Vasárnap 12 órától élő választási műsorokkal jelentkezünk a Telexen

Legfontosabb

2022. április 1. – 10:02

Vasárnap 12 órától élő választási műsorokkal jelentkezünk a Telexen

Másolás

Vágólapra másolva

Április 3-án országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Az egységesen induló ellenzék szerint soha nem voltak még olyan közel Orbán Viktor leváltásához, mint most – miközben a jelenlegi miniszterelnök is azt mondja, hogy soha nem álltak még olyan jól választások előtt, mint jelenleg.

A választás napján több helyszínről, több időpontban jelentkezünk élőben, hogy minden fontos történést a lehető leggyorsabban megmutathassunk. Négy műsorral is készülünk, így néz ki pontosan a menetrend:

12 órától Hann Endrével a Medián ügyvezetőjét fogjuk kérdezni arról, hogy mi olvasható ki a részvételi adatokból, majd érkezik Szabó Máté, a TASZ jogásza, akivel a választással kapcsolatos visszaélésekről fogunk beszélgetni.

16 órától három vendégünk is lesz a stúdióban. Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével a nap legfontosabb történéseit, illetve a pártoktól és jelöltektől érkező információkat fogjuk megvitatni. Érkezik majd hozzánk Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, akivel szintén a napközbeni részvételi adatokat fogjuk áttekinteni. Vendégünk lesz Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa, akivel a kampány kérdéseiről és a választás külföldi relevanciáiról fogunk beszélni.

19 órától élőben kapcsoljunk kollégáinkat a pártok budapesti rendezvényeiről, de lesz bejelentkezésünk vidéki helyszínekről és külföldi szavazókörökből is. A stúdióban Török Gábort fogjuk kérdezni részvételi adatokról, várható eredményekről, és a legfontosabb fejleményekről. Ebben a blokkban vendégünk lesz Unger Anna, az ELTE oktatója is, akivel elsősorban a kormány nemváltással kapcsolatos népszavazásáról fogunk beszélgetni.

Amint elkezdenek érkezni az első, már feldolgozott részeredmények, ismét jelentkezünk, hogy Török Gábor segítségével élőben megmutassuk és elemezzük ezeket, hogy aztán közvetítsük és értékeljük Orbán Viktor és Márki-Zay Péter beszédeit is.

A műsorokat Munk Veronika és Fábián Tamás fogják vezetni, érdemes bejelölni a Facebook-eseményt, hogy ne maradjanak le a pontos kezdési időpontokról.

Ilyen nagyszabású produkciót csak olvasóink segítségével tudunk készíteni, ezért arra kérjük, támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!