Toroczkai azzal kezdte az M1-ben, hogy két éve nem járt ott, mondjuk, az RTL Klubban meg soha

2022. március 30. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az országgyűlési választásokon országos listát állító pártok mindegyike ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 és a Kossuth rádió reggeli műsorsávjában, erre a szerdai és csütörtöki napon van alkalom. Szerdán a Mi Hazánk Mozgalmat képviselte Toroczkai László, a párt elnöke, aki azzal indított, hogy elmondta, sajtófőnökével megnézték, mikor volt utoljára a köztévében: úgy kábé két évvel ezelőtt.

„Körülbelül ennyit arról a rágalomhadjáratról, ami az elmúlt napokban elindult a balliberális oldal részéről, ami azzal vádolja a Mi Hazánk Mozgalmat, hogy mi állandóan itt ülünk a köztelevízió és különböző fideszes médiumok stúdióiban. Hát körülbelül két éve nem voltunk semmilyen Fidesz-közeli televízióban, de ami a balliberális oldalt illeti, az ő televíziójukban, az RTL Klubban meg még egyáltalán nem voltunk”, szólt az elnök, majd gyorsan átkötött oda, hogy ők épp azoknak kínálnak lehetőséget, akiknek elegük van abból, ami az elmúlt harminc évben Magyarországon történt, abból, hogy van fideszes meg balliberális média, „az igazságot pedig elrejtik az emberek elől”.

„A Mi Hazánk Mozgalom a harmadik út”, fogalmazott Toroczkai, mert mint mondta, három politikai erő esélyes a parlamentbe jutásra (egyesült ellenzék, Fidesz és ők), és ugyan az MKKP-t szokták még esélyesként emlegetni, de ők viccpártként definiálják magukat, és amúgy is alig sikerült összegyűjteniük a szükséges ajánlásokat, mondta.

Toroczkai azt is mondta, hogy:

  • a Facebook folyamatosan cenzúrázza őket, lekapcsolták az ő oldalát és a Mi Hazánkét is, utóbbit a napokban;
  • ők beszélnek a fontos dolgokról, az igazságról;
  • 100 oldalas programjuk van, bezzeg az ellenzéknek csak három héttel a választások előtt lett bármi, a Fidesznek meg még annyi sincs;
  • ezt nem tudta abban az öt percben részletesen bemutatni, de a honlapjukról letölthető;
  • a program a nemzetgazdaság helyreállításának a programja, ami nagyon fontos egy olyan világpolitikai helyzetben, amikor egy új világrendet akarnak kialakítani;
  • azt is mondta, hogy egy magyarországi kutatóorvos szerint a koronavírus igenis biofegyver volt;
  • szerinte kellett volna beszélni a WHO-szerződésről is a kampány során, ehelyett a Fidesz mellébeszélt, a balliberálisok meg a mandátumon marakodtak.

A Mi Hazánk múlt vasárnap NATO-harccsoportok és a kötelező oltások ellen is tüntetett, a demonstráción Novák Előd, Dúró Dóra és Toroczkai László mellett felszólalt többek közt Szakács Árpád publicista és egy szakszervezeti elnök is, aki az Auschwitzban zajló állítólagos emberkísérletekhez hasonlította a koronavírus elleni oltást. Toroczkai korábban a Telexnek beszélt arról, hogy nem tartja megoldásnak a koronavírus elleni oltást, ő maga sincs (legalábbis januárban nem volt) beoltva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!