665 ezer forintért igényelt fotóeszközöket parlamenti munkájához a fideszes Csöbör Katalin

2022. január 4. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 665 ezer forintért igényelt egyéb juttatásként fotóeszközöket munkája ellátásához a fideszes Csöbör Katalin – írja a Magyar Narancs. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országgyűlési választókerületének, azaz Miskolc egyik országgyálési képviselője, a cikk szerint

összesen 28 tételt rendelt, köztük objektíveket, vakukat, állványokat, hangkeverőt, és még egy 9 ezer forintos vízforralót is vásároltatott.

A politikus legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján egy év alatt három különböző objektívet kapott feladatai teljesítéséhez. Ezek közül kettő Nikon, az egyik 118 ezer forintba, a másik 226 ezer forintba került. Ezekhez rádiós vakukioldót és jeladót is rendelt 23 ezer forintért. A képviselőnek egy harmadik objektívre is szüksége volt, egy Tamron márkájúra, ami 138 ezer forintba került.

A vagyonnyilatkozatból az nem derütl ki, hogy Csöbör számára a fotós hátteret közvetlenül az Országgyűlés Hivatala finanszírozta, vagy abban partner volt képviselő-csoportja, pártja is. A Magyar Narancs ezért a fideszes politikushoz fordult, hogy tisztázzák a kérdést, de Csöbör a cikk megjelenéséig nem válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!