Az EU olyan, mintha a Ferrarit állandóan kettesben vezetnénk

2022. július 03. – 11:32

frissítve

Az EU olyan, mintha a Ferrarit állandóan kettesben vezetnénk
Az Európai Parlament képviselői szavaznak a Sargentini-jelentésről a parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én. A képviselők a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el – Fotó: Patrick Seeger / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Sokakat frusztrál, hogy Európa gyakran mintha csak félszívvel tenne az európai jogállamiságunk védelméért. Pedig fokozott erőfeszítésre van szükség mindazoktól akik Magyarországon kívül élnek. Az EU intézményeinek és állampolgárainak szerencsére több lehetősége is van arra, hogy akár azonnal segítse a független magyar média és a civil szervezetek fennmaradását. Elmondom, hogyan!

2012-ben az Európai Unió kapta a Nobel Békedíjat. A Nobel-bizottság azzal magyarázta döntését, hogy az Unió már több, mint 60 éve sikeresen hozzájárult a békéhez és az emberi jogok terén való előrelépésekhez. Külön kiemelték, hogy Magyarország és Lengyelország 2004-es csatlakozása megerősítette a két országban a demokráciát. Úgy tűnik viszont, hogy az EU azóta egy másik díjért van versenyben, amelyet a politikai Arany Málna Díjnak is nevezhetnénk.

Az EU akár abban a kategóriában is indulhatna, ahol azokat a nemzetközi szervezeteket díjazzák, amelyek minden szükséges forrással és eszközzel rendelkeznek, és a legjobb pozícióban vannak ahhoz, hogy megóvják a liberális demokráciát, de ennek ellenére nem tettek semmit.

A Freedom House és más, hasonló független szervezetek például Magyarországot ma már nem tartják teljes értékű demokráciának, Lengyelországot pedig a világ három leggyorsabban visszaeső országa közé sorolják.

Hol történt hiba? Nem csodálkoznék, ha az olvasó azt gondolná, hogy az EU-nak biztosan nincsenek meg a megfelelő eszközei ahhoz, hogy ezt a folyamatot megállítsa, vagy legalábbis lelassítsa. Pedig nem így van. Nem vagyunk eszközök szűkében. Sőt: túl sok eszközünk van. Viszont túl sok időt és energiát fordítunk a nem megfelelő eszközök használatára. A probléma elsősorban abban rejlik, hogy a valóban hatékony eszközöket a „túl kevés, túl későn” alapon használjuk, miközben a rendelkezésre álló eszközök közül más, potenciálisan hatékony opciókat figyelmen kívül hagyjuk.

Az uniós intézmények számos politikai és szakpolitikai eszközt dolgoztak ki annak biztosítására, hogy a tagállamok megfeleljenek a jogállamisági normáknak. Van viszont egy kis probléma: amikor olyan illiberális kormányokkal kell szembenézniük, amelyek következetesen az uniós jog által „lojális együttműködésnek” nevezett célok ellenében cselekszenek, akkor ezek az eszközök nem működnek.

Ezek legfontosabbika az ún. 7. cikk szerinti eljárás (az EU-ról szóló szerződés 7. cikkelye nyomán), amelyet az Európai Parlament indított el Magyarország ellen 2018-ban, Lengyelország ellen pedig az Európai Bizottság cselekedett ugyanígy még 2017-ben. A végeredmény a szavazati jog felfüggesztéséről szóló egyhangú döntés lehetne. Arra viszont senki nem gondolt, hogy előfordulhat olyan, hogy egyszerre két tagállam ellen lesz folyamatban az eljárás, melyek emiatt segíthetnek egymásnak. Ilyen helyzetben hatását veszti az eljárás.

Vannak más politikai eszközök is, mint például az Európai Bizottság éves jogállamisági beszámolója és a Miniszterek Tanácsának jogállamiságról szóló beszélgetése. Ezek célja, hogy konstruktív párbeszédet indítsanak a tagállamok között annak érdekében, hogy azok javíthassanak teljesítményükön.

A kiindulópont viszont az, hogy minden tagállam liberális demokráciaként működik. Mivel jelenleg sajnos nem ez a helyzet, ezért ezek a beszélgetések kontraproduktív módon hozzájárulnak az illiberális rezsimek és a liberális demokráciák egyformán kezeléséhez. Lényegében almákat és narancsokat hasonlítanak össze, és a narancsok kérdezgetik az almákat.

Az Európai Unió Bírósága az egyetlen olyan EU intézmény, amely megfelelően látta el az ezzel kapcsolatos feladatait. Amikor ítéletet kértek tőlük, tisztázták a legfontosabb jogállamisági kérdéseket, mint amilyen például a bírói függetlenség kérdése Lengyelországban.

Magyarországgal kapcsolatban is többször kimondták, hogy sérült a jogállamiság intézménye.

