Lukasenko is gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez

2022. április 5. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben gratulált az április 3-i országgyűlési választáson elért sikerhez Orbán Viktornak a belarusz elnök, Alekszandr Lukasenko.

„Az újraválasztás fontos jele annak, hogy az emberek támogatják és bíznak a nemzeti érdekek védelmére irányuló elkötelezettségben, függetlenül az országra nehezedő külső nyomás erejétől. Örülünk, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között is folytathatjuk a közös munkát országaink javára, és megtöbbszörözhetjük az együttműködés pozitív példáit, amelyeket a diplomáciai kapcsolatunk fennállásának 30 éve alatt elértünk” – mondta az államfő.

Az „Európa utolsó diktátoraként” emlegetett Alekszandr Lukasenko – aki a legutóbbi belarusz választáson csalással nyert, majd karhatalmi erőszakkal verte le az emiatt kitört tüntetéseket – emellett erős egészséget és sok sikert kívánt Orbán Viktornak, a magyar népnek pedig prosperálást és jóllétet.

Charles Michel, az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is kifejezte gratulációját Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz választási győzelméhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

Korábban gratulált Orbánnak és a Fidesznek a győzelemhez Vlagyimir Putyin orosz elnök, Benjámin Netanjahu korábbi izraeli kormányfő, Narendra Modi indiai miniszterelnök a Twitteren. Karl Nehammer osztrák kancellár, Aleksandar Vučić szerb elnök, Andrej Plenković horvát miniszterelnök, Petr Fiala cseh miniszterelnök, Eduard Heger szlovák miniszterelnök telefonon fejezte ki gratulációját Orbán Viktornak. Edi Rama albán miniszterelnök, Janez Janša szlovén miniszterelnök, Milorad Dodik, a Bosznia-Hercegovinai államelnökség szerb tagja, Zoran Milanović horvát elnök, valamint Miloš Zeman cseh elnök nyilatkozatban gratulált.

Üdvözölte Orbánék győzelmét a török és kínai külügyminiszter, valamint az európai szélsőjobboldal több neves alakja is (Marine Le Pen, Geert Wilders és Matteo Salvini).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!