Závecz: Orbánt hazafinak, Márki-Zayt Európa-pártinak tartják a választók

2022. március 22. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz tulajdonsággal kapcsolatban kérdezte meg telefonon, reprezentatív felmérésben a választókat a Závecz Research közvélemény-kutató a 24.hu felkérésére még az orosz-ukrán háború előtt, a lap pedig első körben az általánosabb jelzőket vette sorra. A kormányzóképességgel összefüggő tulajdonságokat egy következő cikkükben elemzik majd.

A mostani elemzésben 1-5-ig tartó skálán kapott pontszámot Márki-Zay Péter ellenzéki és Orbán Viktor újrainduló miniszterelnök-jelölt, ezért fontos tudni, hogy ha az adatok a teljes válaszadók körében értelmezendők, akkor a +/- 0,4-es vagy annál nagyobb különbségek statisztikailag markánsnak nevezhetők.

Ez alapján az Európa-pártiság egyértelműen Márki Zay Péterre jellemzőbb (ő 3,5 pontot kapott, míg Orbán három pontot), a hazafiság és a nemzetközi elismertség pedig inkább Orbán Viktorra igaz a választók szerint (3,4 pontja lett, Márki-Zaynak pedig mindössze 2,9 és 2,6 pont jött össze)

Őszintének egyiküket sem tartják igazán, Orbán 3, Márki-Zay 2,9 pontot kapott. Míg saját választói összességében nagyon magasra értékelték minden téren Orbán Viktort (átlagosan 4,3 pontot kapott tőlük, a legkevesebbet az őszinteségre adták), addig az ellenzéki szavazóktól összességében 1,98, más listák szavazóitól 2,94, pártnélküliektől 2,92 pontot kapott.

Iskolai végzettséget tekintve a legfeljebb alapfokú végzettségűek magasabbra, átlagosan 3,34 pontra értékelték Orbánt, míg a magasabb végzettségűek 3 pontra. Az eltérések tetten érhetőek a megbízhatóságra, őszinteségre és nemzetközi elismertségre adott pontokban is. Településtípusokban nincsenek jelentőseb különbségek.

Márki-Zay Pétert szigorúbban értékelték az ellenzéki szavazók: átlagosan 4,04 pontot kapott, legkevesebbet a nemzetközi elismertségre, és az őszinteségre (3,7 és 3,8 pont). A legtöbb pontot az Európa-pártiságára adták (4,5 pont). A Fidesz-szavazók átlagosan 1,62 pontra értékelték Márki-Zayt, más listák szavazói átlagosan 3,02 pontot, a pártnélküliek pedig 3,54 pontot adtak neki, ez utóbbi hat tizeddel több, mint Orbáné, ami markáns különbség.

Az iskolai végzettségben van különbség a pontozásban: az általános iskolát végzettek 3,2 pontot adtak az Európa-pártiságára, míg a diplomások 4-et, előbbiek hazafinak is kevésbé tartják.

Márki-Zaynak a 18-39 év közöttiek adták a legmagasabb pontokat, míg Orbán a 40-59 év közöttiektől kapta a legmagasabb értékeléseket.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója szerint bár a Fidesz esélyesebb a győzelemre, még mindig nem dőlt el a választás, a fennmaradó két hétben komoly mozgósítás jöhet, és nem tudni azt sem, a háború során tapasztalt kommunikáció hogyan befolyásolja a választókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!