Ilyen volt például az egyetemek működési feltételeinek megváltoztatása, amely egyértelműen a Közép-európai Egyetemet (CEU) célozta meg, vagy az a döntés, amely megnehezítette és könnyebben lekövethetővé tette a magyarországi civil szervezetek külföldről való támogatását. Az effajta támogatások természetesen kulcsfontosságúak, mivel mára az EU intézményei és állampolgárai számára egyaránt a magyar civil szervezetek váltak a független információ egyik legmegbízhatóbb forrásává.

A CEU melletti kiállással szervezett tüntetés Budapesten, 2018. október 26-án – Fotó: Ferenc Isza / AFP
A CEU melletti kiállással szervezett tüntetés Budapesten, 2018. október 26-án – Fotó: Ferenc Isza / AFP

Az Európai Unió Bírósága azonban csak akkor járhat el, ha erre megkérik. Ehhez az Európai Bizottság által indított ügyekre van szükség, amelyek eddig védhetetlenül hiányoztak. Amikor a Klubrádió médiaengedélyét nem hosszabbították meg, a Bizottság a Klubrádióra gyakorolt óriási nyomást követően írásbeli eljárást indított, de az ügyet csak lassan vitte előre.

Ráadásul egyáltalán nem lépett fel a többi hasonló, a sajtószabadságot sértő ügyekben. A Bizottság mindössze kétszer kérte a Bíróságot, hogy gyorsabban kezeljen egy ügyet, ami arra szolgál, hogy a helyszínen befagyassza a helyzetet, amíg részletesebb értékelésre nem kerül sor. Ezt nem tette meg például a Közép-európai Egyetem ügyében, amelyet ezért nagyrészt Bécsbe kellett költöztetni.

És ami szintén döntő fontosságú, hogy a Bizottság ritkán fordult a Bírósághoz amikor egy ítéletet nem hajtottak végre, mint például a civil szervezetek esetében. A magyar kormány lényegében egy dermesztően hatékony ellenőrzési rendszert tart fenn. A Bizottság fenyegetőzött, de nem lépett, pedig egy ilyen nem-végrehajtási ügy valóban segíthetne, mert pénzbüntetést vonhatna maga után. Mindez olyan, mintha a Ferrarit állandóan második sebességben vezetnénk, miközben a populisták ötödikben száguldoznak a Fiatjukkal.

Hihetetlen, de számos további módszer is létezik a tagállamokon (például Magyarországon) belüli, jogállamisággal kapcsolatos problémák megrekesztésére, amelyeket még meg sem próbáltak alkalmazni.

Ezeket a 3 „P”-nek is nevezhetjük (angolul): pártok, sajtó (angolul: press) és pénztárca.

Elsőként nézzük a pártok kérdését!

Az Európai Parlamentben a politikusoknak az európai pártcsaládokon belül kell együttműködniük egymással. Ehhez egy pártcsaládon belül legalább a tagállamok negyedéből kell tagoknak lenniük, valamint (jelenleg) legalább 25 tagra van szükség. Ahhoz, hogy egy ilyen csoport részesüljön az EU pártoknak járó anyagi támogatásából nyilvántartásba kell őket venni, és hűségesküt kell tenniük az uniós értékek mellett.

A vonatkozó jogszabály kimondja, hogy csak az az európai politikai párt jogosult uniós finanszírozásra, amely programjában és tevékenységeiben teljes egészében és folyamatosan megfelel az uniós értékeknek. Ebből nyilvánvaló, hogy minden nemzeti probléma páneurópai következményekkel is jár.

A gyakorlatban viszont ezek a szabályok csupán üres szavak. Az EU intézményei soha nem kérték ennek ellenőrzését. Amikor az Európai Parlament elindította a 7. cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen, azt nem azért tette, hogy a Fidesznek otthont adó európai politikai párt anyagi támogatásának megvonását kérje. Ugyanez történt (illetve nem történt) akkor is, amikor az Európai Bizottság elindította a Lengyelország elleni eljárást. Ez azt jelenti, hogy jelenleg mindannyian – a magyar adófizetőket is beleértve – anyagilag támogatjuk az illiberális lengyel politikusokat.

A jelenlegi szabályok elegendőek ahhoz, hogy egyre kevésbé legyen elfogadott és egyre ritkábban fordulhasson elő az, hogy az európai parlamenti képviselőknek olyan, nemzeti pártokon keresztül megválasztott politikusokkal kelljen jópofizniuk, akik otthon aláássák a liberális demokráciát. Pusztán csak alkalmazni kellene őket.

