Méltatlansági eljárással mozdítaná el Márki-Zay Pétert a polgármesteri posztról a hódmezővásárhelyi Fidesz

2021. december 16. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök-jelöltnek a megyei lap nem adott lehetőséget arra, hogy a bíróság által előírt kötelezettségének eleget téve megjelentessen egy közleményt, most ennek elmaradása miatt kezdeményez ellene eljárást a kormánypárt.

Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától a fideszes Cseri Tamás a képviselő-testület csütörtöki ülésén, írja az MTI.

Az önkormányzati képviselő indítványozta, hogy a bizottság döntsön arról, Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletben előírtaknak. Cseri Tamás elmondta: a bíróság – a hódmezővásárhelyi kórház, illetve Havasi Katalin orvosigazgató, a Fidesz helyi elnöke által indított – személyiségi jogi perben jogerősen sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zayt.

A bíróság előírta a polgármesternek, hogy 15 napon belül saját költségén hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt, ám a fideszes önkormányzati képviselő szerint ez annak ellenére nem történt meg, hogy az egyik ítélet jogerőre emelkedése óta mintegy két év eltelt. A képviselő közölte, a méltatlanság megállapítása esetén a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, ez már január elején megtörténhet.

Így Márki-Zay Péter idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa elhanyagolt polgármesteri munka helyett

– idézte a képviselőt az MTI. Márki-Zay Péter azt mondta, a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, erről pontos nyilvántartás készül. A polgármester közölte, Cseri Tamásnak is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert valótlanságot állított az önkormányzat anyagi helyzetéről.

A politikus elismerte, hogy a kórház által indított személyiségi perben jogerősen elégtételadásra kötelezték, és a felülvizsgálati eljárásban ezt a Kúria is előírta neki. Csakhogy erre nem volt lehetősége, mert

a megyei napilap visszautasította közleménye megjelentetését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!