2023. december 29. – 12:01
Sose tagadták meg még ilyen nagy mértékben a válaszadást a vallási hovatartozást firtató kérdésre magyarországi népszámláláson, mint 2022-ben. A tavalyi népszámlálás adatai szerint a magukat katolikusnak vallók száma 20 esztendő alatt a felére csökkent. A közvélekedéssel ellentétben azonban nem Budapest és a nagyvárosok lettek vallástalanabbak. Épp ellenkezőleg, a legkisebb lélekszámú településeken esett vissza a katolikusok aránya a legnagyobb mértékben, és itt nőtt leginkább a válaszmegtagadási hajlandóság is.
Szeptember végén két fontosabb állítás söpört végig a hazai médiában a frissen megjelent népszámlálási adatok kapcsán. Egyik szerint 2022 végére többségbe kerültek a magukat vallási felekezethez nem besorolók a vallásosokkal szemben, valamint, hogy ennek elsődleges oka, a magukat katolikusnak vallók arányában mért drámai zuhanás volt. A két állítás alapvetően helytálló, habár pontosításra szorulnak, valamint az alábbi rövid elemzésben arra is kísérletet teszünk, hogy feltárjuk, az ország mely szegleteiben volt a legerősebb a szekularizáció, ugyanis a kapott eredmények több mint meglepőek.
A katolikus hívők részarányának csökkenése nem újdonság, a 2011-es népszámlálás adatai alapján az anyaországi népességen belüli részarányuk visszaesése (-15 százalékpont) még nagyobb is volt, mint 2011 és 2022 között (-10 százalékpont). Azonban ha azt is vizsgáljuk, hol csökkent a legjelentősebb mértékben a katolikus népesség, a két évtizedben döntően eltér a változás területi mintázata. 2011-re az előző tíz évhez képest annál nagyobb volt a katolikus hívek arányának csökkenése az adott településen belül, minél nagyobb volt a vizsgált település lakossága. Magyarán, ekkorra Budapesten érte a legnagyobb veszteség a katolikus egyházat (-16,5 százalékpont), míg az 500 vagy annál kevesebb lelket számláló aprófalvakban a visszaesés „csak” 10 százalékpont körüli volt.
Ezzel párhuzamosan, a vallási felekezethez nem tartozók aránya Budapesten nőtt a legnagyobb mértékben (22,6 százalékponttal), míg ugyan ez az aprófalvak esetében közel 9 százalékpont volt mindössze. A világtrendekkel megegyezően 2011-re elsősorban a nagyvárosi életformát választók körében volt a legjelentősebb a magukat római katolikusnak vallók arányában tapasztalható visszaesése. A más felekezetekhez tartozók aránya szintén csökkent 2011-re, csak közel sem ekkora mértékben és településméret szerint sem ennyire szabályosan. 2012-ben jóval kisebb sajtónyilvánosságot kapott ez a társadalmi fejlemény, habár voltak olyanok, akik már ekkor is kongatták a vészharangot. A mentálhigiénés szakemberként is ismert pap, Pál Ferenc (Pálferi atya) például úgy nyilatkozott ekkor a Mandineren, hogy „ma Magyarország nem keresztény ország, mivel a hitüket gyakorló, egyházias módon keresztények kisebbségben vannak.”
Ő sem az általunk most vizsgált statisztikai kereszténységre utalt, de erről a problematikáról még az alábbiakban ejtünk néhány szót. A 2001-es és 2011-es népszámlálások adatainak összevethetőségét az is árnyalja, hogy valamelyest változtattak a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdéseken. Emögött a KSH azon törekvése állt, hogy a lazább felekezeti hovatartozást is tettenérhesse a válaszadóknál, a kapott eredmény viszont pont ezek tükrében lehetett riasztó a római katolikus egyház számára. Arról nem is beszélve, hogy 2001-el ellentétben 2011-ben kifejezetten kampányoltak az egyházak a felekezeti hovatartozás megvallása mellett. A felekezeti kérdésre történő válaszmegtagadás aránya is jelentősen megnőtt 2011-re, 1,2 millióval több magyar tagadta meg a választ, mint tíz évvel korábban, viszont ennek a jelenségnek ekkor még nem voltak markáns földrajzi jegyei, ellentétben 2022-vel.
2021-ben a KSH a járványhelyzetre hivatkozva nem tudta megtartani a népszámlálást. Erről 2021 februárjában jelent meg egy kormányrendelet, ami az átlag állampolgár számára azért is hathatott furcsán, mert pár héttel később az MLSZ arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy teltházasak lesznek a Budapesten rendezett nyári labdarúgó Eb mérkőzései. 2022-es népszámlálás azonban nem csak emiatt volt történelmi. Ez volt az első teljesen digitális népszámlálás, ahol a válaszadóknak online is lehetősségük volt végigmenni a kérdőíven, ugyanakkor a korábbi évek gyakorlatától eltérően meg kellett adniuk a személyazonosságukat is.
