Hatvan magyar nem tud majd szavazni a járvány miatt

2022. március 31. – 06:35

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány miatti lezárások következtében 60 magyar állampolgár nem tud majd szavazni az országgyűlési választáson, közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel. Ennyien jelezték korábban, hogy a szavazatukat Sanghajban adná le, a város teljes lezárása miatt viszont erre nem lesz lehetőség.

A hatóságok vasárnap jelentették be, hogy hétfőtől két szakaszban lezárják a várost a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban. Hétfőtől a város keleti felében található lakónegyedeket zárták le öt napra, a város nyugati felét pedig péntektől kezdve érinti majd a lezárás. A lezárás idejére az érintett területeken élők nem hagyhatják el az otthonukat, a szükséges használati cikkeket és élelmiszereket pedig kizárólag házhoz szállítás útján szerezhetik be.

Az NVI közleményében azt írta, szerdán kaptak hivatalos tájékoztatást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) arról, hogy a járványügyi lezárások miatt ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a sanghaji főkonzulátuson.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!