Teljes körű választási megfigyelést sürget húsz magyar civil szervezet

2022. január 13. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz magyar civil szervezet levélben fordult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához (ODIHR). Kezdeményezésükkel azt szeretnék elérni, hogy az EBESZ ne „korlátozott missziót” küldjön az áprilisi parlamenti választások megfigyelésére, hanem az aggasztó helyzet miatt a monitorozás ezúttal legyen teljes körű, és a szavazás napján nagyszámú rövidtávú megfigyelővel legyen kiegészítve.

A 2018-as országgyűlési választások megfigyelésében – ahogyan korábban is – az EBESZ „korlátozott misszióval” vett részt, noha hazai civil szervezetek már akkor is kezdeményezték a teljes körű missziót.

Most a 2018-ashoz képest sokkal rosszabb a helyzet – állapítják meg magyar civil szervezetek. Az ODIHR-nak írt levelükben sorra veszik, mik rontják tovább a szabad és tisztességes választások feltételeit.

A választási szabályok és a választókerületek a kormánypárt javára történt módosításai, az állami pénzek kormánypárti kampánycélokra fordítása, a megfélemlítő, idegen- és LMBTQ-ellenes retorika felfokozása, a médiapiac kormánypárti leuralása, a választási szervek megszállása, a bíróságok politikai befolyásolása, a koronavírus-járvány alatti autokratikus rendelkezések, valamint a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság önkényes korlátozása mind arra figyelmeztetnek, hogy a korábbiaknál is nagyobb veszélyben lehet a választás tisztasága.

Ezeken túl a szoros verseny és a politikai táborok heves szembenállása, valamint a választások tisztaságába vetett közbizalom hiánya is arra int, hogy nagy szükség lesz az EBESZ teljes körű választási missziójára a tavaszi magyar választásokon.

Való igaz, az EBESZ eddig még egyetlen uniós tagállamba sem küldött ilyenfajta megfigyelő missziót, de egy kis létszámú „korlátozott misszió” bizonyosan nem lesz majd alkalmas a választás tisztaságának megítélésére. Hazai civil szervezetek ezért sürgetik az EBESZ-t, hogy idén teljes körű missziót küldjön Magyarországra.

A 2022-es évben a demokrácia egyik legnagyobb próbája Európában és az Európai Unióban is a magyar választás lesz. A módszeres és átfogó monitorozása minden politikai szereplőnek érdeke, de a választási szerveknek és az országnak is szüksége van rá.

A kezdeményezést támogató szervezetek:

  • Amnesty International Magyarország
  • Autonómia Alapítvány
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • Emberség Erejével Alapítvány
  • Eötvös Károly Intézet
  • Háttér Társaság
  • K-Monitor Közhasznú Egyesület
  • Közélet Iskolája Alapítvány
  • Levegő Munkacsoport
  • Magyarországi Európa Társaság
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  • MENŐK – Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület
  • Mérték Médiaelemző Műhely
  • Ökotárs Alapítvány
  • Political Capital
  • Társaság a Szabadságjogokért
  • Transparency International Magyarország
  • Unhack Democracy
  • Védegylet Egyesület
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!