És akkor Ferenc pápa úgy döntött, hogy megváltoztatja a katolikus egyházat

Szinodalitás – bonyolult szó. Márpedig a katolikus egyházfő nagyon beleszeretett, és akik érdeklődve követik tetteit, szavait, munkásságát, jól teszik, ha próbálnak lépést tartani a fehér reverendás vándor tempójával. Merthogy Ferenc pápa 10 éve egyre szinodálisabban vezeti a katolikus egyházat, sőt, ugyanezen szemléletnek köszönhetően lett belőle a világ egyik leghatékonyabb influenszere. Maga a kifejezés a „zsinatiság” szónak feleltethető meg, és arra utal, hogy ne felülről diktálva, előírva, utasítva vezessük az adott szervezetet – jelen esetben a katolikus egyházat, lokális szinten is –, hanem hallgassunk meg minden érintettet, fogalmazza meg bátran a teljes közösség az észrevételeit, kérdéseit, aggályait, és ezek alapján szülessenek a döntések. Leírva nem hangzik túl bonyolultan, a valóságban mégsem igazán működik: a katolikus egyház ugyan nyomokban tartalmaz szinodalitásra utaló jeleket, de összességében nem ez a stílus volt eddig jellemző.

Ami évszázadok óta markánsan meghatározza a világegyház működését – vagyis nem magyar sajátosság! –, az a klerikalizmus. Eszerint egy püspöknek, papnak, pláne bíborosnak, pápának igaza van – akkor is, ha nincs. Egy felszentelt személy nem tévedhet, nem hibázhat – vagy ha mégis, elhallgatjuk, félrenézünk, ha valaki jogos kritikával él, keresztényüldözést kiáltunk. Így működik a klerikális egyházi rendszer, a gyümölcsei pedig ott szerepelnek számszerűen is megannyi nemzeti egyház statisztikai kimutatásában: Amerikában 40 millió ember tűnt el az elmúlt időszakban a templomokból, a német katolikus egyházi rendszer óriási krízisben van, hozzájuk képest a friss magyar adatokból levonható következtetések önmagukban még nem is annyira drámaiak.

Ferenc pápa azonban nem számokra gyúr, nem statisztikai sikereket kíván elérni. Amikor megmossa a menekültek lábát, amikor beül beszélgetni a nemi identitások széles skáláját reprezentáló fiatalok közé, amikor követet küld Kijevbe, Moszkvába, Washingtonba, mindig ugyanaz a belső hajtóerő mozgatja: vajon mit tenne Jézus a helyemben?

2021-ben érkezett el az ideje, hogy a sok különálló szinodális – együtthaladó, meghallgató, odafigyelő – cselekedet koncepcióvá forrjon egybe. Ekkor hirdette meg a Vatikán a szinodális folyamatot, amiről akkor még maguk a szervezők is azt hitték, hogy 2023-ig fog tartani.

A pápa kiadta a jelszót: tessék mindenkit meghallgatni!

Ennek jegyében először plébániai szinten – elméletileg a világ összes katolikus plébániáján – megkérdezték a katolikus híveket, hogyan érzik magukat az egyházukban, mit tartanak jónak, hol fáj, min változtatnának, merre tovább. Ezt követte az egyházmegyei, majd a nemzeti szint, végül kontinentálisan is elemezték a beérkezett reakciókat. A 2023 októberének első napjaiban megkezdődött XVI. Rendes Szinódus az összes kontinensről beérkezett katolikus „hangokat” elemzi, és akár módosításokat is fognak javasolni a szinódusi résztvevők. Valószínűleg a folyamatosan áradó reakciók láttán döntött úgy a szinódus főtitkársága, hogy ennyi információ feldolgozásához még egy évre szükség lesz. Így mostanra átírták saját terveiket, a logóban is lecserélték a 2023-as évszámot 2024-re. Idén október 29-én, a szinódus első ülésszakának zárónapján még csupán részeredményeket ismerhet meg a nagyvilág, de ezek is érdekesnek ígérkeznek.

Csalódni fog, aki abban reménykedik, hogy pár hónap múlva már nőket is pappá szentelhetnek; hogy rövidesen házasságként ismerheti el a Vatikán az azonos nemű párok kapcsolatát; hogy jövőre a hívek már maguk választhatják meg papjaikat. Ez azért nem fog biztosan megvalósulni, mert a mostani szinódus nem hozhat egyházkormányzati döntéseket, a küldetése tanácsadás a pápa számára. De ettől még számos forró kérdés ott lesz az asztalon, érintve a nők egyházon belüli helyzetét, az egyházi személyek által elkövetett visszaéléseket, a laikusok aktívabb bevonását. Ezt pedig onnan tudhatjuk, hogy a szinódus résztvevői egy 60 oldalas munkadokumentum, az Instrumentum Laboris mentén haladnak.

