MSZP: A tényeket Horváth Csaba ismeri, neki kell tisztáznia magát

2022. február 23. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

Horváth Csaba szerdán megjelent a Központi Nyomozó Főügyészségen, és panasszal élt a gyanúsításával szemben – közölte szerda délután közleményben az MSZP-s polgármester. Hozzátette: „A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta”.

Horváth azt írta, hogy szerinte az ügy időzítése politikai indíttatásra vall, ugyanis ő két nap múlva hivatalosan fent lett volna az ellenzék közös listáján, ezután pedig nem gyanúsíthatták volna meg.

„Tudjuk, mire számíthatunk ettől a rezsimtől. Két napja az elesettek szószólója, Iványi Gábor volt soron, ma én és holnap pedig bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani, és ennek hangot is ad”

– vont párhuzamot Horváth a hozzá kapcsolódó ügy és Iványi Gábor esete között.

Az MSZP is közleményt adott két a témában, ők azt írták, hogy hisznek Horváth Csabának, „a tényeket ő ismeri, neki kell tisztáznia az ügyet”. „Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor minden, az ellenzéket üldöző putyini eszközt bevet a kampányban. Az országgyűlési választások előtt 39 nappal ebben az esetben nagyon kilóg a lóláb” – tette hozzá a szocialista párt.

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Mindezen túlmenően 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

Az ügy további részleteiről ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!