A listás szavazatok kiosztása: a híres D'Hondt-mátrix

2022. április 3. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

Victor Joseph Auguste D'Hondt belga matematikus, jogász, üzletember igazi polihisztor volt, egyben az arányos képviseleti demokrácia lelkes híve. Ha a választási pp-nkben írunk róla, nem nehéz kitalálni, van köze a mai estéhez is. D'Hondt ugyanis 1878-ban találta fel azt a mandátumkiosztási módszert, amelyet azóta is rengeteg választási rendszer használ, így a magyar is.

A listás helyek mandátumainak elosztása többlépcsős folyamat, először meg kell nézni, hogy egyáltalán ki jogosult ilyen helyekre. Az önállóan induló pártoknak 5 százalékos, a kettős pártszövetségeknek 10 százalékos, a hármas vagy még szélesebb listáknak 15 százalékos bejutási küszöböt kell elérniük.

A pártok szavazataihoz az egyéni listán nem hasznosuló töredékszavazatokat is hozzá kell adni (ezek azok, amelyeket az adott körzetben veszítő pártok jelöltjei kaptak, vagy azok a szavazatok, amelyekre a győztesnek valójában már nem volt szüksége a győzelemhez).

Ezek után a D’Hondt-mátrix lényege, hogy fel kell írni egy táblázatba az egyes pártok által kapott szavazatok számát, majd ezek alá külön sorokban a szavazatszámok felét, harmadát, negyedét. A legnagyobb osztó a megszerezhető mandátumok száma. A D’Hondt-mátrixban ezek után mindig meg kell keresni a legnagyobb számot, és az kap egy mandátumot. Majd a következő legnagyobbat, egészen addig, amíg az összes mandátumot ki nem osztják. A módszer hívei szerint ez igazságos eredményt ad, kritikusai szerint inkább a nagy pártoknak kedvez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!