Szerbiában tényleg nem a posta viszi ki a levélben szavazóknak a szavazólapokat

2022. március 21. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szerb postai szolgáltató a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó választópolgárok szavazási levélcsomagjainak kézbesítése során nem a postai kézbesítésnél egyébként szokásos eljárást alkalmazta – írja az Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfői közleménye a Nemzeti Választási Bizottsághoz beérkezett panaszokra hivatkozva.

Az NVI emellett arra hívja fel a magyar szavazási levélcsomagok kézbesítésében részt vevő valamennyi egyetemes postai szolgáltató, illetve a közreműködő partnereik figyelmét, hogy

a szavazási levélcsomagok kézbesítőinek tartózkodniuk kell „a választópolgárok szabad joggyakorlásának befolyásolásától”.

A közleményből az nem derül ki, de a Szabad Magyar Szó múlt héten arról cikkezett, hogy a Fidesz-szövetséges Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái kézbesítik a szavazólapokat Szerbiában. A lap információi szerint a szabadkai Concordia Minoritas Hungarie egyesület köthetett szerződést a Szerb Postával, hogy ők kézbesítik majd a levélszavazatokat.

2018-ban 36 163-an adtak le levélszavazatot Szerbiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!