskedelmi mérleg, hogy Kína ma közel háromszor annyi értékű árut ad el az EU-ban, mint az EU tagállamai Kínában. Míg ugyanis Kína exportőrként a szabadkereskedelem szószólója, importőrként szigorúan protekcionista – ez alól pedig a magyar termékek se képeznek kivételt. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, mennyire szolgálja a hazai (tagállami) gazdasági érdekeket, ha a kormány látványos harcot folytat az EU azon „kockázatcsökkentési” törekvései ellen, melyek részben ezt az előnytelen helyzetet hivatottak orvosolni. A kínai érdekek szervilis kiszolgálása pedig nem jár automatikus megtérüléssel sem gazdasági, sem diplomáciai vonalon. Ennek ékes példája, hogy Magyarország nem volt azon hat ország közt (köztük öt EU-tagállam), melyekkel szemben Kína pont a napokban lazította a vízumkövetelményeket.

Végül, de nem utolsósorban az a kérdés is felvethető, hogy biztos-e, hogy a magyar anyanyelvű közösség érdeke-e az, ha a kormány a mostani törvényjavaslatával nemcsak az EU intézményeinek várható kedvezőtlen válaszát (például kötelezettségszegési eljárás) húzza magára, de inspirációt szolgáltat a környező országok számára is. Könnyű ugyanis belátni, hogy hogy a törvény logikáját a magyar kormányra mint a külső beavatkozó szereplőre alkalmazva könnyedén lehet a környező országokban is a határon túli magyar politikai szervezetek képviseleti lehetőségeit megnehezítő vagy akár ellehetetlenítő döntéseket hozni.

A szerző a Political Capital elemzőcég igazgatója.

Cikkünk eredeti verziójában „többször kémkedésen kapott kínai technológiai óriás” szövegrész szerepelt, ezt „többször kémkedéssel vádolt kínai technológiai óriás”-ra módosítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!