Márki-Zay Péter szerint a magyaroknak állást kell foglalniuk az agresszió ellen, háborús bűnösnek nevezte Putyint

2022. március 19. – 21:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi a békés megoldások hívei vagyunk. Azt gondoljuk, hogy minden konfliktust tárgyalóasztalnál, békésen kell megoldani” – jelentette ki Márki-Zay Péter szombaton Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének budapesti épületénél.

A béke jegyében az Egységben Magyarországért pártjai támogatói adományokból mentőautót ajándékoztak az ukrán hadseregnek, teljes felszereléssel. Az autó a 128-as dandárhoz megy, amelyben kárpátaljai magyarok is szolgálnak. A mentőautó azt szimbolizálja – fogalmazott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt – , hogy az ellenzék a béke és az életek mentése pártján áll.

Erkölcsi és hazafias kötelességünk Márki-Zay Péter szerint, hogy amikor egy szomszédos nép a szabadságáért küzd, akkor segítsünk. „Mi magyarok igenis állást kell foglaljunk mindig az agresszió ellen. Amikor gyilkosok és áldozatok vannak kétoldalt, akkor mi nem mondhatjuk azt, hogy egyforma távolságot tartunk a két oldaltól.”

Arról is beszélt Márki-Zay, hogy amikor 1956-ban Magyarországot rohanták le az orosz tankot, nekünk, magyaroknak is nagyon jól esett volna a nyugati népek szolidaritása, segítsége.

„1956-ban senki nem mondta volna azt Magyarországon, hogy ne küldjenek az orosz agresszorok ellen fegyvereket.”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint 1956-ban becsületes magyar ember nem utasította volna el a fegyvereket, amelyeket a megsegítésünkre küldtek volna.

Az ATV Híradójának azt mondta, Vlagyimir Putyin szerinte is háborús bűnös. „Aki terhes anyákat, gyermekeket gyilkol, aki vöröskeresztes menekült oszlopot bombáz, aki egy atomerőművet lelövet, azt nem lehet másnak nevezni, mint háborús bűnösnek” – fogalmazott Márki-Zay.

Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala
Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Ukrán nagykövet: Az ukrán nép elleni genocídium folyik, háborús bűn, amit Oroszország tesz

Köszönetet mondott az adományért Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete. Azt mondta, hálás a magyar kormánynak, az ellenzéknek és a magyar embereknek a segítségért, amit Ukrajnának nyújtanak az elmúlt hetekben.

Úgy fogalmazott, a támogatást látva minden nap újra beleszeret Magyarországba. „Látom, hogy ez Dobó István, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Nagy Imre nemzete. Látom, hogy benne van a mai magyarokban ez a vér” – fogalmazott Ljubov Nepop, és azt ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne juthasson Ukrajna sorsára, és ne készülhessenek olyan fotók, mint amiket az ukrajnai háborúról mögötte kiállítottak a nagykövetség kertjében.

Ljubov Nepopot a náci időkre emlékezteti az orosz támadás. Azt mondta, ugyanúgy négy órakor kezdték bombázni Kijevet, mint a második világháborúban, és Putyin az ukrán kérdés megoldását szorgalmazza, mint Hitler zsidókérdésről beszélt.

„Az ami folyik, az ukrán nép elleni genocídium, és háborús bűn.”

Azt is mondta, ha valaki beteg, addig kell neki gyógyszert adni, amíg meg nem gyógyul. „Az amit Oroszország most csinál, rákos daganat” – fogalmazott, és épp ezért Ukrajnának kell a gyógyszer, a további támogatás. Az ukrán légtér lezárását, fegyverek szállítását, az oroszok elleni szankciók további szigorítását, Ukrajna uniós csatlakozásának gyorsítását és további humanitárius segítséget kér.

Ljubov Nepop úgy fogalmazott, amikor segítséget kér, azzal a tudattal teszi, hogy ha most nem tudják megállítani az oroszokat Ukrajnában, holnap már a magyar határnál lesznek. Ő nem akarja, hogy Magyarországra érjen a háború, már csak azért sem, mert az azt jelentené, hogy Ukrajna nem létezik a mai formájában.

„Én szeretném, hogy az országom továbbra is létezzen, és nagyon kérem ebben a magyar segítséget”

– mondta. Elsősorban védőeszközökre van szüksége Ukrajnának, hogy a katonáknak legyen megfelelő sisakja és védőmellénye. Anélkül nehéz felvenni a harcot az oroszok ellen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!