Bencsik János: Amíg Gyurcsány van, az ellenzék sosem fog nyerni

2022. április 16. – 11:24

Másolás

Vágólapra másolva

Bencsik János szerint a Fidesz 3 millió szavazója, illetve a választástól távolmaradók közül sokan nem értenek egyet a mostani politikai berendezkedéssel, viszont „ők egész egyszerűen azt látták, hogy jó lenne váltani, de nincs mire” – jelentette ki a Mandinernek adott interjújában.

Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt szerepe – mondta az egykori jobbikos politikus, aki Polgári Válasz néven alapított pártot.

Szerinte „önmagában az, hogy Gyurcsány Ferenc része maradhatott az ellenzéki összefogásnak, és nem sikerült őt idejekorán politikai süllyesztőbe lökni, üvegplafont húzott az ellenzék fölé”.

Azt mondta, hogy amíg Gyurcsány van, az ellenzék sosem fog választást nyerni. „A magyar politika dinamikáját 2010 óta Orbán és Gyurcsány kölcsönös gyűlölete határozza meg, és ez is tartja életben őket” – tette hozzá.

A korábbi országgyűlési képviselő szerint Márki-Zay Péteré egy ikaroszi tanmese; nem látott még embert ilyen gyorsan felemelkedni majd a süllyesztőbe zuhanni a politikában. „Ami pedig a miniszterelnök-jelölti kampányban történt, arra nincsenek szavak” – mondta.

Bencsik szerint a Jobbik felelőssége a választási eredményben kimagasló, ugyanis nem tudtak megszólítani olyan jobboldali szavazókat, akiket az összefogásban résztvevő másik öt párt nem tud elérni.

Bencsik a választások után azt mondta, hogy a Jobbik azért nem tudta elvinni a szavazóit április 3-án, mert nem maradt kit elvinnie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!