Hosszú nap vár a képviselőkre, valamint a parlamenti ülést követőkre

2022. március 10. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenlegi összetételű parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülése reggel 8 órakor kezdődött, és először két közelmúltban elhunyt korábbi képviselőre: Schvarcz Tiborra (MSZP) és Szolnoki Andreára (SZDSZ) emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

Az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata várhatóan 9 óra 30 perckor kezdődik az államfőjelöltek 15-15 perces felszólalásaival. Az Országgyűlés titkos szavazással dönt az új államfő személyéről, a megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes esküt tesz. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg.

A képviselők ezt követően lefolytatják az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló kormányzati törvénymódosító javaslat vitáját, amiről később szavaznak is majd, ahogyan a szocialista Tóth Csaba mentelmi ügyéről is. Az MTI azt írja, bár a parlamenti honlapon elérhető napirendi javaslatban nem szerepel, a napirend kiegészülhet a külügyi bizottság szerdán, Az orosz-ukrán háborúról címmel benyújtott politikai nyilatkozatával.

Az ülés azonnali kérdésekkel és kérdésekkel ér majd véget, ugyanakkor az ellenzéki frakciók kezdeményezésére 20 órától rendkívüli ülésbe kezd a parlament, amely

határozatképesség – azaz a kormánypárti képviselők támogatása – esetén az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről szóló határozati javaslatot tárgyalja meg.

Az indítványt a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői nyújtották be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!