Mondok egy mesét, gyermekem: fogatlan, koszos, buta cigányokhoz kerülsz, ha nem fogadsz szót

A gyereknevelés egyik nagy szorongási faktora, hogy az ember nem szeretné, ha a gyereke kreténektől tájékozódna, és beleégnének olyan hülyeségek, amiket a felnőttek talán észre sem vesznek, miközben a gyerekben hetek-hónapok munkájával lehet csak feloldani, helyretenni egy-egy ilyen rossz elszólást.

Ez független attól, hogy amúgy mit gondol az ember a világról: aki azt gondolja, hogy egy meleg pár története megbuzítja a gyerekét, az a meleg párok netflixes szereplésén és LMBTQ-szervezetek osztályfőnöki órás előadásán fog kiakadni, majd nekiáll a másság elfogadására nevelő mesekönyvet darálni.

Aki pedig mondjuk a politika hazugságaitól akarja óvni őket, vagy legalábbis azt szeretné, ha tőle hallanák a gyerekei először, hogy miért mondják a bácsik és nénik azt, amit, az idegrángást kap attól, hogy Karácsony Gergely és Orbán Viktor szólal meg kéretlenül a Youtube-reklámban, és brüsszelező, szexuálispropagandázó, meg 99 százalékozó plakát van a tanuszoda előtt.

Aki volt ilyen helyzetben, az tudja, hogy borzasztó nehéz olyan meséket találni, amire nyugodtan rábízhatja a gyereke agyát és fantáziáját, amelynél nem fél, hogy valóságnak veszi a gyerek az elhangzottakat. Nem az olyanokról van szó, amikor a Prérifarkas a Gyalogkakukkot üldözve egy szikláról ezer métert zuhan, majd átmegy rajta a vonat, mert arról a gyerek tudja, hogy baromság.

Az ennél sokkal kifinomultabban nyomasztó, tévútra vivő, előítéletet elültető történetek és mondatok az igazán veszélyesek. A Jancsi és Juliska alapsztoriját például már kicsit szereti tompítani a 21. századi, városi, puhány szülő, mert valahogy nem annyira akarná azt mesélni a gyerekének villanyoltás előtt, hogy a mostohaanya kiküldi az erdőbe meghalni a gyerekeket. Főleg, ha mondjuk a családban nem a vér szerinti anya neveli a kicsiket.

Valószínűleg ezért is lett nagy sláger a bárgyú, de minden negatív vibe-tól, erőszaktól mentes Bogyó és Babóca. Oké, az Anna Peti Gergőbe azért már bele lehet kötni, a két kikukázott szövetdarabból és három gombból az iskola legmenőbb jelmezét 10 perc alatt megvarró, mindig vidám, sosem fáradt anyuka alakja, akinek a tökéletességéhez a férj soha nem érhet fel (vigyázat, paródia), egy idő után kicsit frusztráló tud lenni, és a gyermekben is okozhat feszültséget az irreális szuperszülő és a valóság közötti különbség.

Szóval a mese nagy felelősség.

Két és fél éve kollégáim még az előző munkahelyünkön csináltak egy videót a Kerek Mese készítőivel. A legnézettebb magyar Youtube-csatorna volt akkor – valószínűleg még mindig az, most csaknem 900 ezer feliratkozónál járnak –, visszafogott, négygyermekes, értelmiségi házaspár csinálta. Moss fogat, ábécé, hűteni lehet a hűtővel,

mit szállít az autó, KUKÁT, KUKÁT,

és hasonló ártatlan, pozitív értelemben véve idióta kis mesécskék. A Kerekmese aztán kibővült Tomi Mesékkel, és Lili Mesékkel is, a két címszereplő életét és kalandjait bemutatva.

Némelyikre még azt is rá lehetett fogni, hogy neveli a gyereket, mondjuk ez például a növények, állatok szeretetére, a természet működésére. Még olyan haladó szemléletű, antinémethszilárdista tanmese is volt, melyben a gyerek rájön, hogy a levágandó disznók is érző lények, és egy egész kondát megment a húsgyári végzet elől, vagy hogy nem kell szégyellni, ha valaki nem jó a sportokban, mert akkor jó lesz valami másban, mondjuk éneklésben. De arra is tanított, hogy az „influenszerkedés” ne legyen célja senkinek, mert az értelmetlen, és tönkreteszi az embert.

Vannak persze abszurd baromságok is, mondjuk, hogy Tomi lehúzza magát a vécén, majd a csatornában egy patkánnyal gyűjt ételt egy aligátornak, de ez inkább a fentebb említett gyalogkakukkos kretén vonal, és legalább van benne annyi tanulság, hogy a gyerek a kaland után már nem fél vécére menni.

Tomi azonban nő fel, és ahogy az egy kiskamasznál lenni szokott, az élet egyre bonyolultabb lesz. Suli, idióta sulitársak, barátok, szülők, ilyen-olyan konfliktusok.

A mesék pedig nemhogy nem tudják elkerülni az ebben rejlő nehézségeket és aknákat, hanem az utóbbi időben mintha szándékosan, páros lábbal ugranának rájuk.

Egy augusztus végi, tehát viszonylag friss mesefüzérben így mondják rá egy, az osztálykiránduláson a növényekről mindent tudó, kedves, okos kisfiúra, miután szó nélkül otthagyták a kiselőadása közben, hogy „neki Aspergere van”, majd a társalgás úgy folytatódik:

- Olyan nekem is kéne, mindent tudnék a növényekről
- Tomiiiii!
- Jól van na, csak ugratlak.

