Orbán: A világnak elment az esze

2022. április 1. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt javaslom, hogy ne most kísérletezzünk” – jelentette ki Orbán, és azt tanácsolta, hogy hallgassunk a kipróbált képviselőkre. Ismét azt kérte a fehérváriaktól, hogy támogassák a Fidesz helyi jelöltjeit.

A háború megülte a tájat, mint a köd szokta hajnalban – fogalmazott Orbán.

A gyermekvédelminek nevezett népszavazás azonban legalább olyan fontos szerinte, mint a parlamenti választás.

Hosszú időre elrendezhetik és eldönthetik ezt a fontos kérdést. „A világnak elment az esze. Olyan divatok ütik fel a fejüket, hogy az ember csak néz” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán nem gondolta volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő, de Nyugat-Európában elaludtak a barátaink.

Van egy vörös vonal, amit nem szabad átlépni: nem szabad engedni, hogy a gyermekeink nevelésének jogát átvegye bárki is. „Meg kell védeni a családjainkat” – mondta Orbán. Meg kell állítani azt a genderőrületet, ami szerinte jól láthatóan egyre nagyobb bajokat okoz tőlünk nyugatabbra.

Ha a következő három napban elvégezzük a munkánkat, megnyerhetjük a népszavazást és a választást is – jelentette ki Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!