Újévi beszédben buzdított a Fidesz támogatására Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tulajdonosa

2022. január 4. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

„A 2022-es választás tétje, hogy a globalisták hazai képviselői kezébe kerül az államhatalom, vagy megmarad azoknál, akik az itt élő polgárok javára és érdekében használják azt”

– jelentette ki a Hit Gyülekezetének vezetője újévi beszédében, amelyet az egyház lapja, a Hetek.hu közölt. A 444.hu ezzel kapcsolatban felidézte, a kormány 2020-ban kötött megállapodást a Hit Gyülekezetével, melynek értelmében a Németh Sándor vezette gyülekezet állami és önkormányzati intézményekkel azonos támogatásra lett jogosult, korábban pedig bejegyzett, történelmi egyházként ismerték el.

Németh Sándor azóta többször kifejtette szimpátiáját az Orbán-kormányzással, illetve annak bizonyos, például menekültügyi intézkedéseivel, emiatt meg is fogalmazódtak aggályok azután, hogy a korábban a Hit Gyülekezete által működtetett ATV tavaly májusban Németh Sándor tulajdonába került. Németh Sándor valójában ötszázalékos tulajdonrésszel rendelkezik a csatornában, azaz nem kizárólagos tulajdonos, ugyanakkor az azt működtető céghálón keresztül többségi befolyása van az intézmény működésére. Németh S. Szilárd, Németh Sándor fia, az ATV vezetője rendre cáfolta, hogy a csatornát befolyásolnák ezek az állásfoglalások.

Most viszont Németh Sándor elég egyértelműen kiállt a kormány mellett, hiszen a Vidám Vasárnap című, az ATV-n sugárzott műsora újévi kiadásában arról beszélt, hogy „a törvényalkotás eddig a természet és a tízparancsolat alapján történt. Nyilván nem volt ez tökéletes, de alapvetően figyelembe vették a természetet.

Ma azt látjuk, hogy olyan törvénykezési folyamat indult el, főleg a nyugati világban, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a természetet, például a szexuális törvényt, a házasság törvényét, ezért ez fundamentális probléma az emberiség számára. Nem egy kis következmény, hanem egy alapprobléma.”

Németh Sándor az összefoglaló szerint kitért arra is, hogy súlyos probléma ugyan a korrupció vagy a gyűlölködés, de szerinte Jézus ezeket a törvénytelenség következményének nevezte, és mint mondta, ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb probléma az, hogy

„elkezdődött egy természetellenes törvénykezés, és úgy tűnik, hogy nem áll le, és Magyarország is ennek a fenyegetettsége alatt áll. Ez a természetellenes törvénykezés összefüggésben van a globalizmus eszméjével, illetve mozgalmával”.

Ezért a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tulajdonosa szerint a legnagyobb kérdés a magyarok számára, hogy vajon kinek a kezébe kerül az állam irányítása. Szerinte vagy „a globalisták hazai képviselői, aktivistái kezébe kerül az államhatalom – itt mind a három ágazatára gondolok – irányítása, és Magyarországon gyors fölzárkózás indul el a törvénytelen, természetellenes törvénykezésben, hogy utolérjék, fölzárkózzanak a nyugati világhoz? Vagy pedig az államhatalmat továbbra sem a globalisták érdekeire fogják felhasználni tavasztól, hanem az itteni állampolgárok javaira és érdekeire használják föl? Óriási különbség van a kettő között.”

Németh ezt olyan súlyos kérdésnek nevezte, amilyen

„talán nem is volt még a magyar történelemben”.

Németh Sándor a beszédében többször is a törvénykezés szót használta, amely a bíróság jogalkalmazó munkáját jelenti, de feltehetően a parlamenti munkára, a törvényalkotásra célzott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!