Akkor most mit mondtunk az Aspergerről a gyereknek? Mi az egyáltalán? A nagy lexikális tudású gyerekek aspergeresek? Hogy kell viszonyulni hozzá? Elkapható? Béna-e otthagyni a virágokról beszélő osztálytársat? Nincsenek válaszok.

De van ugyanebben a videóban egy rész a klasszikus iskolai bullyingolásról is, amelyben amikor órán szólnak be Tominak, a tanárnő teljesen értelmezhetetlenül azt mondja, hogy

„ezt majd a szünetben”.

Ez az epizód egyébként abszurd-kretén módon zárja le a problémát, Tomi egy sulibulin nagyot táncol, a főbullyingoló pedig kutyaszarba lép, ezzel minden meg van oldva. De közben mit mutatunk annak a gyereknek, akit a valóságban bullyingolnak? Kinek szóljon? Mit tud tenni a szülő, a tanár? Nincsenek válaszok.

Egy régebbi, télapós mesében teljesen természetes, hogy a gyerek Mikulásra „Fortmine” játékot kér és kap is – ha a Fortnite-ra utal a szójáték, akkor az egy olyan játék, amelyben a világ minden pénzét el lehet költeni virtuális fizetőeszközre, ami nem minden családnál alapvetés. Egy „a szteroid és a túlgyúrás nem jó” tanulságú mesében a kisiskolás lányok a 40 éves tornatanár Fecó bá'-ra csorgatják a nyálukat, és „a legszexibb tanárnak” nevezik őt.

Csupa apró kis részlet, valószínűleg bele sem gondolnak a készítők abba, hogy ezeknek milyen hatásuk lehet, miközben egy pedagógus vagy gyerekpszichológus gyorsan kiszúrná, hogy az ilyen bonyolult témáknál, mint az autizmus spektrumzavar, bullying, anyagihelyzet-béli különbségek, tanár-diák viszonyok, inkább akkor a semmi, mintsem az ilyen borzalmas tévutak.

És akkor ilyen ív után jött a legfrissebb mese, ami olyan, mintha a Mi Hazánk, vagy a Vadhajtások meghekkelte volna a Tomi Meséket.

A történet arról szól, hogy a gyerek nem szeret rendet rakni, és azt mondja, miért kellett ebbe a béna családba születnie, és olyan hülyék a szülei, hogy biztos adoptálták őt.

Ezután csönget nála a gyámügy, hogy elvigyék az igazi szüleinek (gyermekpszichológiai katasztrófa no. 1.: Magyarországon ilyen nincs, egy örökbefogadott tini gyereket nem vihetnek el a családtól, tiltakozik is keményen egy érintett civilszervezet a sugalmazás ellen). Az „igazi” szülei fogatlan cigányok, klasszikus viccbéli cigány beszédmóddal, akik lakókocsiban laknak, koszosak, nem dolgoznak, nem nevelik a gyereket, a nagyszülőket állati sorban tartják és közben elveszik tőlük a nyugdíjat. Mellesleg rasszisták is. „Pótanyád (akinél eddig laktál) máris eladta a játékaidat, nem a te véred, azért ilyen”, hangzik el. Sőt, az ezután elszökő Tomiért is csak azért aggódnak, mert mi lesz így az utána járó segéllyel.

Megmagyarázhatatlan, hogy ezt miért gondolta bárki frappáns ötletnek, jópofa mesének. A készítőknek feltettük a kérdéseinket, az alábbi levelet kaptuk rá (teljes egészében közöljük):

„A videó ötlete saját életünkből származik, a fiunk Tomi nem akart kiporszívózni a szobájában, és azt mondta, hogy biztos örökbefogadtuk, mert nem is hasonlít ránk. Ekkor jöttünk rá nagy testvéreivel együtt, hogy mindannyiunknak felmerült gyerekkorában, hogy talán örökbefogadták.

A nézők egy része valószínűleg nem tudta értelmezni, hogy a mesében egyetlen örökbefogadó szülő sem szerepel, hiszen csak eltévesztették a házszámot, mert Tomi dühösen becsapta az ajtót és leesett a 2-es szám.

Gyakorlatilag Tomi dühének a következményeként kerül tévesen másik családba. A történet a továbbiakban fikciós lévén minden szempontból a legrosszabb családot ábrázolja, csak így tudtuk megértetni Tomi karakterével, hogy értékelje a szerető családját, még ha néha házimunkát kell is végeznie.

A tartalom eltávolítását nem tervezzük, de 18-as korhatárbesorolást állítunk be rá. A meséről a továbbiakban nem szeretnénk nyilatkozni.”

Az internet nagy előnye, hogy mindenkinek lehetőséget ad az önkifejezésre, és például a zenészek számára kikerülhetővé tette a nagy kiadókat, de bárki elmondhatja az összeesküvés-elméleteit, bemutathatja a sminktippjeit, csinálhat karriert a humorával. A Tomi Mesék esetéből azonban úgy tűnik, a gyerekeknek szóló, az ő lelkükre ható meséknél nem lenne baj, ha a régi világ szerinti mechanizmusok esetleg működnének, és egy kiadó, lektor, szerkesztő, pszichológus is átnézné, hogy mit öntünk 900 ezer gyerekre az interneten mese címén.