Műemlékvita: Nem nagy ellentmondás, ha a vasbeton megjelenik a régi, faragott kőszerkezeteken belül
2021. március 27. – 08:19
Nem baj, ha műemlékek helyreállításánál modern anyagokat és technológiát használnak, de úgy kell eljárni, hogy az eredeti emlék történeti és régiségértéke ne sérüljön, és a helyreállítás után testi valójában jelenjen meg, reagált Csomay Zsófia vitaindító cikkére Baliga Kornél építész, a vári rekonstrukciós munkák tervezője. Műemlékvita, második forduló.
Történelmet hamisítani nem lehet, mert az akaratunktól független folyamat. Történelemírást viszont lehet, és meg is teszik úton-útfélen. Közkeletű mondás, hogy a történelmet a győztesek írják. Csomay Zsófia vitaindító cikke minden elismerendő tárgyilagossága ellenére azt sugallja, hogy a történelmet meg lehet hamisítani. Csak előrevetem, hogy az írásban emlegetett vári rekonstrukciók az élő történelem részei, mely a mai napig folyamatosan alakul. A Királyi Lovarda történetéhez hozzátartozik a megépülése, a második világháborús kárai, lebontása, évtizedeken át gazzal benőtt hűlt helye, majd a visszaépítés. Hamísítás akkor volna, ha azt állítanánk, hogy mi sem történt, és ez az eredeti épület.
Ha Csomay Zsófia Viollet-le-Duckel kezdi, akkor én is. Talán nem közismert a magyar olvasó számára, hogy a párizsi Notre-Dame leégett huszártornya Viollet-le-Duc alkotása. A tűzesetet követően sokakban felmerült a ma alkotni vágyó építészek között, és magában Macron elnökben is, hogy a sok évszázados fedélszéket és a huszártornyot kortárs módon és közfunkcióval ellátva kellene újjáépíteni. Hihetetlen gyorsasággal születtek az elképzelések, és félő volt, hogy ezt komolyan is veszik a döntéshozók. Szerencsére társadalmi nyomásra elálltak az ötlettől, mivel Viollet-le-Duc huszártornya ugyanolyan érték és a katedrális történetének szerves része, amely nem megváltoztatható, lévén Franciaország egyik szimbóluma.
Erősen vitatható Csomay Zsófia azon tétele is, hogy „Az eredeti forma új szerkezettel, más anyagból – hamis”. A műemlékvédelem atyja, Viollet-le-Duc a Pierrefonds-várkastély helyreállításakor korának modern tartószerkezeteit alkalmazta, többek között öntöttvas- és szegecselt acélszerkezeteket – amely technikáknak maga is innovatív fejlesztője volt –, de kővel, fával középkori stílusban körbeépítette. Én nem látok olyan nagy ellentmondást, hogy a vasbeton mint merevítő szerkezet megjelenik a faragott kő/tégla szerkezeteken belül. Mert a célkeresztbe állított vári épületeknél szigorúan eredeti anyagokat és technológiákat alkalmaztunk. (Írhatom többes szám első személyben, mert mind a Lovarda, mind a Főőrség és a Pénzügyminisztérium tervezéséből kivettem a részem mint rekonstrukciós tervező.)
„A 20. század közepére kialakult egy nemzetközileg elfogadott irányvonal, miszerint a műemlékek helyreállításánál, továbbépítésénél úgy kell eljárni, hogy az eredeti emlék történeti és régiségértéke ne sérüljön, és a helyreállítás után testi valójában jelenjen meg. Az sem kérdőjelezhető meg, hogy egy nemzedéknek illik – visszanézvén a múltjába – azonos történeti objektivitással viszonyulni bármelyik korszakhoz, már csak a történelmi hűség okán is.” Ezzel a mondattal teljes mértékben egyetértek. Éppen ezért nem lett volna szabad a Pénzügyminisztérium épületét eredeti formájából kiforgatni, lecsupaszítani. (Rados Jenő érdeme viszont, hogy ezzel megmentette az épületet a teljes bontástól.) A mi feladatunk, hogy történeti objektivitással, a történelmi hűség okán eredeti formájában helyreállítsuk.
Vitatkozhatnék a cikk többi felvetésével is, de inkább a rekonstrukciók szükségszerűségéről szólnék. Ha egy épületegyüttest kiegészíteni szükséges, kortárs módon is lehetséges, de ez függ az épület rangjától és a kiegészítés mértékétől és az építész habitusától, empátiájától. A Szent György tér nyugati oldala teljes rommezővé vált, és olyan arányú lenne a modern kiegészítés, amely megszüntetné a történelmi atmoszféráját. Nem lehet nagyobb mértékű annál, mint amit ki akar egészíteni. A sikertelen tervpályázatok sora bizonyítja ezt.
Általános érv a kortárs ki- és átépítések mellett, hogy minden kor a maga stílusában egészítette ki a régit. És igaz is a történeti építészetre, mert bár más formákat és díszítéseket hozott, de egy tőről fakadtak, szellemük korokon ívelt át. A modern építészet a történelmi építészet tagadásaként jött létre, képtelen az idomulásra. Az sem jó, ha archaizál, mert szárazzá és lelketlenné válik, ha pedig anyagában, formájában újat akar mutatni, a történelmi miliőt robbantja szét.
Baliga Kornél Ferenczy Noémi-, Forster Gyula-díjas építész, belsőépítész
Műemlékvédelem vagy történelemhamisítás folyik Magyarországon? További vélemények a Műemlékvitában >>