Ez a két változás már önmagában magyarázhatja, hogy miért nőtt rekordmagasra a válaszadás megtagadása a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekre. Mint ismeretes, tavaly ősszel, a válaszadók több mint 40 százaléka (!) nem adott választ a vallási kérdésre, ami 2011-hez képest 13 százalékpontos növekmény. Ennek lehetett az oka az is, hogy az online kitöltők átugrották ezeket a kérdéseket, hogy minél hamarabb a kérdőív végére érhessenek. A másik szempont talán az lehetett, hogy személyes adatok megadása mellett erre a kérdésre már nem szívesen válaszolnak Magyarországon. Emögött azonban lehet mégsem a XX. század borzalmas történelmi tapasztalatait érdemes látni, hiszen jellemzően pont a legfiatalabbak tagadták meg a választ a legnagyobb arányban.
Ami a legfontosabb változás 2011-hez képest, hogy a nem válaszolás mértéke annál nagyobb mértékben ugrott meg, minél alacsonyabb volt az adott település lélekszáma. Másként megfogalmazva, minél kisebb településre nézünk, annál magasabb volt a vallási kérdésre vonatkozó válaszmegtagadás mértékének növekedése a 11 évvel korábbi adatfelvételhez képest. A legkisebb aprófalvakban (500 fő alatti lélekszám) 2011-ben még kevesebb mint 50 ezer ember tagadta meg a válaszadást. Ez a szám 2022-re több mint megduplázódott, közel 100 ezressé duzzadt. Budapesten és a megyei jogú városainkban is nőtt természetesen a válaszmegtagadás aránya a lakosságon belül, azonban jóval kisebb mértékben, mint a vidéki Magyarország kisebb településein. Mindezzel együtt még mindig a 3 ezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken vannak többségben azok, akik tudtak valamilyen felekezeti hovatartozást megjelölni, azokkal szemben, akik ezt nem tudták vagy akarták megtenni. Az ennél népesebb településkategóriák átlagaiban már többségben vannak a vallási elköteleződést meg nem adók száma.
A legsúlyosabb veszteségeket a római katolikus egyház volt kénytelen elkönyvelni 2022-re, 11 esztendő leforgása alatt egy millióval kevesebben vallották magukat az egyházhoz tartozónak. Ezt a fejleményt sokan, sokféleképpen tálalták a hazai nyilvánosságban, a legtöbb esetben saját politikai vagy egyéb meggyőződésük ideológiai kidúcolásaként. Mi fontosabbnak tartottuk azt megérteni, hogy hazánk földrajzi terében mennyire differenciáltan ment végbe ez a folyamat 2022 őszéig. Ami az igazán izgalmas fejlemény, hogy a 2001-2011 közötti időszak dinamikájával homlokegyenes ellentétes folyamatot látunk kirajzolódni 2011-2022 között. Ugyanis az utóbbi 11 évben, lakosságarányosan nem Budapesten és nagyvárosainkban morzsolódott le a legtöbb, magát római katolikusnak valló, hanem a legkisebb lélekszámú vidéki kistelepülésen. Lényegében teljesen ellentétes ökölszabály született a mögöttünk hagyott 11 éves periódusban: míg az azt megelőző tíz évben (2001-2011) minél népesebb volt egy adott település, annál nagyobb arányban tűntek el a római katolikusok, az elmúlt évtizedben minél kisebb volt egy település, annál nagyobb mértékű volt a deklaráltan római katolikus közösség lemorzsolódása.
Ha annak mindenfajta módszertani gyengeségét elfogadva, egy egyszerű korrelációs vizsgálatot futtattunk le települési szinten a 2011-2022 közötti időszakra, a római katolikusok és a nem válaszolók lakosságarányváltozására, egy erős negatív értéket kapunk. Ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy ahol jelentősen visszaesett a római katolikusok aránya, ott nőtt a válaszmegtagadók aránya is. Ez a számítás arra hivatott, hogy megmutassa két statisztikai változó közötti összefüggés erősségét egy -1 és 1 közötti skálán. Esetünkben az érték -0,73, ami erős fordított irányú összefüggést feltételez a két jelenség együtt mozgásában.
Ugyanakkor sokkal lényegibb kérdés, hogy mi változott Magyarországon és a világban az elmúlt évek során, ha a római katolikus egyházhoz való tartozás megvallási hajlandósága pont a legkisebb méretű falvakban csökkent a legdrámaibb mértékben, miközben ugyan ez a folyamat kevésbé érintette a kozmopolita Budapestet. Erre magyarázatként az ismert vallásszociológus, Rosta Gergely tudott némi feloldozással szolgálni a Válasz Online tematikus podcast epizódjában. Mint elmondta, a hagyományos „népegyház” lemorzsolódását éli most meg a római katolikus anyaszentegyház. Azoknak az embereknek az elveszítését, akik átesnek ugyan a klasszikus egyházi rítusokon, felveszik a legtöbb szentséget; gyereket keresztelnek, egyházi esküvőt tartanak, szeretteiket felkent egyházi személy búcsúztatja, de kötődésük sokkal lazább. Például már nem heti templombajárok, az egyházközösségnek sem aktív tagjai.
