Jakab Péter: Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket

2022. április 4. – 00:22

frissítve

Jakab Péter: Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket
Forrás: Jakab Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Jakab Péter, a Jobbik elnöke szerint a választási vereség ellenére is meg kell tartani a hatpárti összefogást, de már Márki-Zay Péter nélkül kell folytatniuk.

Jakab egy rövid Facebook-videóban értékelte a választást. A Jobbik elnöke arra büszke, hogy képes volt leülni egymással hat ellenzéki párt, amelyek között sikerült betemetni az árkokat, előválasztást tartottak, és közös programot alkottak.

„Márki-Zay Péter hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg októberben, és tetemes előnyt. Ebből már tetemes hátrány lett, hovatovább fideszes kétharmad. Talán a kevesebb, megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket, valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket” – mondta Jakab.

„Innen kell felállni. De fel fogunk állni, mert soha nem adjuk fel” – mondta. A Jobbik elnöke szerint az ellenzéki egységet meg kell őrizni, mert annak nincs alternatívája, de szerinte Márki-Zay nélkül kell folytatniuk.

Jakab szerint az új Orbán-kormány nem fog kibírni újabb négy évet, mert rájuk fog omlani saját rendszerük, és a népharag elsöpri ezt a rezsimet. Ezért kell készen állnia az ellenzéknek a kormányzásra. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!