Freedom House: Albánia, Montenegró és Szerbia is demokratikusabb hely Magyarországnál

2022. április 20. – 12:00

frissítve

Freedom House: Albánia, Montenegró és Szerbia is demokratikusabb hely Magyarországnál
Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján április 3-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kiadta legfrissebb demokráciajelentését az ún. tranzitországokról az amerikai központú nonprofit civil szervezet, a Freedom House. A jelentésből kiderül, hogy a régióban mostanra meghatározó lett a sem tisztán demokratikus, sem tisztán autoriter rezsimbe nem sorolható szürkezónás hibrid rezsim, amely felé 2004-ben kezdett elmozdulni több, addig tisztán demokratikus berendezkedésű állam.

2004-től 2021-ig a tisztán demokratikus államok száma 14-ről 10-re mérséklődött, míg a hibrid rezsimeké 4-ről 11-re nőtt, az autoriter rezsimek száma pedig 11-ről 8-ra csökkent. Magyarország idén is a hibrid berendezkedésű országok közé került, és a tanulmányban kitérnek arra is, hogy Orbán Viktor aktívan dolgozott azon, hogy hasonlóan gondolkodó kormányokat segítsen Közép- és Kelet-Európában, és miközben még mindig „a jó demokratát játssza, engedélyezte a versenyképes választásokat április 3-án, de pártja, a Fidesz az egész államapparátust – a civil és médiaszektor jelentős részével együtt – az ellenzékkel szembeni harc szolgálatába irányította. A választás nem volt szabad, sem tisztességes. Most Orbán ezt túlélte, innentől újult erővel adhatja át magát illiberális és kleptokratikus törekvéseinek” – írják.

A jelentés szerint nagyrészt hasonló megállapítások igazak a szerb elnökre, Aleksandar Vučićra is. 2004 óta tehát nyolc ország lépett be vagy vissza az ún. szürkezónába, amihez Magyarország 2019-ben csatlakozott a Freedom House szerint.

Demokráciából hibrid rezsim lett:

  • 2019-ben Magyarországon,
  • 2018-ban Montenegróban,
  • 2013-ban Észak-Macedóniában és Szerbiában.

Hibrid rezsim volt és az is maradt 2004 és 2022 között:

  • Ukrajna
  • Grúzia,
  • Bosznia-Hercegovina,
  • Albánia speciális, mert 2005 és 2010 között demokratikus berendezkedésű volt, ez előtt és után azonban hibrid rezsim.

Autoriterből hibrid berendezkedésűvé vált országok:

  • Örményország 2021-ben,
  • Koszovó 2016-ban lett,
  • Moldova pedig 2010 óta stabilan hibrid rezsim.

A jelentésben a régió 29 országát is összesítették, ebben Magyarország 3,68 pontot ért el – aminél még Szerbia (3,79), Montenegró (3,82) és Albánia (3,75) pontszáma is magasabb. Románia mutatója egyébként 4,36, Szlovákiáé 5,25, Szlovéniáé pedig 5,71, míg Ukrajna esetében 3,36, Oroszországnál 1,32, Belarusznál pedig 1,18 ugyanez az érték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!