De mégis, milyen változás várható reálisan, ha a szinódus résztvevői – köztük hat magyar ajkú személy, egyikük laikus nő – csak tanácsot adhatnak? Itt jön képbe a „gyökérkezelés”. Ferenc pápa szándéka szerint ugyanis az egyház lényegi megújulásához nem gyors és látványos változásokra van szükség, nem a társadalmi elvárásokhoz való igazodás a cél, hanem a rossz szokások levetkőzése, az egyháztagok gondolkodásának megváltoztatása, a klerikalizmus szívekben okozott rombolásának megfékezése. Ehhez pedig nyilvánvalóan idő kell, éspedig nem kevés.

Ferenc pápa vezetésével a Vatikán leginkább váltót szeretne állítani: ne menjünk tovább arra, menjünk inkább erre. Könnyen lehet, hogy amint XXIII. János pápa csupán elindította a II. Vatikáni Zsinatot, majd halála után VI. Pál vezette azt végig, a mostani katolikus egyházfő sem jut tovább a változás elkezdésénél. Ám akinek elege van abból, amit az egyházi vezetők többsége és a szokáskeresztény, politikai keresztény hívek részéről – nem csak Magyarországon – megtapasztalunk, annak bőven akad oka az örömre, legalább a reménykedésre. Egy pápa ugyanis nem csinál nyarat az egyházban, de ha elég sokan elég sokfelé a világban csatlakoznak hozzá, csapatban már van esély egy hitelesebb, szeretetközvetítésre alkalmasabb, megértőbb egyházat alkotni, megtapasztalni.

És miközben ez a változás megvalósul, azt fogjuk látni, hogy egyre kevésbé lesz tabu az egyházi személyek által elkövetett visszaélések témája, ami pedig ahhoz vezethet, hogy a potenciális elkövetők nem is merik majd tettekre váltani bűnös vágyaikat, hiszen egy átlátható rendszerben azonnal lebuknak.

Egy Ferenc pápa által megálmodott módon megújult egyházban nem lesz ciki homoszexualitásról, LMBTQ-témákról őszintén beszélni.

Ez nem feltétlenül jelent majd változást a szentségi gyakorlatban, azonban óriási különbség érik a kommunikáció, az emberséges bánásmód, az elfogadás, a megértés terén. Nem adhat okot megnyugvásra a kellemetlen témákat takargatni igyekvő egyháziak számára, hogy a mostani szinódus gyümölcseként a pápa – akár Ferenc, akár majdani utódja – elrendelheti, hogy minden nemzeti egyházban kötelezően készüljön olyan országjelentés a szexuális, lelkiismereti, egyházhatalmi, anyagi visszaélésekről, amelyet már összeállítottak Franciaországban, Németországban, most épp Portugáliában készül hasonló dokumentum.

Hogy a jelenleg zajló szinódus sikerrel járjon – abban az értelemben, hogy betöltse a küldetést, amit Ferenc pápa beleálmodott –, hogy az a bizonyos szinodalitás tényleg jelentsen is valamit, hogy érzékelhető eredményt hozzon, ahhoz a szinóduson részt nem vevő egyháztagok, valamint a „kívülállók” részéről egyaránt nyitottságra van szükség. Ha a saját elvárásainkat akarjuk kikövetelni, ha előre meg akarjuk határozni, mit kérünk ajándékba, könnyen tévútra kerülhetünk. De az sem tűnik jó ötletnek, ha legyintünk az egészre, hiszen úgysem lesz ebből semmi, láttunk már sok hangzatos dolgot, aztán mi lett belőle.

Mi, teológusok is érzékeljük, hogy az a hatalmas hajó, aminek a katolikus egyházat tekinthetjük, rendkívül lassan mozdul, még lassabban fordul új irányba. De most tényleg mozgolódás van. Ezt igazolja az is, hogy a korábban csak püspökök részvételével zajló szinóduson immár szerzetesek, szerzetesnők, civil nők és férfiak is részt vehetnek. Ha pedig odafigyelünk erre a szinodális folyamatra, ha közben bátran feltesszük a magunk kérdéseit, megfogalmazzuk vágyainkat, aggályainkat, ha nem hagyjuk békén saját egyházi vezetőinket, hogy ők hogyan is állnak a megújulás terén, azzal máris megvalósítottunk valamit abból, amit a szinodalitás jelent.

Ezekben a napokban még az elején vagyunk a változásnak, de a Telex felületén sorra érkeznek majd hasonló írások, amelyek segítenek megérteni, nyomon követni a megújulás lépéseit.