A KSH kérdése konkrétan az egyházi kötödésre kérdezett rá, ami miatt a teista oldal egyes képviselői neheztelnek is a statisztikusokra, mondván, állam és egyház napjainkban jellemző szoros összefonódását nagyon sok amúgy vallásos ember sem szemléli jó szemmel. A válaszmegtagadás ilyen mértékű megugrása akár azt is jelentheti, hogy ilyen módon is protestálnak ezek a katolikusok tömegek. Máté-Tóth András valláskutató még ennél is karakánabban fogalmaz. A népszámlálási adatok szerinte elsősorban azt a kérdést vetik fel, hogy a Magyarországon lakók vallásossága megtalálja-e az egyházakban azt az intézményi közeget és támaszt, amelyre szüksége van mindenkinek, aki hitét a társadalom – szentírási szóval: a felebarát – szolgálatában is érvényesíteni akarja. Abban is megegyezik a két kutató, hogy az egyházi vagy vallási kötödést ugyan különválaszthatjuk, de közös bennük, hogy az elköteleződés mértékének különböző rétegei vannak az adott közösségekben. Ezt, a választói párthovatartozás erősségéhez hasonlatosan, a hagyma rétegzettségével szokták szemléltetni a társadalomtudósok. Amit most latunk, az a hagyma külső héjainak leválása az egyházhoz jóval szorosabban kötődő rétegekről. Ennek első stációja a nagyvárosi réteg elvesztése volt 2011-ig bezárólag, majd legújabban a lazábban kötődő vidéki bázis kihullása a közösségből. Ez a jelenség 2001 és 2022 közötti változások területi képén is jól kitapintható. A katolikus egyházat jóval kisebb mértékű veszteség érte a Tiszántúlon, ami történelmileg a kálvinizmus magterülete, valamint Északkelet-Magyarországon, ahol a görög-katolikusok közösségek erősek.
Amennyiben arra egyszerűsítjük a kérdést, hogy az adott településen élők hány százaléka vallotta magát 2022 őszén bármilyen felekezethez tartozónak, a vidéki Magyarország egy nagyon változatos arcát ismerhetjük meg. Miközben az Alföld egyes vidékein (pl. Nagykunság, Viharsarok) szinte teljes megyéket fednek le azok a településhalmazok amelyek lakosságának kétharmada nem tudta magát vallási felekezethez sorolni, hazánk északkeleti szegletében megtaláljuk a magyar Biblia övezetet. Lényegében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de különösen annak szatmári fele mára az egyetlen olyan összefüggő vidéke hazánknak, ahol még többségben vannak azok, akik meg tudtak jelölni egy-egy vallási felekezetet a népszámlálás során. Arról nem is beszélve, hogy történelmileg ez a református, valamint a görög-katolikus egyház magterülete (a máriapócsi zarándokhely is ebben a térségben található).
Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a népszámlálási adatokban rengeteg a bizonytalansági tényező. Egy dolog egészen biztos: az eredmények nem tölthetik el sok jó érzéssel azt a római katolikus egyházat, amely az elmúlt években történelmi léptékkel mérve is példátlan kormányzati segítség mellett tud működni Magyarországon. Azt is érdemes rögzíteni, hogy a KSH kifejezetten az egyházi kötödésre kérdezett rá a magyar állampolgároknál. Az egyházhoz való kötődés és a vallásosság megélése egyrészt nem teljes mértékben behelyettesíthető fogalmak, mint ahogyan ezek nem kétállású kapcsolóként funkcionálnak a társadalom szellemi életében. „...a teljesen vallástalan ember még a legerősebben deszaklarizált modern társadalmakban is ritka jelenség. A legtöbb vallás nélküli ember még mindig vallásosan viselkedik, noha ennek nincs is tudatában” – írja Mircea Eliade, a XX. század talán legnagyobb hatású vallásfilozófusa korszakos művében, a Szent és profánban. Vallási vagy vallási gyökerű hagyományok, ünnepek, társadalmi reflexek a mai napig részei a mindennapjainknak. Közeljövőnk nagy kutatási kérdésének sokkal inkább arra kellene irányulnia, hogy miért ilyen magas a társadalom bizalmatlansága a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekben. Az egyház feladata pedig talán annak megértése lehetne, hogy miközben ők biztonságos anyagi és jogi környezetben végezhetik munkájukat, híveik valamilyen okból kifolyólag nem szándékoztak a hovatartozásukat feléjük kifejezni.