Gattyán György szerint szép eredmény az egy százalék, de többre számított

2022. április 4. – 00:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Megoldás Mozgalom 100 napos fennállása óta elért eredményt emelte ki Gattyán György pártelnök, listavezető azt értékelve, hogy a szavazatok mintegy 70 százalékos feldolgozottsága alapján 1 százalék körüli eredményt értek el a vasárnapi országgyűlési választáson.

„Egy száznapos pártnak, mozgalomnak ez szép eredmény, bár egy kicsit többre számítottak” – idézte az MTI Gattyánt.

Gattyán György a Megoldás Mozgalom eredményváróján – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Gattyán György a Megoldás Mozgalom eredményváróján – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A kampányhajrát értékelve azt mondta: Budapest közelebb áll hozzájuk, a fővárosi kerületekben jobban állnak, a vidéki régiókban még van feladatuk.

A digitalizációról – mint a kampány fő eleméről – azt mondta: nekik még mindig ez a legfontosabb, de a két nagy politikai tömb is elkezdett ezzel foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni együttműködést akár a kormánnyal is, hogy a digitalizációs céljaikat elérjék, azt mondta: ez egyelőre nem aktuális, de ha bárki kéri tőlük, hogy adják át a tapasztalataikat, tudásukat, vagy nyújtsanak segítséget, nyitottak erre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!