Ellenzéki fiatalok is ott vannak a helyszínen

2022. április 1. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

Vegyesebb a közönség korösszetétele Székesfehérváron, mint az a hardcore politikai rendezvényeken megszokott. Egy hatfős csapatba botlottam, 18 évesek, érettségi előtt.

„Mi csak kíváncsiságból jöttünk el, a kék szalagunkat is elrejtettük”

– mondta egyikük. A rejtett politikai turistacsoport egyik tagja szerint masszív gyurcsányozás várható, esetleg egy kis időskorúak közötti lökdösődés. „Mi egész életünkben nem ismertünk más politikai vezetést, a mostani ellenzéket olyannak látjuk, akit lehetne támogatni”.

Néhányuk szülei másként gondolják – „főleg TV2-t néznek” – ezért otthon inkább kerülik a témát. A szülők érve többnyire nem is az, hogy elégedettek a Fidesszel, inkább alkalmatlannak tartják az ellenzéket. A fiatal csapat csak annyit mer jósolni, hogy a Fidesz talán nem szerez kétharmadot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!