El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Szarral bekent népszavazási lapot dobtak az urnába Kismaroson

2022. április 5. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

19548

A Kismaros 1. számú szavazatszámlálási bizottság lapunkhoz elküldött jegyzőkönyve alapján Kismaroson nem mindennapi meglepetés érte a bizottságot az urnabontás után: az egyik borítékban ugyanis egy szarral bekent népszavazási lapra lettek figyelmesek.

A jegyzőkönyv alapján a szavazólapok összegyűjtése közben a bizottság egy „már kívülről is gyanúsan elázott borítékot talált”, amely „kellemetlen szagot árasztott”.

„A bizottság a borítékot kinyitotta, és abban állati ürülékkel erősen beborított népszavazási szavazólapot talált. Ezen szavazólap érvényessége ezáltal nem volt megállapítható.”

A jegyzőkönyv sorait azzal zárja, hogy a bizottság végül megszavazta, hogy a szavazólapot érvénytelennek nyilvánítja, mivel az indoklás alapján a szaros papírból nem derült ki, hogy szerzője hova akarta az x-ket rakni.

Részlet a jegyzőkönyvből
Részlet a jegyzőkönyvből

A kormány által úgynevezett „gyermekvédelmi” népszavazáson egyébként a leadott szavazólapok 20 százaléka, azaz 1,5 millió szavazat volt érvénytelen, emellett 453 ezren ugyan felvették a szavazólapot, de azt nem dobták be az urnába. A népszavazás így érvénytelen lett.

Minden fontos információ a 2022-es választásról egy helyen.
Tudnivalók, elemzések, interjúk, adatok.

Tovább

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!