Németh Zsolt: Béke, biztonság, egység, szolidaritás

2022. március 10. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Ma két hete robbant ki az orosz–ukrán háború – mondta a Fidesz képviselője, elítélve a „baloldalt”, amely szerinte nem támogatja a külügyi bizottság szerdán, Az orosz–ukrán háborúról címmel benyújtott politikai nyilatkozatát, amelyet a plenáris ülés eszerint még csütörtökön megtárgyal, és meg is szavazhat.

Németh Zsolt szerint a kormány, illetve Magyarország álláspontja ebben a háborúban egyértelmű, négy szóban összefoglalható:

béke, biztonság, egység, szolidaritás.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy az ellenzéki kritikák ellenére a magyar kormány álláspontja nem okoz feszültségeket a nyugati szövetségesekkel, sőt, üdvözölte a NATO, az EU és a V4-ek higgadt, egységes álláspontját abban is, hogy Magyarország nem fog semmilyen, az energetikai ellátását érintő szankciót támogatni.

Tovább kritizálta az ellenzéket, kijelentve:

egy ponton el kell dönteni: a háború vagy a magyar emberek pártján áll.

Szerinte ugyanis bármiféle katonai részvétel vagy annak támogatása az ellenzék részéről egyértelműen a háború melletti állásfoglalás. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között szerinte nincs túl szoros kapcsolat, de legalábbis Gyurcsány Ferencnek szorosabb is volt, hiszen kiskutyát ajándékozott az orosz elnöknek.

A külügyi bizottság javaslatáról a napirend módosításával még a mai napon szavazhat a parlament.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!