A második terület a helyi sajtó védelme

Az EU intézményei gyakran állítják, hogy nem rendelkeznek megfelelő kompetenciával ezekben az esetekben, és többek között a magyar esetekben is emiatt nem cselekszenek. Ez így nem igaz. A Bizottság számára az egyik azonnal rendelkezésre álló cselekvési lehetőség a szavazati jog védelme. A független nemzeti médiához való hozzáférés biztosítása nélkül ugyanis sok magyarországi és lengyelországi uniós polgárnak nem a tényleges, érdemi tájékoztatáson fog alapulni a szavazata az uniós jog hatálya alá tartozó választásokon, így például az európai parlamenti és önkormányzati választásokon. Egyszerűbben fogalmazva:

nem tud megfelelő alapossággal dönteni az, aki nem fér hozzá többféle, független nézőponthoz.

Talán nincs is ennél sürgősebb fellépést igénylő téma – különösen a 2024-ben esedékes Európai Parlamenti választások közeledtével. A Bizottságnak ezzel azonnal foglalkoznia kellene, hiszen szabad média nélkül a következő EU választások jó eséllyel nem lesznek szabadok és igazságosak.

A sajtószabadságért szervezett tüntetés 2014. június 3-án a Parlament előtt – Fotó: Gergely Besenyei / AFP
A sajtószabadságért szervezett tüntetés 2014. június 3-án a Parlament előtt – Fotó: Gergely Besenyei / AFP

Az utolsó terület pedig a pénztárca

2021 január elsején lépett hatályba az a szabályozás, amely az uniós források folyósítását a jogállamisági normákhoz köti. A jelentés rögzíti, hogy az uniós tagállamok csak akkor jutnak uniós pénzhez, ha biztosítják a jogállamiság feltételeit. Ha fennáll a veszélye annak, hogy a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást kellően közvetlen módon befolyásolják az ügyész vagy a bírák függetlenségével kapcsolatos problémák, akkor az Európai Bizottság vizsgálatot indíthat.

Ha a Bizottság megállapítja, hogy az érintett tagállam nem foglalkozik meggyőzően a problémákkal, akkor javaslatot tehet a Tanácsnak az uniós finanszírozás leállítására, amíg a kérdéseket meg nem oldják. Ezt az eljárást indította el Magyarországgal szemben nemrég a Bizottság, és hasonló okokból függesztette fel a Magyarországnak a gazdaságélénkítési és rugalmassági alapokból nyújtott finanszírozást is. Elengedhetetlen, hogy ezek az eszközök hatékonyak legyenek, és azok is maradjanak. Ha sikeresek lesznek, az megváltoztathatja a játékszabályokat.

Végül pedig, az EU állampolgárainak nem arra kéne várnia, hogy az uniós intézmények majd segítenek a független magyar médiának és a civil szervezeteknek.

A liberális demokrácia, beleértve azt a transznacionális kontextust is, amelyben élünk, nem egy földönkívüli élmény, amelyben csak mások részesülnek. Állampolgárokként szavazunk, híreket olvasunk, sokszínű nyilvános vitákra támaszkodunk. Ennek ellenére sokan kevés figyelmet fordítanak arra, hogy ezek közül bármelyiket is biztosítsák maguknak. Az olyan kritikus szemek és fülek, mint például a Magyar Helsinki Bizottság, mindannyiunk érdekében teszik a dolgukat. De támogatásra van szükségük.

Ugyanez vonatkozik az újságírásra is: mindannyian tudjuk, hogy ha valami ingyenes, akkor mi vagyunk a termék. A legfontosabb magyarországi független hírportálok némelyike mégis nyomásnak van kitéve, és közösségi finanszírozással küzd a túlélésért. Több uniós polgárnak kellene támogatnia őket. És amikor szavazunk, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy nemzetünknek az Európai Parlamentben lévő képviselői ne működjenek együtt az illiberális nemzeti politikai pártok által megválasztott politikusokkal. Mindez nem függ senkitől. Minden uniós polgár támogathatja és támogatnia kell a független magyar médiát és civil szervezeteket.

Az EU intézményei és állampolgárai nem szabad, hogy magára hagyják Magyarországot és Lengyelországot. Ők is az európai család részei. Számos olyan magyarországi uniós állampolgár van – aktivisták, akadémikusok, újságírók – aki az elmúlt években mindenkinél többet tett azért, hogy az Európai Unió küldetéséhez hű maradjon. Sokkal több támogatást érdemelnek tőlünk.

Ehhez csupán arra van szükség, hogy az EU intézményei éljenek a rendelkezésükre álló összes eszközzel, az EU állampolgárai pedig lépjenek, és segítsenek a magyar civil szervezeteknek és a független médiának tartani a frontot.

A szerző a hollandiai groningeni egyetem tanszékvezető professzora, ahol Nemzetközi Kapcsolatok tanszékén jogot és politológiát tanít. A fenti szöveg a 2022. június 24-i székfoglaló előadásának rövidített változata.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.